Belső hangból, megérzésekből

Nagyszámú, de a járványügyi rendelkezéseknek megfelelően az egymás között előírt távolságot betartó és védőmaszkot viselő közönség jelenlétében nyílt meg péntek este az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) Simó Enikő, Sepsiszentgyörgyön élő és alkotó textilművész tárlata.

A befogadó intézmény vezetője, Vécsi Nagy Zoltán köszöntője után Hegedűs Enikő csíkszeredai művészettörténész ismertette a kiállító életpályáját, és méltatta alkotásait. Megtudhattuk, hogy Simó Enikő (1943) az udvarhelyszéki Mátisfalváról indult, és textilművésszé a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán formálódott mesterei, Maria Ciupe és Szendrei Judit kezei alatt. Tanulmányai végeztével a medgyesi textilgyár munkatársa (1968–71) lett, majd a Brassói Gyermekszínház díszlet- és bábtervezőjeként tevékenykedett (1971–1997). Méltatója szerint a színházi környezet nagyban hozzájárult művészi szemlélete és alkotói munkássága kiteljesedéséhez, ugyanis a színpadi előadások kihívásai folyamatosan igénybe vették képzelőerejét, új megoldások kiötlésére ösztönözték.

„Díszleteivel a puritán környezetből is képes volt varázslatos világot teremteni. A kommunizmus nincstelenségében a máshol fel nem használható anyagokból mozgatható, szerethető és számos hazai és nemzetközi fórumon díjazott bábfigurákat hozott létre” – fogalmazott Hegedűs Enikő. – „Simó Enikő évtizedek óta szabadon alkot, a külső elvárásokat figyelmen kívül hagyva, a belső hangra és megérzéseire hallgat.”

Régebbi, jelen kiállításon is megcsodálható munkáinak legfőbb jellemzői „az alap geometriai formákba illesztett, azok határai között mozgó, vagy azokból kilépő zsinórok és szalagok.” Közéjük tartozik A csend zúgása címet viselő, „piros gyapjú alapból előbújó, az enyhe széltől is megmozduló csengettyűk képzetét keltő szőnyege”, amely előbb magához vonzza a szemlélődő tekintetét, majd megállásra és gondolkodásra készteti.

Amint azt Hullámok I–III. vagy Egyensúly I–IV. című alkotásai is sugallják, állandó jelleggel „újabb és újabb megoldások, anyagok és technikák” után kutat. „Megsejti az anyagban rejlő formai lehetőségeket, és képzeletét a véletlenül kezébe került textíliák is megragadják. A jelentéktelennek vélt fehér lámpabél- vagy fekete selyemszalag-csíkokból képes sorozat-kompozíciókat felépíteni. Ugyanakkor a fehér és fekete változatos árnyalataival több rétegű mélységet érzékeltet (Ablak I–II.). Kedveli az egyszerűnek vélt, de számos árnyalattal rendelkező fehérek és feketék használatát. Van bátorsága csak feketével dolgozni, és felfedezi azok árnyalatait (…) Az utóbbi évben fekete alapon aranyszállal hozza létre a képek rajzolatát”(Aranykor I–VI.).

A február 12-ig látogatható tárlat megtekintése után úgy véljük, hogy Útmutató című, 2020-ban készült műve Simó Enikő visszamenőleg is érvényes hitvallásának a keretbe foglalt megfogalmazása. Egy üzenet értékű rovásírásos mondat olvasható rajta. „Olyan kevesen vagyunk, hogy megengedhetjük magunknak az őszinteség és egyenes beszéd luxusát.”