Barabás Miklós és művészete

Barabás Miklós és Gyárfás Jenő háromszéki festőművészek műhelytitkaiból címmel tartott a magyar kultúra napjához kapcsolódó vetített képes előadást Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész az elmúlt héten a Bod Péter Megyei Könyvtárban. Az elhangzottak sorrendjét betartván, elsőként a Gábor Áron-termet benépesítő rendezvény Barabásra vonatkozó részéről számolunk be olvasóinknak.

„Isten éltesse sokáig a magyar kultúrát és lelkes közönségét is” – köszöntötte a jelenlévőket Szonda Szabolcs, majd a tavaly huszonötödik évét töltő Codex régizene-együttes tagjai, Filip Ignác és fia, Filip Zsombor alkalomhoz illő játéka hangolta rá a nagyérdeműt az érdekesnek ígérkező előadásra. Barabás Miklósról szólván Jánó Mihály leszögezte, annak ellenére, hogy egyes művészettörténészek február 10-ét jelölik meg születése időpontjaként, a festő 1810. február 22-én látott napvilágot a háromszéki Márkosfalván, amint az önéletrajzában is szerepel. Ezt támasztja alá a helyi anyakönyv 43. oldalán található bejegyzés is, amelyben február 24-et nevesítik megkeresztelése dátumaként. A napjainkban furcsának tűnő sietség az akkoriban aggasztó méreteket öltő gyermekhalandóságnak tudható be.

Háromszéken született tehát, művészete és pályája azonban Kolozsváron és Budapesten teljesedett ki. Ráadásul, bár imádta szülőföldjét, az édesanyja halála után többé nem látogatott még Erdélybe sem. Ennek oka talán a gyász okozta, soha meg nem szűnő fájdalomban, másrészt az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc leverését követő megtorláshullámban rejlik, hiszen több kimagasló szereplőjének, hősének festette meg az arcképét. A Petőfi Sándorét például három alkalommal (1845, 1846 és 1848), amelyeket a lánglelkű költő leghitelesebb ábrázolásainak tekintenek. De megörökítette Görgeit, Kiss Ernőt, Batthyány Lajost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Bem Józsefet, Klapka Györgyöt, Nagysándor Józsefet és a háromszékiek közül Antos János vezérkari ezredest, valamint Forró Elek ezredest is.

Életének 88 esztendeje alatt megfestette és megrajzolta a 19. század magyar személyiségeinek teljes arcképcsarnokát, köztük a Liszt Ferencét (1846), amelyet a zongoraművész és zeneszerző legsikerültebb ábrázolásaként és Barabás legszebb portréi egyikeként tartanak számon. Nem véletlenül nevezték el a nemzet festőjének. Ugyanakkor nagyon sok, megrendelésre készített és a megélhetését biztosító gyermekportré került ki az ecsete alól. Mindezek ellenére nem csak arc-, hanem táj-, élet-, sőt megrendelésre oltárképeket, olaszországi útját (1834–1835) követően pedig akvarelleket is festett.

Híres műveinek egyike az eredeti címe szerint „Vásárra induló marzsinyár oláh család” (1844), amelyet utólag kereszteltek át Vásárra induló román családra, mert az oláh elnevezésnek utólag pejoratív kicsengést tulajdonítottak, holott a kép megfestésének korában nem tekinthető annak. A marzsinyár kifejezés is zavaró lehetett, mert valószínűleg nem tudták, hogy a román „mărginimea Sibiului” szókapcsolatra, vagyis a Nagyszeben környéki tájegységre utal.

A Jánó Mihály, Szebeni-Szabó Róbert és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, Szebeni Zsuzsa jóvoltából ezen alkalomra az előtérben létrehozott kiállítás megtekintésével nagy festőnk teljes életpályáját megismerhették az érdeklődők.