Az élet bűn és halál fölötti győzelmét ünneplik a keresztények

A keresztény egyházak tanítása szerint a húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe. Időpontja a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap (azaz március 22. és április 25. közé eshet), ehhez igazodik az egyházi év valamennyi változó idejű, úgynevezett mozgó ünnepe.

A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény tanítás szerinti beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életbe. Jézust a zsidó húsvét előtt ítélte halálra Poncius Pilátus, nagypénteken keresztre feszítették, és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.

Az ünnepet negyvennapos, hamvazószerdától nagyszombatig tartó böjti időszak készíti elő, központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája (vigilia paschalis). Ekkor ünneplik a világosság győzelmét a sötétség, az élet győzelmét a bűn és halál fölött, amiben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás. A nagyszombat napján szentelt húsvéti gyertya a feltámadott Üdvözítőt a világ világosságaként jelképezi. Húsvétvasárnap ünnepélyes szentmisét tartanak. A feltámadás napján a pápa a Szent Péter téri ünnepi misén mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását.

A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, mert ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartásnak része a húsvéti ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása. A szentelés után a hívők siettek haza, mert a néphit szerint a lemaradó még abban az évben meghal, míg az elsőnek hazaérő első lesz az aratásban. A szentelt étel maradványainak varázserőt tulajdonítottak: a tojás héját a veteményre szórták, a kotlós fészkébe tették vagy meghintették vele a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne.

Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a 16. századtól adatolható.

A húsvéthétfőt régebben – a locsolkodás szokására utalva – vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt, szabadban töltött szórakozással, az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek.

A félelem legyőzésére hívott fel a pápa a vigilián

Ferenc pápa arra szólította fel az embereket a szombat esti vigilián, hogy győzzék le a félelmet és a kétségbeesést, mert ezek véget vetnek a reménynek. A húsvéti virrasztás szertartása hagyomány szerint a teljesen sötétbe boruló Szent Péter-bazilika bejárati csarnokában indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet és a húsvéti gyertyát. A gyertyára rávéste a görög ábécé első és utolsó betűjét, az alfát és az ómegát, valamint az idei évszámot. A gyertyaviaszba négy tömjénmagot is beleillesztett kereszt alakban. Ezt követően a pápa meggyújtotta a gyertyát, és azt kézben tartva a bazilika főoltáráig haladt, a vele koncelebráló papoktól kísérve.

A szokás szerint a hívőkkel teli Szent Péter-bazilika ezalatt teljes csendben volt, a fényeket eloltották, és csak a papok és a hívők kezében levő gyertyák világították meg az épület belsejét. A bazilikában akkor gyulladtak meg a fények, amikor a pápa az oltárhoz ért. A szertartás során megszólalnak a Szent Péter-bazilika három napja néma harangjai is.

A pápa szentbeszédében az életnek arról a négy nagy kövéről szólt, amelyek „szétzúzzák a reményeket és várakozásokat”. Ezek: „a halál, a bűn, a félelem és a világi dolgokhoz való ragaszkodás”. „A reményt gyakran a bizalom elvesztésének a köve is gyengíti. Amikor eluralkodik az az elképzelés, hogy minden dolog rosszul megy, és a legrosszabb esetben a rossz nem is ér véget soha, akkor arra a lemondással teli hiedelemre jutunk, hogy a halál erősebb az életnél, és cinikussá, gúnyolódóvá válunk… és végül kialakul az a lelki állapot, amelyben csak a sírra gondolunk: minden ott ér véget reménytelenül” – mondta, és felszólította a hívőket, hogy kérdezzék meg maguktól, merre vezet az útjuk az életükben, és ne temessék el a reményt.

Ferenc pápa a virrasztáson nyolc személyt részesített a keresztség, valamint az első áldozás és bérmálkozás szentségében. Három férfi és öt nő van közöttük: a legfiatalabb 21, a legidősebb 61 éves.

(MTI)