A szent ikerpár ellopott gyógyereje

Kozma és Damján zománcképei a szent koronán is fellelhetők, mintegy védve a magyar királyok egészségét. Emléknapjuk eredetileg szeptember 27-re volt kitűzve, de Páli Szent Vince ünnepe miatt 1969-ben egy nappal korábbra, szeptember 26-ra helyezték át. Székelyföldön két templom élvezi oltalmukat, hajdanán Moldvában híres búcsújáróhelynek számított a nevüket viselő katolikus kápolna.

A Szíriában orvostudományt tanuló, arab származású ikrek soha senkitől nem fogadtak el semmi pénzt sem gyógyításért, sem a gyógyszerekért, ezért aztán a Kr. u. 303-ban hitükért vállalt mártírhaláluk után az orvosok, borbélyok, gyógyszerészek, cukrászok, fűszerkereskedők, kötszerkészítők, műárusok, szülésznők, viaszöntők, zsibárusok védőszentjeivé váltak. Kozmát inkább az orvosok, Damjánt pedig a patikusok patrónusának tekintették. Mivel Justinianus császár nekik tulajdonította súlyos betegségéből való csodás gyógyulását, és hálából bazilikát épített számukra Konstantinápolyban, tiszteletük előbb keleten terjedt el (és talán ezzel magyarázható a szent koronán való szerepeltetésük), majd a 6. században Rómában is meghonosodott, kultuszuk Szicíliában máig eleven.

Bandinus Márktól tudjuk, hogy 1637-ben a moldvai Sztanfalva közelében álló, Kozma és Damján pártfogását élvező hilipi fakápolna virágzó búcsújáróhelynek számított, amelyet betegek ezrei kerestek fel pünkösdkor, és a szájhagyományban számos csodás gyógyulásnak maradt nyoma. Illetve nem csak a szájhagyományban, hiszen „a sztanfalvi öreg Joannes Kazan azt vallotta, hogy a súlyos láb-összezsugorodásban szenvedő tatrosi Mattheus Gillyent a hilipi kápolna védőszentjei meggyógyították.” Abban az évben a kápolna a búcsúsok szeme láttára forogni kezdett, miközben vakok nyerték vissza látásukat, bénák kezdtek el járni. Más, a nevüket viselő búcsújáróhelyről nem tudnak a források sehol a világon.

Sztanfalva, Stoinești, Estephanest, Estanfalva: középkori eredetű, valószínűleg a 17. század végén elpusztult, pontos helyhez nem köthető település Tatros, Szalonc, Völcsök, Onyest, Gorzafalva, Kászon térségében (Stănișorești, Bákó megye). A román staniu magyarul ónt jelent, így elképzelhető, hogy azonos Ónfalvával (Onyest). Első írásos említésének éve 1410, amikor Alexandru cel Bun fejedelem Gelebi Miklós nevű főbojárja fiának, Domonkus asztalnoknak ajándékozza. 1686-ban kihalt, lakói Erdélybe, Lengyelországba menekültek; 1692-ben részben visszatértek. Temetőjében a Kozma és Damján tiszteletére épült kápolnája a 17. században búcsújáró hely lett. A hilipin kívül Moldvában még a szereti domonkos-kolostor volt csodáiról híres: forrása, melyben Úrnapján egy leány három vércseppet talált, minden beteget meggyógyított.

A görögkeleti románok azonban irigykedtek a katolikusokra a kápolnájukból kisugárzó energia okán, ezért „a hegy lábánál gondosan összeállított fatemplomot építettek. Az ajtót a csodás hely felé állították, hogy a szentek szokják meg a szemben lévő ajtón át az ő kápolnájukba való járást, és a magyarokét megunva, azt elhagyják, az ő szent helyükre jöjjenek át. E célból égő gyertyákat is tesznek az ő ajtószárnyukhoz, sőt templomon kívül is, hogy a mennyei szellemek onnan elidegenedjenek (és hozzájuk jöjjenek). A szakadár indulat mindannyiszor lerombolja a templomot, valahányszor a katolikus buzgóság helyreállítja.”

1647-ben a románok által lerombolt hilipi kápolnát a sztanfalvi Klára Mihály építette fel újból „kezdetleges művészettel”, teljesítve fogadalmát, amit azért tett, hogy végét járó felesége Kozma és Damján közbenjárására meggyógyuljon. Az asszony azon nyomban magához tért, és napkeltekor már az ágyát is elhagyta. Abban az évben öt labarum alatt gyűlt össze háromezer magyar, köztük sokan Székelyföldről. Ezek után nem csoda, hogy maga Bandinus püspök is Kozma és Damján oltalmába ajánlotta magát.

A testvérpár a székelység körében is jól ismert, sőt, van olyan legendaváltozat, miszerint elődeinket egy, a magyarokkal vívott csatájuk során Damján irányította. Hogy vereség lett belőle, az nem kis mértékben az ellenfelet istápolgató Kozmának tulajdonítható.

Az eredetileg az Olt melletti Görgös nevű dűlőben fekvő, később Girgicfalvaként is ismert Csíkkozmás már 1332-ben Sanctis Codmas et Damiano néven szerepel a pápai tizedjegyzékben. A két szent oltalmát élvező akkori templomát 1661-ben felégette a török, 1653 és 1670 között építették újjá. A tavalyi búcsúkor állították fel újból és áldotta meg Pál Vilmos-Barna főesperes a kultúrház előtti székelykaput, Sass Attila munkáját.

A marosvásárhelyi (cserealjai) Szent Kozma és Damján katolikus egyházközség 1990-ben alakult meg Nagy József későbbi csicsói plébános vezetésével, de kezdetei az 1970-es évekig nyúlnak vissza, amikor Léstyán Ferenc (1913–2008) egykori marosvásárhelyi főesperes-plébános kezdeményezésére a városrészben területet vásároltak, és kis kápolnát építettek. A templomot 2001-ben, a plébániát 2009-ben szentelték fel.