Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Beletesszük saját személyiségünket is a szerepeinkbe”

„Beletesszük saját személyiségünket is a szerepeinkbe” Kultúra

Mihály János, az Udvartér Színház társulatának tagja újabb darabban, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közös produkcióban, Ivan Viripajev Részegek című előadásában áll színpadra Kézdivásárhelyen március 22-én és 23-án 19 órától. A nagytermi stúdióelőadást 14 éven felüli nézőknek ajánlják, a munkafolyamatról Mihály Jánost, a kézdivásárhelyi társulat fiatal tagját kérdeztük.

Hirdetés
Hirdetés

– Évek óta együtt vagy a színészosztállyal, ismeritek egymás képességeit – kiszámítható volt a közös munka vagy mindig vannak meglepetések?

– Mindig vannak meglepetések. Egyrészt minden próbafolyamat különböző, éppen ezért általában hoz magával új kihívásokat, új helyzeteket, így pedig szinte törvényszerűen megjelennek mindenkiben olyan színek, amiket korábban nem láttunk. Az évek  során nyilvánvalóan  kialakult egyfajta bizalom és összetartás a csapat tagjai között, ez pedig sokat segít abban, hogy nyíltan kommunikáljunk egymással, és konstruktív kritikát fogalmazzunk meg egymás irányában. Ugyanakkor azt is fontos megemlítenem, hogy osztály felépítése alapképzés óta megváltozott, páran elmentek és lett három új osztálytársunk, ezen kívül a Részegek színészgárdája kiegészült az alapképzést most végző osztály négy tagjával. Ez a vérfrissítés szerintem nagyon jót tett a produkciónak, egyrészt nagyon hamar összecsiszolódtunk az újakkal, másrészt az új impulzusok egy rendkívül izgalmas és jó hangulatú próbafolyamatot eredményeztek.  

Fotó: Mihály János/Facebook

– A darab ismertetője szerint a szereplők „őszintén és bölcselkedően beszélnek a szerelemről, a párkapcsolati válságokról, a hazugságaikról, a tabukról, a félelem nélküli életről” – az ön- és útkeresés életkorában levő színészként mennyire tudtál azonosulni a szöveggel?

– Ez egy nagyon érdekes kérdés. Annyi bizonyos, hogy a darabban felmerülő tárgykörök egytől egyig olyanok, amelyekkel az ember nem tud egykönnyen szembenézni, nehezen ismerjük be a hibáinkat sokszor magunknak is. Szerintem rendkívül jó szöveggel van dolgunk, amely szépen lavírozik a szent és profán fogalmak között. Nem gondolom, hogy nehéz lett volna azonosulni a szöveggel, már az első olvasópróbán izgalomba hozott a sok játéklehetőség, amit rejtett magában. Szerettem vele dolgozni, vannak benne olyan monológok és szövegrészek, amiket minden előadás alkalmával nagyon várok, mert egyrészt humorosak, másrészt annyira mély gondolatiság van mögöttük, amelyet megélni és átgondolni mindig izgalmas, bármilyen életszakaszban is legyen az ember.

– Mit tartasz a Részegek próbafolyamata legnagyobb hozadékának a szakmai és a személyes kapcsolatok szemszögéből?

– Szakmai szempontból az egyik legjobb rész számomra a szöveggel való munka volt. Már az olvasópróbákon kivételesen izgalmas beszélgetések alakultak ki, ahogy megpróbáltuk feltárni a szövegben rejlő mélyebb rétegeket. Úgy gondolom, hogy az együttgondolkodás és eszmecserék sokat segítenek abban, hogy mint színészek később hogyan gondolkodunk más színpadi helyzetekről is. Mindezek mellett egy kortárs darab másfajta játékmódot igényel, mint mondjuk egy klasszikus vígjáték. Örültem, hogy egy új formában is kipróbálhattam magam. Színészként a különböző játékkulcsok megismerése mindig hasznos az egyéni partitúra kiépítése során. Személyes szempontból muszáj kiemelnem a csapatszellemet, a bizalmat és az összetartást, ami körbenlegte az egész próbafolyamatot. Itt most nem csak egy jó kollegiális viszonyra gondolok, merem állítani, hogy közben erős és új barátságok is születtek. Nem utolsó sorban pedig valóban egy jó önismereti utazás volt, és azt hiszem, az is marad. Ezalatt azt értem, hogy ahogy személyesen fejlődünk és haladunk az életben, úgy fog változni ez az előadás is, hiszen nagyban beletesszük saját személyiségünket is a szerepeinkbe.

