„Egyik szilveszterkor szemöldök nélkül mentem haza”

György Botond humoristát nem szükséges bemutatni, hiszen számos rendezvényen találkozhattunk vele: falunapokon fellépőként, esküvőkön vőfélyként, humorfesztiválokon humoristaként. A gyergyószéki humorélet főszereplője mesélt lapunknak a legviccesebb szilveszteri történetéről, szokásairól.

– Hol töltöd a szilvesztert? Kivel?

– Friss házasként a friss levegőn, erdei házunkban, a házastársammal és a komámmal, Szilveszterrel szilveszterezek idén szilveszterkor. Egész évben annyit vagyok emberek között, hogy ilyenkor legalább legyek emberek között.

– Minden évben erdei házban szilvesztereztek? A medve is veletek mulat?

– Igyekszünk mindig az erdőn lenni. A medve csak járulékos vendég, aki sosem szokott pótolni.

– Szerinted mi a különbség a régi és a mostani szilveszterek között?

– Rövidre fogom: régebb minden jobb volt. De lehet, azért, mert akkor még nem voltan megnősülve.

– Elmeséled az olvasók számára a legviccesebb szilveszteredet?

– Az általában olyan, mint egy jól sikerült fesztivál: nemigen emlékszünk rá, csak a barátaink mesélik el, miként zajlott. Így történt ezelőtt néhány évvel is, amikor még fiatalként több száz lejeket pótoltunk azért, hogy tömény italt vásároljunk, amit végül meg se tudtunk inni. Olyan hideg volt, hogy a csíkiak a gyergyóiakat ölelgették, hogy ne fagyjanak meg. Ekkor történt, hogy bár nem vagyunk tűzijáték-rajongók, igyekeztünk azért látványosat alkotni, és facsutakból készítettünk, motorinával és benzinnel locsolt, fáklyaszerű, látványosra tervezett tűzijátékot. Az ötlet jónak tűnt, csak a meggyújtásra nem akadt önként jelentkező. Végül sorsot húztunk, így kerültem én a képbe. Ennek a székely tűzijátéknak végül nagy sikere lett. Az én szemöldökömnek viszont kevésbé. A hajam is csak azért maradt meg, mert a sapka megvédte.

– Családi eseményeken is mindig rajtad nevetnek? Vagy olyankor komolyabb vagy?

– Én ilyenkor inkább „gyűjtök”, csendben szemlélem az eseményeket, amelyeket majd később színpadra viszek. De hál’ Istennek a családban van egy-két jó szóbőségű talentummal megáldott ember, aki szintén szeret a középpontban lenni. Az elmúlt években egyre inkább a 15 évvel kisebb öcsém, aki szaporán igyekszik a nyomdokaimba lépni.

– Milyen szilveszteri hagyományok élnek felétek?

– Ahogy megfigyeltem, a szilveszter a „kajára” épül. Ettől picit olyan, mint egy lagzi. A hagyományok többségét pedig az határozza meg, hogy ilyenkor mit szabad, és mit nem. Hogy nem szabad ezt vagy azt enni, mert az nem szerencsés – mondják. De ez nekem éppen kapóra jön, mert például halat nem szabad enni, mert elúszik a szerencse. Én a halat amúgy se nagyon szeretem, ráadásul úszni sem tudok. A virsli az rendben van, még ha nem is tudom, pontosan miből készült, a mögöttem álló öt egyetemi év legkönnyebben elkészíthető étele volt, úgyhogy minden szilveszterkor, ha azt eszek, legalább emlékeztet azokra az időkre. A legismertebb szokás talán az, hogy nem szabad üres kézzel bemenni, ezért én mindig zsebre dugom a kezem, hogy ne lássák, üres a kezem. Olcsó, úgyhogy ajánlom mindenkinek, főleg ilyen nehéz év után.

– Ha össze kellene foglalnod ez az évet, hogyan hangzana?

– Covid–19.

– Mire számítasz jövőre?

– Covid–20.

– Ha egy másik országban tölthetnéd, a szilvesztert az hol lenne?

– Mindegy, csak legyen hó!