Aki körül mindig ezer életforma lüktet: Máté Bence

A világhírű magyar természetfotós sepsiszentgyörgyi Vértelen vadászat című kiállításának záróakkordjaként megtartott szombat esti sepsiszentgyörgyi előadás százakat vonzott, a Vadon Egyesület pedig közkívánatra egy második előadást is megszervezett, amelyre ma este 7 órától kerül sor. Állatok, technika iránt érdeklődőknek vétek kihagyni, de a művészek is szimpatizálhatnak azzal a kreativitással, amelynek tanúi lehettünk. Végül pedig mindenkit megérinthet a teremtett világ csodálatos gazdagsága és szépsége, amely néha borzongató izgalmakat is tartogat.

A Sepsiszentgyörgy főterébe otthonosan beilleszkedő, technikailag is lenyű,

göző természetfotó-kiállítást az elmúlt hat hétben 35 ezer néző tekintette meg, stílszerűen mondhatnánk azt is, az érdeklődők rajzottak a csodálatos nézőpontokból megmutatott állatok fotói körül. Igy várható volt, hogy az előadásra is kíváncsiak lesznek, nemcsak a sepsiszentgyörgyiek, hanem a más városokból érkezett turisták, természetszeretők és fotóskollégák is. 300 fő fért egyszerre a Székely Mikó Kollégium konferenciatermébe, de még ugyanennyien keresték a lehetőséget, hogy következő nap meghallgassák a fiatal fotóst.

Máté Bence ajánlójában kétórás előadást ígért, amelyben – öniróniától nem mentesen – önmagáról is portrét fest, illetve a szabadtéri kiállításon láthatott természetfotók készítésének titkaiba is beavat. Ez így is történt. Igaz, az előadás két és fél óra lett, de ezt senki nem bánta, senki nem távozott idejekorán, mert időnként könnyesre nevették magukat.

A vetített képekkel illusztrált beszámoló kitért arra, hogyan tért a fotózás ösvényeire a főként az élővilág és a technika iránt érdeklődő gyermek, akinek családja, tanár szülei támogatásával minden lehetősége megvolt a kibontakozásra. Ennek az útnak időnként voltak meglepő fejezetei. Máté Bence kellőképpen diszkrét képekkel illusztrálta például azt, amikor egy tehéntetemet felrobbantott, hogy a ragadozómadarak télen könnyebben hozzáférhessenek a húshoz, vagy, szintén rájuk gondolva, egy fél vadmalactetemet lógatott ki a kollégiumi ablakon, mesélte, mert hol is tarthatta volna máshol télidőben? Az is izgalmas fejezet volt, főleg a szobatársaknak, amikor a talált rókabőrt betette az ágyneműtartóba, majd az abban nyugvó élősködők megkeresték az új gazdákat.

Ami a fotózást illeti, igen korán felfedezte az abban rejlő lehetőségeket, de tulajdonképpen egy ajándékba kapott teleobjektívvel tudott először olyan madárfotókat csinálni, amelyek már iskolai közegben híressé tették. Ez még az analóg korszakban, filmre fényképezés korában történt, amikor nem lehetett ezerszámra kattintgatni, ezért ekkor muszáj volt fegyelmet gyakorolni, meggondolni, milyen perspektívából, fényviszonyok közepette kattint egyet a géppel, és ennek az attitűdnek máig hasznát veszi, vallotta be a fotós.

Első madárlesét egy nyúlketrecből építette, innen aztán nem volt megállás. A hírneve is csak nőtt, 17 évesen lett az év ifjú természetfotósa, már érettségi előtt kínai természettudományos lap is közölte a fotóit, a lesek pedig egyre technikásabbak lettek. Érettségi előtt már eldöntötte, hogy a fotózásból fog megélni. Ez nem volt egy kipárnázott út, csak a szenvedély tüze segített „megszárítani” az esős évszak sarát a Costa Rica-i dzsungelben, ahol többek között a kiállításon is látott hangyákat hogyan fényképezte. Ezután láthattuk Brazíliában kajmánokat és színes papagájokat fényképezve, majd azt is, hogy csalogatta a lencse elé a pelikánokat Görögországban, az afrikai madarakat és vadállatokat Kenyában, amihez etológiából is tovább kellett képeznie magát.

Mielőtt még azonban a távoli tájak kalandjait részletezte volna, Máté Bence elmondta, hogy milyen az ő alföldi tanyája, amelyen saját kezüleg újított fel egy régi vályogházat egy ezerhektáros vízfelület, nagy erdő és kétezer hektár gyepfelület találkozásánál. A változatos élőhelyek miatt rendkívül gazdag volt eredetileg is az állatvilág, ami egy fotósnak paradicsomi állapotokat jelentett. Ő azonban ezt még fokozni tudta: a baglyoknak és egyéb ragadozóknak, de még denevéreknek is műodúkat, fecskéknek, gólyáknak fészkeket helyezett ki. Hogy a gyurgyalagoknak és parti fecskéknek is fészkelési lehetőséget teremtsen, gödröt ásott a tanya udvarán, annak falába aztán odút vájhattak a madarak, de még ürgéket is telepített nagy sikerrel, mert többezerre szaporította a kezdeti félszázas állományt.

Közben pedig kiaknázta a fotós turizmus lehetőségeit, nagy gonddal megtervezett leseket építve és kifejlesztve a félig áteresztő üveget, amely mögött a fotós úgy rejtőzött el, hogy ő mindent lát, de az állatok nem látnak be. A leseket néha „a kertben talált”, azaz a legközönségesebb hozzávalókból tákolták össze, ilyen volt a Costa Ricában, a dzsungelben épített magasles, de volt technikásabb, elefántbiztos, vasból szerkesztett és kényelmes ágyat is tartalmazó les, meg alagúton megközelíthető madárles….

Igazából rendezőként is működött, hiszen miután ellesett egy-egy érdekes jelenetet az állatvilágól, azt úgy kellett reprodukálni, hogy az fotón is a leideálisabban megörökíthető legyen.
Nos, mindent nem árulunk el, hiszen nem akarjuk elrontani a mai hallgatóság örömét, az azonban bizonyos, Máté Bence mesélni is legalább olyan jól tud, mint fényképezni és van is miről sztoriznia. Bár könyvet még nem írt, véleményünk szerint ez csak idő kérdése és már tudjuk, hogy ő a magyar Gerald Durell.

Utóirat, ami végül is a legfontosabb: aki teheti, menjen el a Máté Bence előadására. Nem fog unatkozni.

Címlapfotó: Kristó-Gothárd Hunor