Dávid Antal író emlékezete

A Gábor Áron halála 170. évfordulóján az eresztevényi Benke-kúriában szervezett tudományos értekezlet alkalmából bemutatták Dávid Antal (1913–1988) Háromszék nem alkuszik, a budapesti Móra Ferenc Könyvkiadó által 1973-ban megjelentetett és a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó jóvoltából 2018-ban újból nyomdafestéket látott regényét. Az ágyúöntő legendás tetteit megörökítő szerző viszontagságos életútját Budapesten élő lánya, Fabók Györgyné Dávid Ildikó ismertette.

Amint azt megható és megfontolandó tanulságokkal fűszerezett előadása során megtudhattuk, hárman voltak testvérek, de mindenikük más-más országban látott napvilágot. Ez a tény sokat elárul az erdélyi magyar sors alakulásáról, és hozzásegít az író élettörténetének jobb megértéséhez is.
Dávid Antal Iván Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot örmény család gyermekeként. Édesapja, dr. Dávid István ügyvéd, később kézdi-, majd marosvásárhelyi bíró, a jogi egyetem elvégzése után felvételt nyert a budapesti zeneakadémiára, és Kodály Zoltán növendéke lett. Tanulmányait apja ellenszegülése miatt nem tudta ugyan befejezni, a zenéhez azonban egész életében hű maradt. A fia tőle és a gyakran dalra fakadó édesanyától örökölte a szép iránti érzékét, valamint az érzelmek művészi ábrázolásának hajlamát.

Nagybátyja még gyermekként ajándékozta meg egy fényképezőgéppel, amely ettől kezdve fontos szerepet játszott életében, mert segítségével a körülötte zajló események dokumentálására törekedett.

Szenvedéllyé terebélyesedett fényképezési vágya később börtönbe juttatja, és az innsbrucki egyetem vegyészkarán végzett tanulmányai megszakításához vezet. A gyimesfelsőloki vasúti híd lefényképezése miatt ugyanis a román csendőrség lecsukatta, és kiszabadulása után nem kapott útlevelet.

Itthon ragadván, újságírásba kezdett. Előbb a kézdivásárhelyi Székely Újság, 1935-ben a Brassói Lapok, 1936-tól a Keleti Újság riportere és munkatársa, 1941-től 1944-ig pedig a marosvásárhelyi Szövetkezés című hetilap felelős szerkesztője lett. A Keleti Újságnál együtt dolgozott Dsida Jenővel, akivel szoros barátságba került. Olyannyira, hogy ajándékba kapta tőle a Psalmus hungaricus kéziratát. Több híres emberrel kerül kapcsolatba, és örökíti meg életútjuk egy-egy fontos pillanatát, így Márton Áron 1939 februárjában történt püspökké szentelését is. Riporterként szerzett tapasztalatai és a megismert egyéniségek személyiségi jegyei regényeiben köszönnek majd vissza.

A II. világháború végén az oroszok elől családostól Ausztriáig menekült, ahonnan Budapestre telepedett vissza, és az Angyalföld című lapot szerkesztette. Később a XIII. kerületi tanács adócsoport-vezetőjeként kereste kenyerét. Erdély történetéből merítő elbeszélései, novellái és regényei megjelenését a kommunista hatalom csak 1969-től engedélyezte. Lánya szerint ars poeticáját leginkább a most újra kiadott regénye és annak címe fejezi ki. Gábor Áron alakjában ugyanis nem csak a becsületes, leleményes, igazságszerető és bátor székely erényei sűrűsödnek, hanem a változtatni akaró és tudó férfié is.