A nemzetféltő Bartha Miklós

A Bartha Miklós Társaság többnyire a József Attila munkásságával kapcsolatban kerül szóba, lévén hogy a költő is élete egy rövid időszakában, 1928–30 körül ebben az 1925 és 1944 között működő, s fiatal, pályakezdő értelmiségieket tömörítő mozgalomban találta meg helyét. A társaság névadójának közéleti tevékenysége és közírói munkássága már életében vitákat váltott ki, sőt támadások kereszttüzében alakult, s halála után, a hosszú huszadik század eszmei-politikai harcaiban, az egymást váltó türelmetlen hatalmak uralgása idején jobbára nem beszéltek róla. Ezért is üdvözlendő vállalkozás a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatalé, amely a Székely Könyvtár sorozat 61. köteteként az elmúlt évben kiadta a Bartha Miklós publicisztikájából készült válogatást Nemzetpolitikai írások címmel.

Bartha Miklós Székelyföld szülöttje, klasszikusaink közül Mikszáth Kálmán kortársa volt. 1847. november 28-án született a Székelykeresztúr tőszomszédságában fekvő Rugonfalván, édesapja honvéd századosként vett részt a szabadságharcban, s valószínűnek tartják, a Makk-féle összeesküvésben is. Segesváron, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben tanult, így a német és román nyelvet is elsajátította. A pesti egyetemen folytatta tanulmányait, diáktársa volt többek között báró Apponyi Albert, báró Eötvös Loránd…

Jogi diplomát szerzett, s 1872-ben hazatért szülőföldjére, de már a következő évben országgyűlési képviselőnek választották (Orbán Balázzsal, Ugron Gáborral együtt), neve országosan ismertté vált. Nemsokára Kolozsvárra költözött, s 1879-től széles körű közírói tevékenységet is folytatott, az Ellenzék főszerkesztője lett.

Közszereplőként a nemzeti gondolat elkötelezettje volt, ami esetében együtt járt az akkori kisebbségi kérdés folyamatos szem előtt tartásával, ennek megoldásában látva a történelmi Magyarország nagy kihívását. Korának gyermekeként ezt ő így fogalmazta meg 1899-ben: „Az államegység a mi nemzeti létkérdésünk. Ennélfogva a nemzetiségi kérdés kezelésének és megoldásának az államegység elve ad alapot és semmi más.”

1905-ben halt meg. Felelős közéleti emberként gondolkodott nemzetről, hazáról, magyarságról s ennek járható útjairól egy világtörténelmi kor végső szakaszában, 1918 előtt. Okkal nevezte nemzetféltő publicistának Vincze Gábor történész, a kötet gondozója.

Bartha Miklós szellemi örökségének vannak tehát olyan értékei, amelyeknek köszönhetően a régi világ romjain, az 1920-as évek közepén s majd a ’30-as években induló magyarországi és az utódállamokban élő fiatal magyar értelmiségiek jelentős csoportja joggal választották tömörülésük névadójául a nemzet gondjait felvállaló jeles székely nevét. Nekünk, egy új évezred magyarjainak is van miért olvasnunk Bartha Miklós egykori megfontolt, nyíltan megfogalmazott véleményét, alapos, éles elméjű elemzéseit a Kárpát-medencei magyar életről.

Jó tollú és szókimondó, a csűrést-csavarást kerülő újságíró volt Bartha Miklós. Árnyaltan fogalmazott, és nevén nevezte a dolgokat, megkereste s feltárta azok gyökerét, nem általánosított, csakis az egyes embert és az adott jelenséget minősítette – értékelte vagy marasztalta el. Társadalmi jelenségeket s állami intézményeket, a kormányt is éles kritikával illette indokolt esetben. Tudott gyöngéd lenni és szarkasztikus, ahogy a tárgy és téma megkövetelte. Egyetlen eredeti szófordulattal helyre tudta tenni például a beképzelt és elvakult embert, mondván, hogy a rúdon ülő légy jut eszünkbe róla, amely azt hiszi magáról, hogy ő viszi a kocsit… Az egyértelmű törvényjavaslatot meghozni képtelen kormányról mondta, hogy óvakodik a bajt szarvánál fogva megragadni…

Mondhatni minden esetben – szavait idézve – a „nemzeti igazságok szenvedélye” (223.) motiválta megszólalásait. A nemzeti zászló akkori megsértésének elharapódzása kapcsán fogalmazta meg például, hogy „a zászló: az mi vagyunk, együttvéve a haza és nemzet egyetemlegesen. Mi vagyunk együtt a múltunkkal, a jelenünkkel, a jövendőnkkel. Minden hagyománya az ősöknek, minden vigasza az időknek, minden létjoga az utódoknak ahhoz a zászlóhoz van forradva. Addig élünk, amíg az a zászló leng. Mikor megszűnt az a zászló: akkor megszűnt a magyar haza és a magyar nemzet történelmi folytatása. A zászló pólyája a nemzetnek, mikor születik; becsületjelvénye, amíg él; szemfedője, ha meghalt.” (220.)