Fotó: Mihály János/Facebook

– Mi jelentette számodra a legfőbb kihívást a munkafolyamat során?

– Tipikusan az a színész vagyok, aki szeret rengeteg energiából dolgozni, viszont egy ilyen stúdióelőadásnál, amikor a nézők ennyire közel vannak, ez a fajta játék könnyen hiteltelenné válhat. Jó lecke volt megtanulnom beosztani az energiáimat, és néha tudatosan visszavenni belőle. Rájöttem, hogy a színházban is igaz lehet a mondás: a kevesebb néha több.

– Kik jelentik véleményed szerint a Részegek célközönségét, kinek ajánlod a darabot és miért?

– Van a Részegeknek egy 14-es korhatár besorolása, tehát ennél fiatalabbaknak nem igazán. Az biztos, hogy kemény témákat dolgoz fel a darab, és a szöveg is tartalmaz némi trágárságot. Ezt leszámítva bárkinek ajánlom, aki szereti, ha egy előadás elgondolkodtatja, megnevetteti, megsiratja. Ez az előadás aztán mindháromra képes. Az egyik korábbi kérdésre reflektálva: bárkinek, aki az ön- és útkeresés életkorában van. Ha én huszonévesként nem játszanám, hanem nézném, biztosan nem bánnám meg, hogy jegyet vettem rá.

Fotó: Mihály János/Facebook

 

Tizennégy elveszett ember és egy görbe éjszaka, amikor mindannyian berúgtak és bevallották maguknak azt, amit józan fejjel nem tudtak. Csakis ez az onirikus, ittas állapot teremt lehetőséget számukra, hogy őszintén és bölcselkedően beszéljenek a szerelemről, a párkapcsolati válságokról, a hazugságaikról, a tabukról, a félelem nélküli életről, egy iráni filmről és a profán mindennapok isteni vonatkozásairól. Felismerik a józan boldogtalanságukat, közben mégis szabadnak érzik magukat.

MARTHA – szép fiatal lány – SZÉKELY KRISZTINA

MARK – nagy nemzetközi filmfesztivál igazgatója – CSIKY CSONGOR ÁBEL

LAURA – modell MÓRÓ FRUZSINA (III.év BA)

MAGDA – Laura barátnője, – FARKAS ESZTER

LAURENZ – Magda férje – ABAI-SZABÓ TAMÁS

GUSTAV – bankár – MIHÁLY JÁNOS

LORA – Gustav felesége – DELI SZÓFIA

KARL – bankár – TAR ERIK

LINDA – Karl felesége, – SZŰCS ANDREA BOGLÁRKA (III.év BA)

RUDOLF – PR-technológiai menedzser – BERENCSY MARTIN (III.év BA)

MAX – banki ügyvezető menedzser – HAJAS KRISZTIÁN

MATTHIAS – reklámcégmenedzser – MOLNÁR GERGELY

GABRIEL – egy építőipari cég igazgatóhelyettese – CSORBA KRISTÓF-GYÖRGY (III.év BA)

ROZA – prostituált – SZIGYÁRTÓ JOHANNA

Dramaturg: KELEMEN ROLAND

Díszlet és jelmez: PÁL ALEXANDRA m.v.

Zenei tanácsadó: BAJKÓ EDINA

Koreográfia: BEZSÁN NOÉMI, PÓSA FRUZSINA

Rendező: HARSÁNYI ZSOLT

Jegyek válthatók a Vigadó Művelődési Központ jegypénztárában minden hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 10 és 16 óra között, minden pénteken 10 és 14 között, valamint előadások előtt egy órával.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás