Első és utolsó kicsengetés

A Perspektíva Szakközépiskola első kicsengetését 1992-ben tartottuk. Sokan nem emlékeznek, mások talán nem is akarnak emlékezni arra, hogy ez a vadonatúj tanintézet a valamikori híres, Erdély-szerte elismert Építészeti Szakközépiskola romjain született, miután létrejött a Mikes Kelemen és a Mihai Viteazul Elméleti Líceum.

Akkor költözött új helyére a kereskedelmi középiskola, felszabadítva a legfelső emeletet, a Székely Mikó Kollégium kiürítette a hajdani építészeti iskola eme szárnyának első emeletét, s oda behurcolkodott a kényszer szülte Perspektíva. A rendszerváltozás adta lehetőséget kihasználva a szakközépiskolai osztályok tanulóinak jó része a magyar tannyelvű elméleti osztályokba ment át, mikeses és mikós, illetve Mihai Viteazul-os diákok lettek, de közel háromszázan úgy döntöttek, hogy az új szülemény hallgatói maradnak. Volt közöttük szakközépiskolás, inasiskolás, szakiskolás, tucatnyi szakma.

Az első kicsengetésen több mint száz tanulót búcsúztattunk igen népes, az udvart teljesen megtöltő érdeklődő előtt. Eljött az akkori kormánymegbízott, Tatu Gheorghe állatorvos is. Friss tanárként (akkor léptem vissza az oktatásba), az egyik inasosztály főnökeként, a tantestület nevében én köszönthettem vendégeinket, végzős diákjainkat, vezethettem le az első kicsengetést ebben a szétzilált, de valamennyire erőt nyert szakképzőben. És ami érdekes: a prefektus, ugyanaz a Tatu Gheorghe megjelent a következő évben is, ekkor a kicsengetett diákok száma megközelítette a kétszázat, és a zuhogó esőben a rengeteg szülő, rokon, érdeklődő nem állt tovább az ünnepség végéig. És ernyőt sem engedett feje fölé tartani a prefektus, azzal utasítva el, hogy a legtöbb jelenlévőnek sincs.

Aztán következtek a többi kicsengetések, egyre több tanulóval, mígnem tíz év eltelte után, tisztázatlan indokok nyomán a nagy múltú textiliskolához ragasztották az ezres létszámhoz közelítő Perspektívát (zárójelben: ez a tanulók számára fontos lépés volt). Itt az első közös kicsengetésre a 2001/2002-es tanév végén került sor. Többen megjegyezték: ilyen pompázatosan látványos kicsengetést még nem láttak: a felső épületekből léptek ki a végzősök, más-más színű öltözetben, s mint valami várfokról, úgy zúgott alá a ballagási ének.

Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy levezessem ennek a sok viszontagságon átment szakképző központnak az első közös kicsengetését.  És pár esztendő elteltével, sajnos már nyugdíjasként, a megszűnésre váró tanintézet utolsó igazgatója, Komán László ugyancsak engem kért fel, hogy az iskola volt tanáraként, immár nyugdíjasként is jelen legyek az iskola legnagyobb ünnepségén, s én vezessem le az utolsó kicsengetést is.

Ezen már hivatalos küldött nem jelent meg. Üdvözlő beszédek sem hangzottak el. Akik szóltak, főleg arról beszéltek, hogy vége lett egy szép közös útnak, amelyet több mint másfél évtized alatt több ezer fiatal bejárt, s indult innen tovább az életzivatarba.