A székely nép kincsestára

A Székely Nemzeti Múzeum reNovatio címmel nyitotta meg szerda délután ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasház emeleti termeiben a 2020-as esztendő első tárlatát, amely az intézményben zajló háttérmunkába, valamint az otthonául szolgáló épület felújítása okán szükséges költözés mozzanataiba nyújt betekintést a látogatóknak.

A kiállítás ötlete a néprajzos és történész munkatársak fejéből pattant ki, és alapjául a birtokukban lévő több mint félmillió műtárgy más helyszíneken történő biztonságba helyezésének a folyamata szolgált. De ezzel nem az óhatatlanul felmerülő kisebb-nagyobb nehézségekre és belőlük fakadó gondokra, hanem a működésének 140 éve alatt összegyűjtött és ez alkalomból a raktárak mélyéről feltárt állományra szeretnék felhívni a közönség figyelmet. A műremekek között közlegénynek számító, de hozzájuk hasonlóan értékes tárgyakra – tudhattuk meg Vargha Mihály múzeumigazgató bevezetőjéből.

Dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, az MTA külső tagja rámutatott, az első múzeumok voltaképpen a várak, kastélyok szépművészeti gyűjteményeit tették közkinccsé egy-egy ország állampolgárainak kulturális örökségeként. A 19. században egy-egy polgári közösség múltját, értékrendjét, nemzeti önazonosságának fontosabb jegyeit mutatták be. A 19. és 20. század fordulóján a figyelem az épített örökség nemzeti kultúrát tükröző értékeire terelődött. A 20. század első felében a tárgyak előállítása és használata folyamata bemutatására helyezték a hangsúlyt, míg a második felében a társadalmi rétegek sajátos életmódjának a megismertetésére összpontosítottak. Az ezredforduló óta pedig elsősorban az egyének és családi közösségek történeteinek a közzétételére törekedtek és törekednek a mai napig.

A felsorolt korszakokban tehát múzeumokba nemesek, földművesek, állattenyésztők, kézművesek és polgárok tárgyi állományát gyűjtötték össze. Éppen ezért a rendelkezésükre álló felületnek csak 25%-át fordíthat(t)ják kiállítások megszervezésére, a többi raktározásra szolgál(t). Így az ott felhalmozott hatalmas mennyiségű kincs egészének a darabonkénti átvizsgálása, állapotának a felmérése, a veszélyeztetettek állagának visszaállítása szinte lehetetlen. Az elköltöztetése viszont megteremti ennek a lehetőségét, sőt a leendő raktárak látogathatóvá tételének és ezáltal az érdeklődők köre bővítésének is, vagyis tulajdonképpen haszonnal jár.

A múzeumot működtető megyei tanács elnöke, Tamás Sándor elhangzott véleménye szerint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum nem csak tárgyak sokaságát magába fogadó, hanem az önazonosság/tudatunkat erősítő intézmény is. Ennek alátámasztásaként Udvarhely, Csík és Háromszék megye főispánjai által a székely nemzethez valószínűleg az 1880-as évek közepén intézett felhívásából idézett. A méltóságok ugyanis ebben a székely nép nemzeti művelődése és történeti fejlődése megbecsülhetetlen kincstáraként határozták meg a múzeumot.

Végezetül a kiállítás kurátorainak egyike, dr. Kinda István néprajzkutató jóvoltából kiderült, hogy ez a kiállítás tárgyak helyett összefüggésekre, állapotok helyett folyamatokra összpontosít.