A vörhenytől a világháborúig

Mindennapi életünk kerékvágásából, a szokásaink, terveink rendjéből márciustól kizökkentett a koronavírus terjedését meggátoló intézkedések sora. Ezen intézkedések a tanintézmény előre megtervezett naptárát, az évzáró ünnepségek rituáléját is áthúzták. Érdemes ennek kapcsán áttekinteni a nagy múltú iskola történetét azzal a szándékkal, hogy megtudjuk, voltak-e rendhagyó tanévek az elmúlt 160 év során.

A kutatás legmegbízhatóbb forrásának az iskolatörténeti szempontból értékes dokumentumok, a mindenkori igazgatók által megírt, évente megjelenő Értesítők szolgálnak. Ezek szerint a tanintézményben a tanítás szeptemberben kezdődött és júniusban fejeződött be. A résztvevők a sajtó által értesülhettek a megnyitóhoz és az évzáróhoz kapcsolódó teátrális események forgatókönyvéről. Ezeken az eseményeken előadást tartott az énekkar, verset mondtak a tanulók, az igazgató ünnepélyes beszéde mellett évnyitó és évzáró istentiszteletet tartottak. A hallgatóság legnagyobb hányadát diákok képezték, kiknek szülei is részt vettek az ünnepélyen, megannyi iskolát támogató polgár alkotta. A szertartásos elemekkel bővelkedő alkalmak leggyakoribb helyszíne a vártemplom volt.

A megszokottól eltérő időtartamú tanévek okai járvány okozta betegségek, illetve a háborús évek voltak. Feljegyzések alapján az 1914–15-ös iskolai évet két járvány is megrövidítette: a „vörheny”, ismertebb nevén a skarlát miatt 1915. január 20-tól február 3-ig az alispáni hivatal bezáratta az iskolát. A tananyag bepótlása miatt elmaradt a farsangi szünet és rövidebb lett a húsvéti vakáció. A bakteriális fertőzés mellett ugyanabban a tanévben a kanyaróvírus is okozott tömeges megbetegedést, emiatt az iskolai év a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelete alapján május 22-én befejeződött.

Az első világháború miatt az 1916–1917-es tanév öt hónapot tartott. Csutak Vilmos igazgató és a tanári kar nagy erőfeszítésébe került, hogy egyrészt a katonai célokra lefoglalt, másrészt feldúlt tantermekben, tornateremben, bentlakásban, valamint tanárhiány miatt a kis létszámú osztályok számára február 20-án elindulhasson a tanév, amely július 15-én ért véget. A rendkívüli helyzet miatt négy idegen épületben, délelőtt és délután folyt a tanítás, háromszor készítettek új órarendet.

A háborús események miatt november 26-án kezdődött az 1917–1918-as tanév, amelynek legfontosabb eseményét a kollégiumi épület tanítási célokra való visszaállítása képezte. A következő iskolai év is a háború súlya alatt kezdődött szeptember 24-én. Tovább nehezítette a körülményeket a spanyolnátha. A betegség Csutak Vilmos igazgató szerint kétszer „lepte meg” a diákságot és a tanárokat: az első kényszerszünet október 9-én kezdődött – az igazgatót sem kímélte a betegség –, a második 1919. április 2–9. között folyt le, amikor a tornacsarnokot is kórházként használták, 151 beteg számára.

A Közoktatásügyi Minisztérium rendeletének megfelelően a megszokott időponttól eltérően, október 7-én kezdődött az 1928–29-es tanév. A következő tanévek nyitó- és záróünnepségei a megszokott szeptemberi, valamint júniusi időpontokban a megszokott helyszínen, a vártemplomban, a megszokott szimbolikus elemekkel zajlottak. Változás az 1940–41-es tanév elején történt, ugyanis az impériumváltás okán kialakult tankönyv- és tanszerhiány késleltette az iskolai év megnyitását. Erre csak október 20-án került sor nyolcszáz tanuló és azok szülei jelenlétében.

A háborús időszak, az élet minden területén tapasztalt bizonytalanság ellenére nem volt tapasztalható semmi rendellenesség a következő tanévek menetében. Az 1943–44-es iskolai év vált több szempontból is rendkívülivé: a VKM 9222–1943. számú rendelete alapján a tanévnyitás november 2-án történt. A késői kezdés után az oktató folyamatot az ismét megjelenő járványos betegségek – skarlát, kanyaró – nehezítették. A történelmi események következtében kialakult helyzet lerövidítette ezt a tanévet: a VKM egy újabb rendelete (8550–1944.) szerint 1944. április 1-én befejeződött a tanítás.

A Székely Mikó Kollégiumban az idei tanév rendkívüli, viszont ez korántsem jelenti azt, hogy a múltból tanulva, a jelenből inspirálódva, a jövőben reménykedve nem léphetünk át az akadályokon. A spontaneitásnak és a technikai eszközöknek hála folytatódhatott az oktatás. Mégis, ahogyan az internet nem tudja helyettesíteni az igazi szociális élményeket, úgy a végzős diákok számára sem nyújthat a virtuális beszélgetés megfelelő búcsúzkodási lehetőséget.

Dr. Krecht Gyöngyvér-Mária