Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emlékezés a szárazajtai vérengzés áldozataira

Emlékezés a szárazajtai vérengzés áldozataira Kovászna megye

Szeptember 26-án 11 órakor a szárazajtai református templomban istentisztelettel, majd a központban felállított emlékműnél koszorúzással emlékeznek a Maniu-gárdisták által elkövetett vérengzés áldozataira. 1944 őszén a banda tagjai Székelyföld más településein is halomra gyilkoltak ártatlan magyarokat.

A román önkéntes fegyveres alakulatok (ilyenből kilenc jött létre) 1944. szeptember-októberben több mint kétszáz magyar polgári lakossal végeztek Erdélyben, közel száz gyilkosságot a Vörös Hadsereg farvizén visszaszerzett Észak–Erdélyben követtek el. A legkirívóbb székelyföldi esetek az ún. Maniu-gárda néven közismert, és sokáig a román katonai hatóságok hallgatólagos beleegyezésével, sőt biztatásával ténykedő bandához kötődnek, amelyhez a hírhedt parasztpárti politikusnak annyi köze volt, hogy ő adott utasítást „a megszállt Erdélyt felszabadító önkéntes ezredek” alapítására, a nevét viselték, és sosem határolódott el tetteiktől.

A szárazajtai emlékmű (fotó: Sántha Imre Géza/Köztérkép.hu)

A magyarellenességét nyíltan felvállaló, de frontvonalat azért széles ívben elkerülő gárda Brassóban alakult Oltean Gavrilă százados, civilben szászrégeni ügyvéd vezetésével, „önkéntes zászlóaljához” közel hatszázan csatlakoztak. Ennek kisebbik fele az előrenyomuló román hadsereg mögött látott el főként műszaki feladatokat, a többiek civilek öldöklését választották.

Harminc-negyvenfős csoportjuk 1944. szeptember 25-én, majdnem napra pontosan egy hónappal a Vörös Hadsereg Úz-völgyi áttörése után lovas szekereken vonult be az erdővidéki Szárazajtára, ahol a falu határában szeptember 4-én egy német utóvéddel folyatatott csetepatéban elesett 13 román katona halálát akarták megbosszulni a magyar lakosságon. Előzőleg Sepsiszentgyörgyön letartóztatták Lapikás Béla kereskedőt, kirabolták az üzletét, és lerombolták az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emlékoszlopát, míg Árkoson Kovács Istvánt fosztották ki, feleségét pedig megerőszakolták.

Szeptember 26-án hajnalban Szárazajtán 26 helyi magyart ejtettek foglyul, a 21 éves Nagy Sándornak és 25 éves bátyjának, Andrásnak baltával vágták le a fejét az iskolaudvaron, Szép Albertné Málnási Regina (50 éves), Szép Albert (49), Németh Gyula (62), Németh Izsák (51), Elekes Lajos (38), Szabó Benjám (62), Gecse Béla (34), Málnási József (35), Szép Béla (42) és Tamás László (38) életét sortűzzel oltották ki a falu népe szeme láttára. A többi túszt a helyi románok kérésére békén hagyták, de a későbbiek során a faluból a csendőrök még hetven-nyolcvan férfit hurcoltak kifosztott otthonaikból a földvári gyűjtőtáborba, ahol többségük életét vesztette.

A Gábor-kerti emlékművet 1994-ben leplezték le Csíkszentdomokoson

Olteanu bandája ezt követően többek között Csíkkozmáson, Csíkszentléleken, Csíkdánfalván, Csíkmenaságon, Csíkszentsimonban és Csíkszentmártonban kegyetlenkedett a magyar lakossággal, október 8-án Csíkszentdomokoson követtek el mondvacsinált ürüggyel újabb vérengzést, amelynek tizenegy személy – Albert Péter (31 éves), Bács Anna (39), Bíró Lajos (54), György Ágnes (84), Kedves Ferenc (29), Kósa János (31), Kurkó József (27), Szakács Antal (52), Szakács Imre (19), Tímár Sándor (19), Zsók Lajos (32) – esett áldozatául. Következett Csíkkarcfalván Bálint Istvánt, október 10-én Csíkmadarason a csíkdánfalvi illetőségű Kató Károly és Hajdu Lázár. Október 14-én a gyergyószentmiklósi téglagyárban Sajgó Józsefet, Kedves Imrét és Kovács Gyulát végezték ki – ők Békásról menekültek a székely városba.

Hirdetés
Hirdetés

Szárazajtán csak az 1989-es fordulatot követően lehetett nyilvánosan beszélni az ártatlan áldozatokról. Vargha Mihály szobrászművész tizenhárom bazaltoszlopból formált alkotását 1994. szeptember 24-én leplezték le. Ennek tábláján is 13 név szerepel, de Benkő Levente kutatási alapján tudjuk, hogy Nagy. D. József a csodával határos módon megúszta a sortüzet, később felépült a golyók okozta sérüléséből. A keddi eseményre minden emlékezőt szeretettel várnak – tudtuk meg Kelemen Karikás Árpád lelkipásztortól.

A tizenegy „bűnösnek talált” döbbenten hallgatott, jóformán nem is értették, mit akarnak tőlük, nem bírták elhinni, hogy ilyen nevetséges bizonyítékok alapján halálra ítélhessenek embereket. Csak a gyűlöletet érezték világosan, szinte tapinthatóan vette körül őket az a fojtogató, ellenséges érzés, s moccanatlanul néztek a körülöttük rajzó, egyre jobban megvaduló fegyveresekre. S védtelenül, teljesen kiszolgáltatva azoknak, a tizenegy szerencsétlen ember szívében rendre kialudt a remény legutolsó szikrája is, s lélekben készülni kezdtek a halálra…”

Nagy Irén: Védtelenül – csíkszentdomokosi krónika

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás