Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az erdőbe megy a Mikulás

Az erdőbe megy a Mikulás Kultúra

A BBTE Környezettudományi Kara és a Szemerja–Görgő Közbirtokosság összehangolt művelete keretében december 5-én, kedden több madáretetőt és infótáblát helyeznek ki az egyetemi hallgatók a Büdöskúttól a Benedekmezőig tartó tanösvény mentén.

A madarakat a saját élőhelyükön megtartani és túléltetni – ez az akció fő célja, ugyanis a városban csak olyan fajok szaporodását segítenék a bőséges etetéssel, amelyek távoltartására amúgy nagy összegeket költenek az önkormányzatok költségvetéséből. A hallgatók már korábban több, kétnyelvű táblát helyeztek ki a Natura 2000-es madárvédelmi területen húzódó tanösvényen a környék élővilágáról, most a madáretetésre összpontosítanak. A tíz madárodút a közbirtokosság adta, az egyetemisták által szerkesztett táblákon a különböző madárfajok és az általuk elfogyasztott, igényelt eleség szerepel, ugyanis a jó szándékú tudatlansággal többet árthatunk, mint amennyi hasznot hajtunk.

A faodúk mellett PET-palackokból készült etetőket is kitesznek, az további megfigyelés és tanulmány tárgya, hogy a madarak melyiket fogadják el jobban. Ugyanis, ha egyszer odaszoknak, ahol a táplálkozásuk biztosítva van, remélhető, hogy tavasszal majd oda is fészkelnek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás