Bodor Ádám: „más hangokat ismételni csak hamisan lehet”

Kedden a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében, A szöveg csendje című beszélgetés-sorozat székelyföldi körútja keretében Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval találkozhattak olvasói.

Az est nyitóakkordjaként Virányi Attila, a legendás nagyváradi Metropol együttes basszusgitáros-énekese adott minikoncertet. A beszélgetőtárs mellett a házigazda szerepét is betöltő Murányi Sándor Olivér író üdvözölte a jelenlévőket, hangsúlyozva, „nincs legnagyobb író. Jó író és rossz író van, de ha mégis van legnagyobb író, akkor számomra Bodor Ádám az”. A folytatásban Fekete Vince költővel tették fel kérdéseiket a 16 évesen kommunista röplapok terjesztése miatt elítélt szerzőnek.

A kézdivásárhelyi költő Bodor Ádám egy korábbi nyilatkozatát felidézve, mely szerint „amikor kellett, én tudtam élni a szabadság illúziójával, érzetével”, azt kérdezte a szerzőtől, kamaszként hogyan tudta szabadnak érezni magát a börtönben, illetve a diktatúrában. Bodor Ádám válaszában kifejtette, különös dolog felismerni a szabadság érzését. „A szabadság soha nem egy állandó állapot, hanem múló pillanatokon, esetleg órákon át tartó érzés, ami az embert áthatja. A boldogság időnként nem látogatja meg azokat sem, akik a legnagyobb jólétben, családi harmóniában élnek, mert hiányzik belőlük a fogékonyság. Igazán felszabadult pillanataim, napjaim a volt diktatúra alatt voltak. Ezt szörnyű nehéz elhitetni azzal, aki ennek átélésére képtelen”, summázott.

Bodor Ádám életének másik sorsfordító pillanatáról, „egy majdnem végzetes autóbalesetről is szólt, melynek köszönhetően „megvilágosodott”. „Többhetes kóma után talán az a legtermészetesebb, ha az ember a saját életét és környezetét átértékeli. Szó sincs valami vallásos, szektás ébredésről, mintegy a túlvilágról hazatérve kezdtem másként látni mindent”. A természetjárás iránt vonzódó, évente ugyanazokra a helyekre visszatérő szerző nem szereti, ha a nagy elődökhöz hasonlítják, továbbá nem idomul a követelményekhez, trendekhez, ahogy a pályatársakhoz sem, derült ki a továbbiakban. „Egy művész attól válik azzá, ha egyedi hangja van. Más hangokat ismételni csak hamisan lehet”, indokolta.

Az írás esztétikai és erkölcsi tétje kapcsán megjegyezte, az írónak a nyelvvel szemben van egy láthatatlan kötelezettsége, igényesnek kell lennie. „Erkölcsi vonatkozásban pedig fontos, hogy csak azt írjam le, amit én is hiszek. Aztán, hogy más elhiszi vagy nem, az meggyőződés, beállítottság kérdése. A nyomdában levő, áprilisban Sehol címmel megjelenő, hét írást tartalmazó novelláskötetről elmondta, egyszer csak összeállt 3–4 egyfajta novella, ami elütött az írásait jellemző hangulattól, közben a saját hangján megszólaltatott írások is születtek, amelyek több örömet okoztak számára. „Amikor utóbbiakból összeállt öt, a »komolytalanabbakból« meghagytam kettőt, így alakult ki az 5+2. Kicsit furcsa lesz, mert ezek hangvételükben is mások, továbbá konkrét intézményekhez kapcsolódnak, míg történeteimben általában kitalált helyen, kitalált események szerepelnek”, summázott.