Egy magánygyűjtemény gyöngyszemei

Kántor Lajos (1937, Kolozsvár – 2017, Kolozsvár) irodalom- és művészettörténész, szerkesztő, kritikus gazdag, a 20. század és ezen belül főleg a 70–80-as évekbeli erdélyi képzőművészet keresztmetszetét nyújtó hagyatékából kínál ízelítőt az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) földszinti és harmadik emeleti termeiben pénteken megnyílt kiállítás.

Kántor Lajos magángyűjteményéből a Sapientia Alapítvány mintegy 200 alkotást vásárolt meg és bocsájtott az EMŰK rendelkezésére, amelyekből mintegy 107-ben gyönyörködhetnek az április 16-ig megtekinthető tárlatra ellátogatók. Köztük Baász Imre, Barcsay Jenő, Bodosi Dániel, Cseh Gusztáv, Gy. Szabó Béla, Hervai Katalin, Jakobovits Miklós, Márton Árpád, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Nagy Albert, Plugor Sándor, Szervátiusz Jenő és Vinceffy László műveiben is.

Az eseményre meghívott, de betegség miatt távolmaradt Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató helyettese méltatását Mátray László, a Tamási Áron Színház művésze tolmácsolta. „Ez a tárlat, látjuk, nem engedi meg, hogy csupán hűvös esztétikai megközelítéssel forduljunk felé. A képek baráti kapcsolatok hálójának csomópontjain helyezkednek el, s régi megnyitókat, kávéházi beszélgetéseket, elcsituló vitákat feltételeznek. Szerencsére a művek Kántor Lajos életének nem csak háttérelemeiként szolgáltak, hanem vissza-visszatérő, aktív motívumokká váltak: hol irodalmias szövegeibe szőtte bele őket, hol önálló elemzéseket szánt nekik”– fogalmazott a szakember.

Kántor Lajos művészeket felpártoló, be- és megmutatkozásuknak teret és lehetőséget biztosító, alkotásaikat népszerűsítő munkásságát Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az EMŰK irányítója tárta a szép számban jelenlévők elé. Amint megtudhattuk tőle, „az akkori hivatalos nyilvánosság szellemi sivársága közepette” óriási szükség volt az efféle hozzáállásra ahhoz, hogy művészeinket ne nyelje el a közömbösség és ismeretlenség köde. A képzőművészeti értékek nagyközönség elé tárásának szándéka hívta életre 1973-tól a Korunk Galéria néven elhíresült tárlatsorozatot. Ennek szerepéről a folyóirat 1974-ben megjelent számában Kántor Lajos így írt: „A mi nemrég indult Korunk-galériánk nem versenyezni kíván a hivatalos kiállító helyiségekkel, csupán újabb lehetőséget kínál művész és (nem mindig biztosított) közönsége szembesítéséhez.”

A nyugdíjazása okán intézményvezetői minőségében utolsó alkalommal megszólaló Vécsi Nagy Zoltán a továbbiakban rámutatott Kántor Lajos és az EMŰK szoros kapcsolatára is. Ennek ugyanis nem csak a születésénél bábáskodott, hanem a gyűjteményét megalapozni hivatott szakmai kuratórium tagjaként jó tanácsaival, tekintélyével, kapcsolatrendszerével és adományaival nagyban hozzájárult az életképessé tételéhez.