Emlékezés a 78 éve történt doni katasztrófára

A 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédségnek az 1941/1942-ben érvényes had- rendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti hadszíntérre küldték harcolni. A hadsereg 1943 januárjában a Voronyezs körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a mínusz 40 fokos orosz télben.

A magyar honvédség történetének legnagyobb katasztrófája volt a II. magyar hadsereg 1942–43-as doni kiküldetése. A német parancsra a második világháború keleti frontvonalát jelentő Don folyóhoz vezényelt 200 ezer fős magyar hadsereg feladata a szovjet vonalak tartása és seregeik gyöngítése volt, hogy a Moszkva bevételének meghiúsulása miatt Sztálingrád felé nyomuló, majd a várost fél éven át ostromló német csapatok szárnyait biztosítsa.

Január 12-én, a Don kanyarulatánál a folyó fölhizlalt jegén a szovjet csapatok áttörtek, és megkezdődött az addig is több tízezres veszteséget elkönyvelő II. magyar hadsereg tragédiája. A folyón túl állomásozó és azon átkelő szovjet csapatokat a domb mögött állomásozó magyar hadtest nem láthatta, így teljesen váratlanul érte őket a rettenetes erejű támadás. Az ezt követő napokban, hetekben tízezrével estek el katonáink és munkaszolgálatosaink, akiknek hősies helytállása ellenére a végén nem maradt más, mint a menekülés. Azok, akik nem a statárium, a fagy vagy a harcok következtében haltak meg, szovjet fogságba estek. Közülük rengetegen vesztették életüket hadifogolytáborokban, de nagyon sokakra nyűgként tekintettek a szovjetek, és egyszerűen lelőtték őket. A hadsereg teljes összeomlása után, aki tudott, a hadsereggel együtt menekült haza, sokan a többiektől elszakadva, az orosz hómezőkön gyalog vágtak neki az útnak. Hozzávetőlegesen 120 ezer főre tehető a 2. hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült, fogságba került honvédek száma. A hadsereg életben maradt katonáit március 5-én hátravonták a Dnyeper folyó nyugati partjára, hazaszállításuk április 6-tól május 30-ig tartott. Jány Gusztáv vezérezredes, a hadsereg parancsnoka az utolsó vonattal távozott. Jányt később Horthy Miklós kormányzó 1943. augusztus 5-én felmentette parancsnoki tisztéből. A tábornokot a népbíróság 1947 októberében háborús bűnösként halálra ítélte, majd november 26-án kivégezték. 1993. október 4-én a legfelsőbb bíróság felmentette Jányt a háborús bűntett miatt ellene emelt vád alól.

Mit kerestünk a Donnál?

Sokak véleménye szerint a „halálra ítélt hadsereg” katonáinak többsége nem látta értelmét a harcnak, nem értette, miért kell német érdekeket szolgálva hazáját védenie a Donnál. A tisztikar és a legénység java tudatában volt annak, hogy mit keres hazájától távol, majd’ 2000 km-re. „Minden honvéd Magyarország képviselője. Nem az orosz nép, hanem a bolsevizmus ellen harcol.” Ezt az expedíciós hadsereget a lehetőségekhez képest igen jól felszerelték, az itthon maradt alakulatokat pedig valósággal „levetkőztették”, hogy a kivonuló hadsereget megfelelőképp ellássák. Az csak odakint bizonyosodott be, hogy a kisantant államai ellen felkészített magyar hadsereg katonáinak egyenruhája, felszerelése és fegyverzete, kiképzése nem felel meg a keleti front viszonyainak.

Berekméri Edmond (Népújság)