Borvízforrásaink régi képeken, címkéken

Háromszék jelentősebb fürdőhelyeinek múlt századi életét bemutató írásaink mindegyikében kitértünk e helységek fellendülését biztosító legnagyobb kincsre: az ásványvizekre. Sorozatunk következő írásainak célja megyénk jelentősebb, főként kitermelésre is alkalmas ásványvíz-forrásainak illusztrált bemutatása a 19-20. század éveiben. Cikkeink szövegének adatait két jelentős kiadványból merítettük: a 2010-ben Csíkszeredában megjelent Székelyföld borvizei című kiadványból, illetve Kisgyörgy Zoltán Borvizes könyvéből (2013).

Árkostól mintegy három kilométerre található az egykori neves Glória-forrás, melynek vizét a múlt század elején palackozták is. A forrást a kászoni származású György József bérelte és modernizálta. Nátrum-és magnéziumkarbonátos vize Hankó József szerint magas lítiumtartalmú „értékes, alkalikus savanyúvíz”.
Ugyancsak Árkos mellett, az Árkos- és Sugás-patakok összefolyásának környékén találjuk a Benkő-forrást, melynek ajándéka gyomorbántalmak kezelésére ajánlott. A két világháború között Regina néven forgalmazták. Az árkosiak szerint az elnevezés nem az akkori román királynéra utalt, hanem a székelység körében gyakori Regina keresztnévre. A képünkön bemutatott címke hangsúlyosan kék-sárga-piros színezésű, és a szebeni Drotleff Nyomdában készült.
A második világháború után mindkét forrás és környéke a román hadsereg tulajdonába került, így a kitermelést beszüntették. A Benkő-forrás később hozzáférhetővé vált, a Sugásba kirándulók gyakran felkeresték. Néhány éve Bíró László építész vásárolta meg a forrást és környékét, pisztrángtenyészetet indított, Kós Károly építészi nagyságának hódolva közelében „Varjúvárat” épített, s a borvíz kitermelését is megkezdte.
Vidékünkön a Kálnok–Gidófalva vonal és a Tusnádi-szoros közötti, Oltfej néven ismert részen számtalan kisebb-nagyobb borvízforrásra találunk, ezek nevezetesebbjei jószerint megtalálhatók a különböző ismertetőkben. Ezek közül mindenek fölött kétségtelenül a bodoki Matild-forrásé a pálma. A forrás és környéke eleinte a faluközösség tulajdona, aztán a református egyház bérli, majd a Bodoki Borvíz Közbirtokosság. Eleinte a Henter család Bodokon készült, jó minőségű cserépkorsóiban forgalmazták, szekereken szállították a közeli városokba.
A korsódugaszolás 1888-ban szűnt meg, amikor György József vette bérbe. A víz nevét György Lajos unokahúgáról nevezte el. 1896-ban arany érdeméremmel tért haza a millenniumi kiállításról, 1905-ben a Székely Kiállításon szintén aranyéremmel jutalmazták. Eleinte napi 1500 üveget palackoztak, ez folyamatosan emelkedett A két világháború között a brassói Fleischer Georg borkereskedő veszi át a céget, és Matild helyett Clotild néven forgalmaz. Görögországba, Bulgáriába és Egyiptomba is eljut a bodoki víz.
A kommunizmus évei alatt államosították, a tulajdonjog az Apemin nevű vállalaté lett. Újabb kutat fúrtak, ennek mind ásványi só, mind széndioxid-tartalma elmaradt a Matildétól. A rendszerváltás után a Favorit Kft. kezelésébe került, hogy aztán ki tudja, milyen körülmények okán, a termelést leállítsák, s a töltödére lakatot tegyenek.
Előpatak európai hírnevét ásványvizeinek köszönheti. Állítólag vannak utalások, melyek szerint már 1841 után palackozták az itteni borvizet, 1875-ben Romániába is szállítanak, akkor az évi termelés 200 ezer palack, ami Hankó Vilmos szerint 1993-ban a Főkút alkalikus vizéből elérte az egymilliót. Legismertebb, gyógykezelésre alkalmas forrásai: a Fő- (vagy Ős-) kút, a József-kút (József főherceg 1888-évi látogatásakor nyitották meg), az Új-kút vagy Restek kútja (aki későn kelt, az már csak ennek vizéhez jutott hozzá), a Mindhárom-forrás a Natália-kúttal és a Lobogó-fürdővel mára eltűntek. 1907-ben fúrják a 42 m mély Erzsébet-kutat, töltödéje naponta 40 ezer palackot hozott forgalomba. A két világháború között a Fleischer tulajdonban levő brassói Általános Kereskedelmi Rt. tulajdonában áll. A kommunizmus éveiben, 1967-1989 között termelése évi 1,2 millió palack körül mozog. Ma Vâlcele néven a Wega Invest Kft. értékesíti.

József Álmos