Bányák és bányászok nyomdokain

Az Erdővidéki Bányásznapok egyik legérdekesebb és legtanulságosabb rendezvénye volt az autóbuszos kirándulás, olvashatták múlt csütörtöki lapszámunkban, és vétek lenne azokról a helyszínekről nem beszámolni, amelyek helyszűke miatt ott nem fértek el, olvassák el itt.

Bányairoda kórházi tulajdonban (!)

Némi meglepetés érte a kirándulókat, amikor Köpecről Köpecbánya felé fordultak, és megálltak az egykori köpeci szénbányák sorrendben 2. irodájánál (az első Köpecbányán, a harmadik Baróton működött), ahol, mint azt Nacsinák Dávid magyarázta, a bányaadminisztráció dolgozott. A ma már csak alapjaiban álló, valamikor impozáns épületet a múlt század negyvenes–ötvenes éveiben építhették, a háború után szolgálta a bányát egészen 1972-ig, amikor az adminisztráció Barótra költözött.

Érdekes tény, hogy már a 2000-es években öregotthont vagy valamilyen szanatóriumot próbáltak itt létesíteni, úgyhogy az épület átkerült a szentgyörgyi kórház tulajdonába, és most is ott van! A környék szépségeire még emlékezők mesélték, hogy az épület előtt kivilágított szökőkút volt valamikor, egyébként pedig az egész környék „elit” helynek számított: a közelben laktak ugyanis a bánya nagyjai, őket már akkor vezetékes víz szolgálta, ami Barót környékén legalábbis, sok helyütt még ma is luxusnak számít.

Köpecbányára érve a bánya legelső irodaházánál is megálltak a kirándulók. Ez még rosszabb állapotban van, mint a második iroda, hiszen ez az épület még régebbi. Ez a valamikori irodaépület átélte az első és második világháborút, „akik itt dolgoztak valamikor, azok közül valószínűleg már senki nincs életben” – mesélte Nacsinák. A második világháború végén, egy legenda szerint, ezt az épületet fel akarták robbantani a visszavonuló németek, egy bányász mentette meg, aki a robbanószert az utolsó pillanatban kidobta az ablakon.

A két legsikeresebb bánya

Feljebb menve Köpecbányán, az egyébként festői szépségű Köpec-patak völgyében, a bányászok számára 1913-ban épített, még ma is szép bányászlakásokat megszemlélve a köpecbányai bányatónál álltak meg a kirándulók, majd feljebb a völgyben, a régi, nagy bányák egykori helyszíneire érkeztek, és a Polenszky-bánya szállítógépének alapját képező, még épen megmaradt talapzatnál tartottak pihenőt.

A Polenszky-bánya bejáratáról nem tudni pontosan hol van, valahol ott a bozótban – magyarázta Nacsinák Dávid. Azt viszont tudta, hogy ennek a bányának a művelésével 1926-ban hagytak fel, a bánya maga egy 80 méter hosszú, lejtős aknából állott, 5 fokos dőléssel ment a siklója, míg elért a széntelepig. A bánya több mint egy kilométer hosszú volt, „amit megcsinálni abban az időben hatalmas teljesítmény volt. Később Dózsa György-bánya néven üzemelt, végül 1959-ben ez a bánya is befejezte a termelést.

Büszkén mondhatjuk, hogy azon ritka köpeci üzemek közé tartozott, mely kimerült, és ez volt bezárásának oka. A közelben található Tudor Vladimirescu (Vaszi) bánya munkálatait 1927-ben kezdték el, aztán felhagyták, és 1945-ben folytatták. Az is nagyon sikeres bánya volt. Az ötvenes évek közepén zárták be” – mondta.

A Polenszky-bánya volt az egyetlen, amelyik a második világháború alatt is üzemelt, oda még a vasút is feljött. Fehér Zoltán igazgató szerint régi köpeci bányászok a „legjobb bányaként” emlegették a Polenszkyt, „ahol a szén vastagsága elérte a 12 métert, tiszta szén volt, jó volt a födém, tehát sok mindenben élenjáró volt.”