Az, amit mondani kell

A 90 éve született és tavaly elhunyt Kányádi Sándor emléke előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a költő versei, önvallomásai alapján összeállított előadással, melynek bemutatóját ma 20 órától tartják a színház kamaratermében.

A produkció címe a költő egyik kedvenc történetét idézi, miszerint az egyik író-olvasó találkozón egy falusi kisdiák adta meg neki a legpontosabb választ arra a kérdésre, hogy mi a vers: „az, amit mondani kell”. Az előadásnak a bevett színházi gyakorlattól eltérően nincs rendezője, hanem azon színészek – Fekete Mária, Gajzágó Zsuzsa, P. Magyarosi Imola, Nemes Levente, Pál Ferenczi Gyöngyi, Szalma Hajnalka és Vass Zsuzsanna – közös munkája nyomán állt össze, akik Benedek Ágnes színésznő kezdeményezésére fontosnak tartották kifejezni a Kányádi költészetéhez való személyes viszonyukat.
– Örömmel fogtunk neki a munkának, és ahogy beleástuk magunkat az írásaiba, rájöttünk, hogy költészetének nagyon sok oldalát nem ismertük még. Végül is ebből a kevésbé ismert Kányádiból szeretnénk ízelítőt adni a közönségnek – vallotta az új előadás kapcsán Benedek Ágnes, hozzátéve, hogy rá például azok az újonnan felfedezett Kányádi-versek voltak nagy hatással, melyek a kommunizmus máig kiható traumáját érzékeltetik.

Izgalmas kihívást jelentett a társulat színészei számára ez a fajta alkotófolyamat, mely során olyan helyzetbe hozták magukat, hogy nem egy rendező utasításaira, hanem a saját kreativitásuk alapján kellett megtalálniuk az utat személyes versélményeiktől a közönségig. A szándékuk az volt, hogy kicsit több legyen egyszerű versműsornál a produkció, így azokat a kérdéseket is körüljárják az est során, hogy vajon hány módja van egy vers tolmácsolásának, és hogyan változhat egy szöveg hatása az előadásmód függvényében.

A Kányádi Sándor művei alapján készült Az, amit mondani kell című előadás a színház felnőtt közönsége mellett a diákságnak is szól, olyasfajta befogadásra ösztönözve őket, mely távol áll a hagyományos versoktatástól, ahol a szimbólumok, metaforák és más verstani elemek kiragadása és elemzése által olykor éppen a lényeg sikkad el, a költészet igazi varázsa szűnik meg. Vajon miért születik mostanában ilyen kevés versműsor, versalapú színházi produkció? Miért hiányzik manapság színpadainkról a fülnek és léleknek kellemes egyszerű nyelvi szép? Miért ne fordulhatnánk ma is a költészet felé, ha elakadunk, tanácstalanná válunk, és olyan erőtlennek érezzük az általános válaszokat? Ennek az igénynek próbál elébe menni a Tamási Áron Színház ezzel az előadással, azon értékek mellett foglalván állást, melyek csak elmélyülés, szellemi munka által tudnak igazán kibontakozni. Az alkotók szerint nagyon nagy szükség van erre manapság, amikor a világ éppen az ellenkező irányba halad.