Csillagpor zsúpfedélen

Két verses és egy általa lírai prózának nevezett kötetet tett le újabban az olvasók asztalára Czegő Zoltán költő, író, és amennyiben jól számoljuk, ezekkel harmincra emelkedett megjelent könyveinek a száma. Bemutatásukra vasárnap került sor a sepsiszentgyörgyi unitárius templom tanácstermében.

Közülük az utóbbi 2002-ben jelent meg első alkalommal Unokás zsoltárok cím alatt a budapesti Hungarovox Kiadónál, és a megyeszékhelyi ARTprinter Könyvkiadó jóvoltából most itthon is kézbe vehetjük. Ez pedig azért is örvendetes, mert a magyar irodalomban egyedi zsoltárokat tartalmaz, amelyek nem Istenhez, hanem egy családtaghoz szólnak. A kötetet méltató Péterfy Ágnes unitárius lelkész szerint az unoka iránt érzett szenvedélyes szeretet és az utódok iránti elhivatottság egyaránt fellelhető bennük. És Czegő mindezt oly szívhez szólóan közvetlen hangvétellel fogalmazza meg, hogy az olvasó úgy érzi, akár hozzá is, vagy neki is írhatta volna. A bölcsek szerint az unokák és nagyszülők között egy titkos kapcsolat van, ami a könyv pajkos, játékos, mély érzelmekkel telített nyelvezetéből is visszaköszön. Ugyanakkor belengi a lassan elmúló és éppen elkezdődő élet találkozásából születő csoda gyönyörűsége.

Maga a szerző saját művéről így fogalmaz: „az a néhány csöndes óra, amit itt eltöltöttem, ezzel a könyvvel meg ezzel a pici emberrel, talán ad valamelyes megnyugvást, hogyha nem is bírtam az éltemet rendbe rakni mindezidáig, legalább ezt az új és kétszemélyes kapcsolatot igen.”

Kovács István unitárius lelkipásztor az elmúlt évek költői termését összegyűjtő Magyar igézetek és Ítéletidő című, az árkosi Tinta és a sepsiszentgyörgyi ARTprinter kiadónál megjelent verseskötetek kapcsán azok megálmodójáról szólt kellő emelkedettséggel. A 80 fokos lázban égő (utalás a költő életkorára) Czegő Zoltánról, aki „csodálatos módon, egy életen át megőrizte fiatalos, törékeny, örökösen megzabolázhatatlan és kompromisszumra képtelen tisztaszavúságát és az egyenes beszédet. Akinek a „verseiben ezt a könyörtelen, önmagával és Istennel szemben tanúsított őszinteséget lehet tetten érni. Ennek igazolásául bármelyik költeménye idézhető, hiszen ugyanúgy és mégis másként fogalmazza meg a szinte megfogalmazhatatlant. Ugyanúgy, mert hitelesen, és másként, mert egyedien.”

„Az igazat ki kell mondani, még akkor is, ha erre ráfizet az ember, mint ahogy magam is ráfizettem” – jelentette ki a hallgatóság előtt Czegő Zoltán. Magyar igézetek című kötete hátlapján is hasonlóan vall magáról: „Nem bujkáltam az életben, nem bújtam el semmi elől, ami szemközt jött. Magam választottam a nagyját, a nehezét. Soha nem volt kenyerem a valótlan, a hazugság.” Az Ítéletidő előszavában pedig többek között ezeket írja: „Még mindig az utolsó előtti könyvem vetem tova, csírázzék, növekedjék. És ha valaha valaki imázni akar érettem, hát tegye azt megkezdett regényem befejezéséért.” Végezetül álljanak itt Betakarodás címet viselő versének záró sorai: „Vagyok mint voltam és leszek/ csillagpor zsúpfedélen”…