A nemzet szolgálatában

Szeptemberben múlt 20 esztendeje annak, hogy dr. Székely Zoltán régész, a Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) egykori őre, igazgatója és fejlesztője eltávozott a földi létből. Ez alkalomból dr. Székely Zsolt régész, édesapja önéletírásaiból és szakmai levelezéseiből emlékkötetet szerkesztett, amely hamarosan megjelenik a Hargita megyei Státus Kiadónál.

Ezekre a forrás értékű okmányokra, valamint a fia által elmondottakra támaszkodva idézzük fel a tudós férfiú munkásságának néhány, a székely sors alakulását is befolyásoló mozzanatát.

Székely Zoltán 1912-ben született Désen, 1930-ban érettségizett a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban. Oklevelet a kolozsvári, immár I. Ferdinánd királyról elnevezett, román oktatási tudományegyetemen szerzett latin-görög és történelem szakon, és 1937 nyarán, illetve 1938 telén Budapesten ösztöndíjasként régészetet hallgatott. Tanári pályafutását Zilahon kezdte 1936-ban a Református Wesselényi Kollégiumban, 1937-ben az egykori iskolája latintanára lett Sepsiszentgyörgyön. Ugyanettől az évtől a SZNM őre, 1945-47 között Szabédi Lászlóval együtt igazgató-őre és 1949-től 1990-es nyugdíjazásáig igazgatója volt.

Tudományos hírnevét a Komolló határában 1942-ben végzett régészeti feltárások eredményeit összegző doktori értekezésével alapozta meg, amelyben megcáfolta Constantin Daicoviciu történész, régész, egyetemi tanárnak a dákó-román népesség folytonosságra vonatkozó elméletét. E tény miatt a kommunista román állam 1970-ig nem ismerte el a doktorátusát. További régészeti munkássága elsősorban az erdélyi települések őskortól a középkorig terjedő időszakának a kutatására irányult. 1944 augusztusában, a háborús viszonyok miatt ellenezte a múzeum – bombatámadás miatt később jórészt megsemmisült – kincseinek elszállítását. 1968-ban meghatározó szerepe volt abban, hogy Sepsiszék egy része nem került Brassó, Felső-Háromszék pedig Vrancea megyéhez.

„A 20. század majdnem minden történeti eseményét végigéltem, a század története az én generációm hátán íródott. Visszatekintve az évszázad eseményeire, ezek az első világháború éveiben, a trianoni békeszerződés, valamint a második világháború után történtek, s ezeknek a hatását, hogy mennyire befolyásolták egy székely kisváros társadalmának az életét két székely kulturális intézmény, a Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum – ezekben évtizedeken át dolgoztam – történetén keresztül próbálom leírni… Teszem ezt azzal a céllal, hogy az utókor számára az írásom megbízható forrásértékű legyen” – fogalmaz dr. Székely Zoltán az 1993-ban elkezdett és 1996-ban befejezett önéletírásának előszavában.