Apai jó tanács

Édes Fiaim! Tanulmányaitok folytatása és a munkába állás Erdélynek olyan vidékeire vezérelt titeket, mely abban mindenképp különbözik a gyermekkor Székelyföldjétől, hogy ott más többség diktálja a nyelvhasználat és beilleszkedés szabályait. Mesélitek, hogy a barátkozás, beszélgetés vagy szembenállás alkalmai nemegyszer hozzák elő a magyar törekvések firtatásának témáit, s ez természetes, hiszen mi is iparkodunk elutasítani a fröcsögő propaganda szólamait, és saját eszünk ítéletére szeretünk építeni. Ilyenkor kérnek meg, hogy fejtsétek ki közéleti képviselőitek és saját véleményetek is a sajtó által meglehetősen sajátos beállításban tálalt vitatott kérdésekről.

Apai tanácsom: ne tegyétek meg. Amit tapasztaltam és most ti is beleütköztetek, az értetlenség oly fokú, az iskolai nevelés és a történelmi hiedelmek, politikai babonák oly rendszerben lettek összeállítva, hogy minden szótértést meghiúsítsanak, és velük szemben egy alkalmi érvelés csak alulmaradhat. A minden médiából ömlő előítéletek ugyanis kész válaszokat sulykoltak a többségi köztudatba, s azokkal felvenni a versenyt bajosan lehet. Az uszítás nagymesterei estéről estére lovalják bele maguk az indulatoskodásba, valahányszor a „szeretett hazát” veszély fenyegeti a „belső ellenségtől”, s hiába tudjuk, hogy a hangadók egy zajos kisebbséget képviselnek, amíg a többség nem szólal meg – márpedig a jóérzésűek sajnos ezt teszik egyelőre, pár elszigetelt kivételtől eltekintve –, addig itt fordulat az erdélyi diskurzus főáramában nem lesz.

De ti mégse hallgassatok! Az érdeklődést honorálni kell, viszont kérdésre kérdéssel tanácsos felelnetek. Ugye valljátok, hogy az ember szabadnak születik? – kérdeztem magam is, s ma nem tagadhatja senki, hogy a történelem épp a polgárosodás, a jogállamiság nagy leckéjét adta fel a mi kis Erdélyünknél jóval nagyobb kontinentális térségeknek is, s a válasz mind e kérdés körül forog. A süketek párbeszédéhez hasonló politikai viták helyett, ember voltunkból kiindulva az emberi igények szerinti felépítése világunknak hozhatja magával a lelki békét szavatoló egyéni és kollektív elvárások kielégítését. Kezdve a legcivilebbekkel és végezve a legközéletiebbekkel, mint a nyelv- és szimbólumhasználati vagy az egyesülési kedvezmények, mint a gyermekek oktatására, a közigazgatási ügyintézésre vonatkozó megannyi könnyítés, kisebbségekkel való bár együttérzés, hogy ne mondjam: külön jog. Mert az agyonrágalmazott szó, az autonómia sem jelent egyebet, mint belső, tehát korlátozott önrendelkezést, azaz azt, hogy a ránk tartozó dogok intézésében magunk kívánunk eljárni sajátos igényünk szerint, míg közös dolgainkat a többségiekkel közösen igazgatnánk számarányok, méltányosság alapján, közös intézmények által.

Szóval embervoltunkból kell kiindulni, és ide visszatérni, mert ez se nem vitatható, se nem sikkasztható el – ha már a női és a futballszenvedély témáiból kifogytatok, és mélyebben egymás szemébe kívántok nézni többségi társaitokkal, ami különösen itt Kelet-Európában ma a béke fő biztosítékát jelenti.