Elhunyt Kosztándi Jenő

Tegnap futótűzként terjedt a szomorú hír a világhálón: szerda este, életének 87. évében hirtelen elhunyt Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi festőművész. A céhes városbeliek egy nagyszerű emberrel és művésszel lettek szegényebbek.

Kosztándi Jenő 1930. május 26-án született Kézdivásárhelyen. Gyerekkora első éveit Brassóban, majd Hosszúfaluban töltötte, ahol egy pilótával, valamint a vonatállomás főkönyvelőjével laktak egy bérházban, így korán repülőre, illetve gőzösre ülhetett. „Ezek hatására repülőket és vonatokat kezdtem rajzolni. Innen már nem volt visszaút, eldőlt, rajzolni fogok”, nyilatkozta tavaly utolsó, lapunknak adott interjújában. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi római katolikus gimnáziumban kezdte el, majd Sepsiszentgyörgyön fejezte be a II. világháború végén.
Ezt követően a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészet szakára nyert felvételt. Itt Miklóssy Gábor volt a professzora, akinek gyerekkorában mindkét lába lebénult, emiatt igencsak szigorú lett felnőtt korára. „De Miklóssy szeretett, és a lába nyomát is áldom, hiszen amikor az államvizsgán szemtelenkedés miatt elbuktam marxizmusból, Bukarestig ment, hogy megkapjam az átmenőt”, emlékezett vissza Jenő bácsi. 1953-ban diplomázott, és tagja lett a Romániai Képzőművészek Szövetségének.

Hazatérése után előbb rajzot tanított a líceumi román osztályokban, majd 1971-ben a kézdivásárhelyi Elméleti Líceum keretében létrehozott képzőművészeti tagozatot szervezte, ahol 1990-es nyugdíjazásáig tanított. „Számomra öröm volt ott lenni. Amíg a diákok rajzoltak, Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiája szólt. 39 évig tanítottam, és 19, egyetemet végzett növendékem van, közülük kiemelném Szabó Tündét, Vargha Mihályt, Uszkai Erzsébetet, Jakabos Imolát és Szőcs Ágnest”, sorolta büszkén.
Festőművészként az egyetem elvégzése után is folyamatosan fejlesztette magát. „A diplomázás után sokat olvastam, tanulmányoztam, kísérleteztem, fejlesztettem magamat, hiszen Mattis-Teutsch János festőművész mondta: »Jenő, szeretem, amit csinálsz, de nem lefesteni, hanem megfesteni kell a képet. Nyújtsd ki a kezed, s a világ belejön.« A dolgok mélységét, a mondanivaló tisztaságát, annak képbe való ültetését mind meg kellett tanulnom”, vallotta a mester. Képeivel rengeteg rangos kiállításon vett részt, de soha nem ült a babérjain, „komolyabban dolgozom, mint 10 évvel ezelőtt”, vallotta lapunknak ottjártunkkor.

Jenő bácsi azon művészek közé tartozott, akit életében is megbecsültek. 2015-ben, a magyar kultúra napján feleségével együtt Háromszék Kultúrájáért-életműdíjjal tüntették ki a helyi kultúra terén kifejtett több évtizedes, kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. „A gyermekkori elfogultságomat félretéve, a kortárs művészettörténész nagyítóján át is látszik, hogy a Kosztándi házaspár művészete nemcsak háromszéki, erdélyi, hanem európai mércével is mérhető, mert mélyen gyökerező, hiteles mondanivalójú” – hangzott el Vargha Mihály, az egykori diák, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának laudációjában.

Tavaly márciusban nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki a házaspárt a magyar közösségért kifejtett munkásságuk elismeréseként. „Pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. (…) Feleségével együtt Kézdivásárhelyen felnevelt egy műértő közönséget”, állt a méltatásban. „Kimondhatatlan érzés, nagy boldogság számomra ez a kitüntetés, olyan, mint amikor a kisgyerek várja a karácsonyfát”, nyilatkozta akkor lapunknak Jenő bácsi.
2010-ben Hegedűs Ferenc vállalkozó megnyitotta a Kosztándi Galériát. A művészpár a városnak adományozta életművét, így páratlan kincs került a közösség birtokába. „Mély fájdalommal búcsúzom Jenő bácsitól, hiszen nagyon jó barátságban voltunk, óriási űrt hagyott maga után”, osztotta meg lapunkkal a mecénás.
Barátai, tisztelői február 4-én, szombaton 14 órakor a régi református temető ravatalozójában vehetnek búcsút Jenő bácsitól.