Drakula fészke Erdélyben (11.) – V. A vámpír és a királyné (I.)

Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a törcsvári kastélyról. Zsigmond Enikő geológus, földrajzi, turisztikai szakíró azt vizsgálja, mi az igazság, és mi a mese a történetében.

(folytatás korábbi számunkból)

A középkori Európában, leginkább Franciaországban és Angliában hittek abban, hogy ha valaki vért iszik, az vámpírrá változik, és örökéletű lesz, kivéve, ha karóval átdöfik a halott szívét. Nemcsak Kelet-Európa, hanem a „művelt né-pek”, franciák, németek, angolok, sőt még az olaszok is századokon át vakon hittek a vámpírtörténetekben, készpénznek vették a zombikat, félhalottakat, akik éjszaka feltámadnak. A hiedelemnek valós alapja is van, mivel sokszor megtörtént, hogy tetszhalottakat temettek el, nem ismervén a mély kómát; akik aztán koporsójuk fogságában szörnyű kínok között pusztultak el.
Mivel Drakula egész életében vérben fürdött, ezért magától értetődőnek vélték, hogy halála után is folytatja a vérengzést, de ezt csak vámpírrá változva tudta megtenni. Rémtetteinek hírhedtsége mit sem kopott az évszázadok múlásával.

Abraham (Bram) Stokernek köszönhetően neve világszerte beépült a köztudatba, ám alakja a középkori kegyetlen vajdából nőcsábász vámpírrá avanzsált. Drakula vámpírfigurájának megteremtője Dublinban született 1847-ben, és Londonban fejezte be életét 1912-ben. Időközben a tizedrangú írócskából világszerte ismert személy lett, akit a modern rémregények megteremtőjének is neveznek.

A kor nagy színésze Henry Irving, aki legalább akkora sztár volt abban az időben, mint Sir Laurence Olivier később. Stoker az ő impresszáriójaként került be a londoni művész- és arisztokrataszalonokba, ahol megismerkedik a mi Vámbéry Árminunkkal, és szoros barátságot kötött a keletkutató történésszel. Tőle értesült 1890-ben Vlad Ţepeş, alias Drakula, havasalföldi fejedelem viselt dolgairól, és a rendelkezésére álló, középkori könyvtári adatokat is áttanulmányozva 1897-ben kiadja a Drakula gróf válogatott rémtettei című regényét, amely rövid idő alatt világhírűvé vált. S bár időközben még több mint tíz másik regénye jelenik meg, egyik sem éri el a Drakula-könyv sikerét, amelyet mára már 44 nyelvre fordítottak le. A véreskezű vajdáról az első krónika 1488-ban, Nürnbergben látott napvilágot, német nyelven, amelyet még számos más követett.

Stoker csinos, sármos, intelligens vámpírt faragott Ţepeşből, aki egyáltalán nem hasonlít az egykori havasalföldi vajdára. Az író a helyszínt Havasalföld helyett Transzilvániába, a soha nem létezett Besztercei-kastélyba teszi, tévesen, mivel nem volt tisztában Kelet-Európa ezen térségének földrajzi helyzetével. Számára a kettő összemosódott, mint ahogy napjainkban a műveletlen nyugati és tengerentúli átlagembernek teljesen egyre megy Bukarest vagy Budapest. Idővel, hogy Bram Stokernek mindenáron igaza legyen, a londoni Drakula Társaság, Beszterce-Naszód megyében egy Drakula kastélyt építtetett. (Hát igen, ilyen is van, mert a sznobizmus nem ismer határokat!) Helyszín az 1110 m magas Borgói (Tihuţa) hágó, az Erdélyt Moldvával összekötő főút mellett. A munkálatok 1976–1983 között komoly kihívást jelentettek a 21 építőmunkásnak, akik, csak kézi erőt és kis kordékat használhattak, hogy lehetőleg minden a legeredetibb legyen. A kastély szállodaként működik, ahol minden a szupervámpír jegyében zajlik, az éjszakai „feltámadásoktól” kezdve a legvéresebb jelenetekig, amikkel a kedves vendéget riogatják. Ez a kastély szerencsére egyáltalán nem hasonlít a Törcsvárihoz, sokkal inkább a Stoker által leírt képzeletbeli kastélyhoz igazodik. Drakula kastélyának leghitelesebb modellje a szlovéniai Predjamai-barlangvár lehetett volna, de erre a Beszterce megyei kastélyszálló építői nem voltak tekintettel.

(folytatjuk)