Boldog Apor Vilmos, a szegények plébánosa és püspöke

Április 2-án Apor Vilmos katolikus győri püspökre emlékeztünk, aki 75 esztendeje (1945-ben) ezen a napon áldozta fel magát a hívei védelmében. Viselkedése és magatartása, valamint tettei és cselekedetei a feltétel nélküli szolgálat örök példájaként maradnak fenn a magyar és egyetemes egyháztörténetben.

Báró Altorjai Apor Vilmos 1892. február 29-én, Segesváron látta meg a napvilágot a torjai gyökerű, ősi székely nemesi Apor család sarjaként. Még hároméves sem volt, amikor apját, báró Altorjai Apor Gábort (1851–1898), Háromszék vármegye egykori főispánját államtitkárnak nevezték ki a királyi magyar minisztériumba, ezért a család Bécsbe költözött. Néhány évre rá azonban az apa elhunyt, és felesége, gróf Pálffy Fidélia (1863–1934) magára maradt a gyerekeivel.

Vilmos 1909-ben az édesanyja beleegyezésével és áldásával kispapnak jelentkezett a győri püspöknél, Széchenyi Miklós grófnál, a család rokonánál, aki az innsbrucki jezsuita teológiára küldte tanulni. 1915. augusztus 24-én szentelték pappá Nagyváradon, a pápa által időközben ide áthelyezett Széchényi püspök új székhelyén. Szolgálatát Gyulán kezdte el káplánként, majd 1917-ben két hónapig egy kórházvonat lelkészeként belekóstolt a háború borzalmaiba is. Az év őszétől a nagyváradi papnevelde prefektusa és dogmatikatanára lett, de közelebb állt szívéhez a lelkipásztori munka, mert úgy tartotta, „a lelkipásztor az igazi pap”. Meggyőződését tiszteletben tartva, püspöke 1918 augusztusában visszaküldte Gyulára, immár plébánosnak.

Három fő területre terjedt ki itteni működése: a hitéletre, a karitatív munkára és a magyar társadalom keresztény szellemű átformálására. Mindezek érdekében egyházközségi lapot indított, népmissziókat szervezett, hitbuzgalmi és társadalmi egyesületeket hozott létre. Az 1938-as anschluss, vagyis Ausztriának a Harmadik Birodalomhoz csatolása után pedig gyulai német híveit igyekezett óvni a szélsőjobboldali propagandától. Jelentős összegeket juttatott jótékony célokra – 1925 karácsonyán például a plébánia élelemkészletének nagy részét és minden pénzét. El is nevezték a szegények plébánosának.

Győri püspökké történt kinevezése (1941. január 21) után is a szegények, elesettek és üldözöttek pártfogója és oltalmazója maradt, felekezetre való tekintet nélkül. Nagypénteken (1945) útját állta a Püspökvárba menekült lányok és asszonyok megbecstelenítésére készülő orosz katonáknak, ezért rálőttek, és húsvét hétfőjén magához szólította az Úr. „Következetes életvitele segít bennünket ahhoz, hogy kritikus helyzetben tudjunk az elvárásnak megfelelően cselekedni” – vélekedett rá emlékezve Csóka Gáspár bencés szerzetes, győri gimnáziumi és főiskolai tanár, levéltári igazgató.