Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Szent Korona rejtélyeiről

A Szent Korona rejtélyeiről Kultúra

A magyar koronázási kincsekről készült dokumentumfilm keddi bemutatóján alkotói is jelen voltak, és izgalmas beszélgetésben volt részük azoknak, akik a filmvetítés utáni közönségtalálkozóra ott maradtak.

A Szent Koronát vizsgáló Lendület csoport 2012-től zajló kutatása eredményét rendhagyó módon, a digitális kor kihívásaihoz igazodva filmen tárta a nagyközönség elé. A csíkszeredai magyar főkonzulátus meghívására a FilmLab stúdió munkatársai, az alkotók, a forgatókönyvíró és rendező Bárány Krisztián, illetve a gyergyói származású zeneszerző, Cseh István és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének képviseletében Katona Csaba osztották meg, miért fontos számukra ez a mű, amely korábbi írott források híján 1529-től dokumentálja elsősorban a korona történetét 1916-ig, az utolsó magyar király, IV. Károly megválasztásáig.

A filmben dr. Pálffy Géza ismerteti a korona fordulatos életútját, miután kitartó levéltári kutatását szerencse is koronázta, mert véletlenül bukkant rá rendkívüli fontosságú iratokra. Ötször fel is kellett törni a koronát őrző ládát, valószínűleg egy ilyen alkalommal ferdült el a kereszt is rajta – mondta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 28., 12:02
    ÉRTÉKELÉS: -1

    tündike maga tenleg nagyon butta .Sajnos Andreas egy igazi magyar kiraly 13o1-be eladta az orszagot nagyon dragaert.
    A leghireseb vasarlo Sigismund lengyel kiraly a Luxemburgi csaladja segitsegevel megvedte az orszagot 1387-1437 -ig
    uralkodot es utanna is mind idegenek.Maga ahogy kinez nem lehet csodalkozni a szemeben a butasag.

  • User
    Dátum: 2017. április 28., 18:59
    ÉRTÉKELÉS: 2

    1. Nem beszelunk igy egy holgyel. 2. Ebben az 5 sorban amit leirtal kb 10 helyesirasi hiba van…Akkor ki a „butta”?

  • User
    Dátum: 2017. április 29., 22:37
    ÉRTÉKELÉS: -5

    IGENIS AZ A TÜNDIKE EGY BUTA ES MEG HOZZA NEM TUD SEMMIT EGY HATRAMARADT ES CSUNY SZEMELY:az aki kritizal
    az irasomert de mind idegen söt büszke vagyok hogy eszt a ritka szep nyelvet valahogy irom.