Bogdán László (1948

Aki élve született, nem mentesül a kérdés alól, hogy mi végre is lett mindenes alanya annak az örömteljes percnek. A teremtés, az alkotás meg a fenti kérdés felelőssége alól soha nem akart menekülni Bogdán László sepsiszentgyörgyi költő, író.

A mai nap az a bizonyos, amikor mai halottunk immár mossa kezeit, hagyván minden munkanapot övéire, szeretteire, asszonyára és gyermekeire, unokáira. Rájuk és mindazokra, akik értenek a magyar szóból zűrben, zivatarban egyaránt.

Mintegy háromtucat könyvét forgathatta és forgatja holnap is a tisztelt érdeklődő. Bogdán írt újságoknak, írt prózát meg lírát, tegnapelőtt még megvala benne az alkotó kíváncsiság. Elképzelem, igen-igen ritka emlékező és képzelő tehetsége eleven idején megfordulhatott kórházi hónapjaiban az a „változat”, mi a nehezebb, meghalni vagy megsiratni?

Hihetetlen a magam számára is, hogy föladta az idén közös ünnepünket. Március 8-án született 1948-ban. Én akkor névnapoztam minden esztendőben, tíz esztendővel hamarabb dédelvén élve a székely harmatot.

Mi végre vagyunk a világon, kérdezi a nagy székely író, Tamási Áron. Most keresgélhetjük Bogdán László koporsója mellett magunkban a megnyugtató választ. Ha van. Valahol otthon kell lennünk e világban, olyan amilyen; és keresnünk szakadatlan annak az életes, éltetőleg jobbik oldalát.

Rágondolni is fájdalmas, hogy Bogdán László pici unokája csak éppen megismerhette nagytatáját. Adjon Isten békés nyugovást Bogdán Lászlónak, az ifjú, kezdő nagytatának. Övéi, hívei a sírja mellett is, nélküle, de maradandó könyveivel védekeznek az elmúlás, az ellenség ellen. Íróként, költőként építkezett, az utókorban hívei véle is gazdagodnak. Ez ugyan bennünket, kollégáit és barátait meg nem nyugtat percre sem. A maradók ebben a fájdalomban is egymás felé nyújtják a kezet, a vallomás súlya alatt: azért vagyunk itt, mert itt voltak eleink, holtukban is itt marasztalnak. Aki élve született, sok-sok éven át szeretni akarja örömest azokat, akiket szeretni akart mindenek előtt.