Bakó Béla két élete

Egy nap azzal állított be hozzám Bakó Béla, hogy írnám meg az ő két életét. Hirtelen nem tudtam, mire gondolni, Joó György is így állíthatott be Móricz Zsigmondhoz, s meg is született erre a „megrendelésre” A boldog ember című csodálatos regénye. Ám Móricz képzelőereje megható történetet kerekített erre a felkérésre, persze, kitaláció volt az egész.

Mit tegyek én, hisz előttem a hús-vér kérelmező, tehát nincs helye a képzelgésnek, ésszerű történetet tár elém szóban és feljegyzésekben, s bizonyítékként ott a családfák, illetve a fényképek sokasága.

Régebbről ismerem Bélát, ha jól emlékszem, még együtt is táncoltunk a városi művelődési ház néptánc-együttesében. Szikársága, erőt sugárzó tartása sejtette, hogy kitűnő néptáncos lehet. És az is… volt! Mert mostanra, korára való tekintettel, felhagyott vele. És kiderült, hogy neki élete volt a tánc. Móricz hőse akkor volt boldog, ha dolgozhatott. És minél többet dolgozott, annál boldogabb volt. Az én hősömnél a tánc jelentette a boldogságot. Minél többet táncolhatott, annál boldogabb volt.

Ez a magyarázata, hogy a megyeszékhelynek nem volt olyan valamirevaló csoportja, ahol meg ne fordult volna, ahol biztosan számíthattak rá. Pedig hosszú ideig Brassóba járt munkába, öntőmunkás volt, sokszor élmunkás, és amikor hazakerült Sepsiszentgyörgyre, itt is az öntőműhelyben dolgozott. Ötvenévesen innen ment nyugdíjba, de csak két év múlva akasztotta szegre a székely csizmát, és tette ládába a székely harisnyát. És innen kezdődik tulajdonképpen második élete.

Családja körében, ügyeli kislányuk felcseperedését, tanulmányi előmenetele sok örömet tartogat, s egyetemi diplomája bizonyára sok elégtételt jelent a szülőknek, az édesapának, aki az illyefalvi iskola büszkesége volt gyerekkorában, de tizenhat évesen rákényszerült – no, nem a könyvre, amit szeretett volna – a nehéz fizikai munkára. Amit ugyanvalóst mindig jól végzett, bár Brassóba járt, soha nem késett, s hiányozni sem szokott igazolatlanul. És közben táncosként kétszer is megjárta Franciaországot, többször szerepelt valamelyik csoporttal Magyarországon, Bulgáriában, tapsoltak neki óromániai városokban, s Erdély nagyon sok településén.

Közben arra is szakított időt, hogy részletes naplót vezessen, fényképeket készítsen, itthon pedig családfákat építsen. Érthető hát, hogy a róla szóló könyvet oly nagy szeretettel fogadták egyrészt a hajdani táncosok, zenészek, másrészt pedig a szülőfaluban, Illyefalván. Számomra megtisztelést jelentett a megírása, egybeszerkesztése! (Proserved Cathedra Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2019.)