Czetz János, két nemzet hőse

A szabadságharc legfiatalabb tábornoka, illetve Két nemzet hőse – Czetz János, mindenütt helytállva a világban címmel tartott nemrég előadást Czetz Jánosról (1822–1904) Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban és Kézdivásárhelyen, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban dr. Kedves Gyula ezredes, magyarországi hadtörténész, az Országgyűlés Múzeumának szakmai főtanácsadója. Jóvoltából megismerkedhettünk a katonai lángész Magyarországon elkezdődött és Argentínában kiteljesedett pályafutásával.

Dr. Kedves Gyula a kor viszonyait és az osztrák császárság állapotát áttekintő elemzéssel kezdte nagy ívű előadását Sepsiszentgyörgyön. Ennek során rámutatott, hogy a társadalmi és gazdasági átalakulást követelő mozgalom elindítója és hajtómotorja mindvégig Magyarország, illetve annak nemzeti érzelmű liberális nemessége, valamint polgársága volt birodalomszerte. A vértelen forradalom következtében bevezetett társadalmi és gazdasági reformokat pedig az időközben megalakult törvényes, független és felelős kormány fegyverrel próbálta megvédeni.

A magyar tisztikar túlnyomó része azonban már idősödő, császárhű beidegződésű, a forradalmi változásoktól irtózó állományból állt, amelyre nem lehetett a haza és szabadságjogok védelmét bízni. Az éppen szerveződő honvédségben a megcsontosodott szemléletmódot levetkezni képes katonatisztekre volt szükség, ami lehetővé tette a fiatal és tehetséges katonák gyors felemelkedését. Ennek köszönhető, hogy a korszak legfiatalabb főtisztjeit a magyar hadseregben találjuk. Görgei és Leiningen 30, Klapka 29, Czetz pedig 26 évesen kapta meg a tábornoki rangot.

Gidófalvától a frontvonalig

Czetz János a háromszéki Gidófalván született örmény–székely apa és anya gyermekeként. Őrnagyi rangban nyugállományba helyezett katonatiszt apja korai halála miatt már 7 évesen a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetbe került. Az ottani tanévek befejezése után felvételt nyert a kor legszínvonalasabb tisztképzőjébe, a bécsújhelyi katonai akadémiára (1834), ahol 8 évet tanult, és évfolyamelsőként végzett.

Rendkívüli képességeinek köszönhetően a fiatal hadnagy előbb a Tömösi- és Törcsvári-hágók védelmét ellátó határőrség (1842), később a brassói katonai kórház parancsnoka lett (1845). Innen Pestre vezényelték, rábízván a polgárőrség kiképzésének irányítását, majd Erzsébetvárosba került, ahol súlyosan megbetegedett. Felépülése után Bécsbe rendelték, és a híres Katonai Térképészeti Intézetbe kapott beosztást vezérkari tisztként. Itt kereste fel a forradalmi átalakulás után frissen kinevezett (1848) Mészáros Lázár hadügyminiszter, akinek a kérésére belépett az éppen alakuló magyar hadseregbe.

A vezérkari teendőket ellátó csoport szervezési feladatokat ellátó tagja lett főhadnagyi rangban, Mészáros hadsegédeként részt vett a délvidéki harcokban, és századossá majd vezérkari őrnaggyá léptették elő. Ebben a minőségében küldték a polgárháború dúlta Erdélybe rendet teremteni, mely megbízatás teljesítésének egy ütőképes erdélyi magyar hadsereg felépítésével és zseniális hadműveleti terv kidolgozásával látott neki. Ennek kivitelezését azonban már Bem tábornok hajtotta végre, Czetz segítségével megtisztítván Erdélyt a császáriaktól. Érdemei elismeréseként a Délvidékre távozó Bem kérésére tábornokká léptették elő, és kinevezték az erdélyi hadsereg élére.

A légiószervező

Egy lovasbaleset viszont megakadályozta, hogy képességeit ebben a minőségében is megcsillanthassa. Eltört a csípő- és a combcsontja, a szabadságharc leveréséig az ágyat nyomta. A vége felé mankóval járt, be akart jutni a komáromi erődbe, de nem sikerült. Bujkált még egy ideig, végül látván, hogy a megtorlás teljes erővel zajlik, és ő gyakorlatilag élőhalott, hiszen ha elfogták volna, az aradi vértanúkhoz hasonlóan felakasztották volna, előbb Bécsbe menekült inasként, majd utazóügynökként Hamburgba. „Gyakorlatilag az oroszlán száján keresztül, a császári vasúton menekült ki az országból”, méltatta bátorságát az előadó.

Az emigrációban minden követ megmozgatott, hogy a magyar szabadságharc folytatódjon, 1859-ben oroszlánrészt vállalt az olaszországi magyar légió szervezésében. „Klapka György volt a főparancsnok, de a hadifogságba esett magyar katonák seregbe szervezése az ő nevéhez fűződik. Körülbelül ötezren álltak fegyverbe, azonban Czetz hamar rájött, hogy az európai nagyhatalmak csak bolondítják, kihasználják a magyarokat.” Ekkor már fiatal házas volt, Spanyolországban vette feleségül Prudencio Ortiz de Rosas tábornok Basilia nevű leányát, a „fekete rózsát”, ahogy emlékirataiban nevezte. A gyerek is útban volt, így a villafrancai fegyverszünet (1859. július 11.) után családjával együtt elhagyta Európát, és 1861-ben Argentínában, Buenos Airesben telepedett le.

Az akadémiaszervező

Az emigrációban is bebizonyította, hogy bárhol helyt tud állni. Bár nem volt pénz a finanszírozásra, rábízták az argentin katonai felsőfokú oktatás megszervezését. Addig Argentínában nem ismerték a modern, műszaki alapokon nyugvó katonai oktatást. Czetz János, itt már Juan Fernando Czetz néven a magyar hadi főtanoda mintájára létrehozott a katonai akadémiát, amely mindmáig betölti ezt a szerepét.

Ő alapította az argentin katonai földrajzi intézetet is, amely az irányítása alatt az egész országot feltérképezte, beleértve az Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét, emellett számos vasútvonal építkezését irányította. 1864 és 1870 között a Paraguay ellen hadműveletek irányításában is részt vett. 1895-ben vonult nyugállományba, 1904-ben bekövetkezett halála után a katonai akadémia előtt embernagyságú szobrot állítottak emlékére.

Bedő Zoltán, Daczó H. Barna