A postakocsiktól a városi buszokig

1907-ben a városi tanács javasolja, hogy a MÁV az utas– és postaszállítást autókkal bonyolítsa le Sepsiszentgyörgy és Földvár között, miáltal a menetidő felére csökkenne. Nem sokkal később már az első autóbuszok is megjelennek.

Abban az időben a Kolozsvár felé vagy felől utazók Brassó helyett gyakran Földvárt választották az átszállás helyéül. Ezért is szorgalmazta Háromszék lakossága már a 19. században is a Sepsiszentgyörgy–Előpatak–Földvár vasútvonal megépítését, melynek engedélyezése a brassói kereskedők tiltakozása miatt bukott meg. 1912-ben Müller Ferenc személyszállító vállalata 12 személyes társas kocsival szállít vásár– és ünnepnapokon a Városi Nagyszállótól Előpatakon át Földvárig a vonatok érkezéséhez és indulásához. 1919-ben a nyári fürdőszezonban a bérkocsik mellett autójáratok is besegítenek az utasszállításba.
A városi tömegszállítás kezdetei a húszas évekre nyúlnak vissza, amikor Márkos Antal vállalkozó beindítja az első, a központ és a vasútállomás közötti, az érkező vonatokhoz alkalmazkodó rendszeres járatot. A Haladás című helyi hetilapból 1929 áprilisában arról szerzünk tudomást, hogy a városi utasszállítást végző autóbusz tulajdonosai, Albu és Abrudan kolozsvári vállalkozók nemcsak helyi járatokkal szándékoznak javítani a helyi közlekedést, de rendszeres járatot is szándékukban van indítani Sugásfürdőre, Előpatakra, sőt Brassóba.
A harmincas években Kiss Géza vásárolt autóbuszt, és járatot indított a központ és az állomás között. Autóbuszát az 1940-ben kivonuló román csapatok elvették, s ezután Klimovszki Péter lett az utasszállító. A háború után, 1946-ban Kiss Géza darabokból házilag barkácsolt autóbuszával indul meg ismét a rendszeres járat. A karosszériát Csíkszeredából hozta, motorját itt hagyott német harckocsiból szerelték át, kerekei tömörgumiból készültek. Ezt az autóbuszt látjuk akkori sofőrjével, Andorkó Andorral a megállóhelyén, amely évtizeden át a taxik várakozóhelye volt.
A negyvenes évek elején a távolsági autóbuszjáratok száma is gyarapodni kezdett. A Sepsiszentgyörgy–Kovászna (Ford gyártmány) és Sepsiszentgyörgy–Zágon (Steier gyártmány, gépkocsivezető Kiss Zoltán) járatról találtunk képet. Mindkettő Márkos szállítóvállalatához tartozott.
Egy 1930-ban postázott képeslap jobb oldalán, de több más fényképen is felfedezhető a Bikfalvi sarkon álló autóbusz, amelynek így a megállóhelyére is következtethetünk. Szemben, az úttest túloldalán két személykocsi mellett az akkortájt létesített Shell benzintöltő-állomást láthatjuk. Hollós József vállalkozó létesítette 1929-ben, s tudomásunk szerint ez volt Sepsiszentgyörgy első köztéri töltőállomása, mely Bölöni József 1942-ben készült fényképén közelképben is fennmaradt. Kezdetben kézzel pumpálták a benzint a föld alatti tartályból két üveghengerbe, ahonnan aztán szabadeséssel jutott a gépkocsi tartályába.
A brassói Petrogen cég 1927-ben, majd a bukaresti Nova cég 1929 elején kapott engedélyt kőolajtermékek forgalmazására és raktár létesítésére a Román Hadsereg utcában (akkor Vasutasok utca). Sepsiszentgyörgyi képviselője Rosenberg Imre kereskedő volt. Ugyancsak 1929-ben dr. Fenyves Soma fogorvos is felszerelt egy töltődét Csíki utca 15. szám alatti lakása előtt Photogen néven, ahol 1932-ben már kocsimosást is vállaltak. A vállalkozást az Amerikából hazatért testvére vezette, aki ottani tapasztalatai alapján a meggazdagodás lehetőségét látta a benzinkereskedésben.
Végül néhány szót a forgalmi szabályokról: mind az 1929-es, mind pedig az 1949-es forgalmi szabályzat a motoros járműveknek városban 25 km/h a maximális sebességet ír elő (az ügető ló sebességének kétszerese – amint egy szabályzatban olvasható). Az útkereszteződéseknél, kanyaroknál kötelező dudálni. A jobboldali közlekedés kötelező a fogatosoknak is. Vásárok alkalmával a torlódás elkerülendő. Vashídon a max. sebesség 5 km/óra, itt a fogatosoknak lépésben kell haladniuk.
Románia területén a két világháború között is a jobboldali közlekedés volt a kötelező. A bécsi döntés után a magyar közlekedési szabályok értelmében baloldali közlekedésre cserélték 1941 novemberéig, amikor Magyarország (Csehországgal, Szlovákiával és Ausztriával együtt) is áttért a jobboldali közlekedésre. <<

József Álmos