Alkotás 46 négyzetméteren

Orbán Ferenc zenészt, zeneszerzőt, tanárt már nem kell bemutatni, hisz számos gyermekműsorral hódította meg a kicsik szívét Erdély-szerte, diákjai segítőkész tanárként ismerik, akitől bármikor tanácsot, segítséget lehet kérni, de a felnőtt közönség is szívébe zárta a minőségi koncertjeinek, a számos kiadott lemezének köszönhetően. A koronavírus-fertőzés tükrében számos alkotó, előadó négy fal közé szorult, lapunk arra volt kíváncsi, hogy egy ilyen aktív, pörgő személyiség mint Orbán Ferenc, miként éli meg a „házi fogságot”, hogyan tartja a kapcsolatot rajongóival, és nem utolsósorban diákjaival.

– Miként lehet elviselni ezt a „kényszerhelyzetet”?

– Az első héten nehezen fogadtam, hogy számtalan nagy álmom meghiúsul, hangszert sem tudtam venni a kezembe, folyton a hírfolyamot követtem, és azt lestem, hogy hol és mekkora a baj. Azóta már könnyebben el tudom engedni a dolgokat, hiszen rájöttem, számtalan más fontos dolog van, amire figyelni kell. Hihetetlen tartalmas évet zártunk, ha csupán a decembert említem, abban a hónapban is 12 élménydús koncertünk volt. De év elején is magyarországi stúdióban rögzítettünk új lemezt, és ez csak a zene terén, hiszen a családdal is álomutazáson voltunk márciusban, és sorolhatnám. Ezek az élmények most megszűntek. A változásban próbálok a helyzethez idomulni, és a lehetőségeket látni, hiszen egy új helyzet új lehetőségeket teremt. Alkotni kell ezen a 46 négyzetméteren is!

– Mit jelent manapság művésznek lenni? Fontos-e kapcsolatot tartani a közönséggel?

– A világháló egy nagy kapaszkodó lehet a kapcsolattartásban. Rájöttem, hogy vannak dolgok – az egészhez viszonyítva kis dolgok –, amit megtehetek, a többiben csak reménykedhetek. Ezt felfogva elkezdtem pörögni, azon kaptam magam, hogy egy kis kézmosós dalocskát kezdek énekelni, és az internet segítségével úgymond ablakot nyitottam a 46 négyzetméteremre. Az érdeklődők visszajelzése pedig felbátorított, éppen ezért egy régi dalomat gyerkőceim zeneszerszámaival hangszereltem meg, ezt hamarosan be is mutatom. Az ínséges időszakok nem kedveznek a művészeknek, de az embereknek igénye van arra, hogy lelküket megsimogassák, és ebben jelentős szerep jut a művészeteken belül a zenének is. Az internet böngészése is ennek a valóságáról győz meg, hiszen a közösségi oldalakat zene, tánc lepi el manapság, a feloldó humor, a hitélet is fontos szerepet kapott. Az emberek belefáradtak a sok negatív üzenetbe, kell nekik, nekünk valami, ami efölé emel.

– A „virtuális” muzsikálások helyettesíthetik-e az egykori koncerteket?

– Vannak vágyaim ilyen téren, gondolkodunk is a megoldásokon zenésztársaimmal. De ha a gyermekműsorokra gondolok – mert túlnyomó részt ezeket játszottunk –, akkor ezek kivitelezése egyelőre lehetetlennek tűnik. Koncertjeink annyira interaktívak voltak, hogy számomra elképzelhetetlen, hogy kicsik nélkül muzsikáljunk. Ha ez a helyzet sokáig elhúzódik, akkor viszont bármi is megtörténhet.

– Az online tanítás mennyire hatékony?
– Egyetlen eszközünk maradt a kapcsolattartásra, a technika, pont az a technika, amivel már eddig is túl sokat bajlódtunk. Adva van ez az ellentmondásos helyzet, a többi tanártársammal közösen ebben próbálunk helytállni, mindenki a saját lelkiismerete és leleményességére támaszkodva munkálkodik. Ha azt a tényt vesszük figyelembe, hogy elsősorban lényünkkel nevelünk, és így fejlesztünk személyiségeket, akkor ez a tér hosszútávon még nem elégséges. Ami pozitív viszont, hogy a diákoknak változott az iskolához való viszonya, ezt tapasztaltam, és merem remélni, hogy a változás minden szinten jelen lesz, ez a helyzet pozitív hatással lesz mindenkire: hátha ez kellett ahhoz, hogy a mi oktatási rendszerünkben is egyre inkább az életre, a gyakorlatiasságra nevelés legyen a prioritás.