Éltes Barna egyéni tárlata

Éltes Barna sepsiszentgyörgyi szobrászművész sajátos, a szülőföldbe és a természetbe nemzeti gyökerekkel kapaszkodó érzelmi és gondolatvilágába kukkanthatnak be mindazok, akik megtekintik a Lábasház Pincegalériájában közszemlére helyezett alkotásait.

A Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) által Lent címmel szervezett, június 30-ig látogatható tárlatot március 17-én nyitották meg számos érdeklődő – köztük örvendetesen sok fiatal – jelenlétében. Terveik szerint havi, vagy kéthavi rendszerességgel fogják kortárs képzőművészek alkotásait kiállítani a Pincegalériában – tudhattuk meg az SZNM képviseletében közönséget köszöntő Bartha Zonga múzeumpedagógustól.

„A bennünket alakító környezet hagyományaival alakítja, vagy éppen meghatározza világlátásunkat, ízlésünket, magatartásformáinkat, életrendi normáinkat. Kell valahová tartozni, kell érezni az értékek és célok másokkal való közösségét. Önérzetet, önérték tudatot ad az, amit a nép sorsáról, harcáról, a tömegek mindig építkező, mindig alkotó életéről a történet, sajátlagosan a helytörténet elénk tár”.

A tárlatot és a művészt méltató dr. Both Noémi Zsuzsanna történész, nem véletlenül indította ünnepi mondanivalóját egy Imreh István (1919–2003) idézettel. Véleménye szerint ugyanis Éltes Barna számára is „kulcsfontosságú jelentőséggel” bírnak azok az értékek, amelyek mellett „a rendtartó- és törvényhozó székely falu kutatója letette a voksát”. Hiszen „a székely öntudat, a hagyományok tisztelete, a közösségi létforma keresése, a múltból építkező jelen igénye, a népszolgálat melletti elköteleződés” kettőjüket „egy tőről fakadóvá teszi”.

Éltes Barna Sepsiszentgyörgyön látta meg a napvilágot, a művészeti líceum festészet szakán végzett, és 2000–2005 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászat karának hallgatója volt. Tanulmányai befejezése után néhány évig egykori iskolája tanáraként tevékenykedett, jelenleg a SZNM farestaurátora. Nevéhez számos egyéni és csoportos tárlat fűződik, köztéri szobrai Erdélyben, Magyarországon és Németországban egyaránt megtalálhatók. A „csendből, figyelemből és kutatásból táplálkozó munkái”, műfajilag „a szobrászat, a festészet és a grafika mezsgyéjén mozognak”. Keze nyomán „egy gyökér vagy ág fává, egy darab deszka parasztházzá, a sár pedig magává a szülőfölddé alakul át . Azzá a szülőföldé, melyhez a művész láthatóan ezer szállal kötődik”.

Most kiállított, 2020 és 2022 között keletkezett műveinek uralkodó színe a barna és árnyalatai, itt-ott fekete beütéssel. A helyszínen tartózkodó alkotó kérdésünkre válaszolva elárulta, ennek oka az általa használt festékek alapanyagában rejlik, amelyet a föld és belőle keletkező sár szolgáltat. Tudatosan választott így, hiszen az élő föld az a közeg, amiből egykor vétettünk, és amibe visszakerülünk. A fekete szín jelenléte pedig a számunkra nélkülözhetetlen fényben kivetülő árnyékra, a világosságot kísérő sötétségre utal.

Érdemes rácsodálkozni a kiállítás megjelenítette egyedi forma- és színforgatagára, odafigyelni a jelképrendszerré egységesülő sugallatára, magunkba szívni a belőle áradó szellemiséget, mert többé válunk általa.