Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Évadkezdés a Macskakőnél

Évadkezdés a Macskakőnél Kultúra

A 11 éve működő kézdivásárhelyi Macskakő diákszínjátszó csoport egykori növendékei közül többen színházi berkekben tevékenykednek, ahogy a társulat jelenlegi vezetője, Daczó Zádor is, akivel egyebek mellett az új évadról és a nemsokára esedékes színésztoborzóról beszélgettünk.

A Macskakő 2008-ban kezdte meg tevékenységét Kolcsár József, a kézdivásárhelyi Városi Színház művészeti igazgatója vezetésével. „2012-ben, egy táborban ismerkedtem meg a csoporttal, ahol többnyire macskakövesek voltak. Egy előadást készítettek, és a díszletet én festettem. Ugyanazt a darabot Kézdivásárhelyen is bemutatták, és megkértek, segítsek a díszletelemek elkészítésében. A próbákon megtetszett, hogy amatőrként milyen élvezettel dolgoznak, és arra gondoltam, ennek szívesen lennék részese. Így jelentkeztem a legközelebbi felvételin, majd két évig, a középiskola elvégzéséig diákszínész voltam a csapatban”, osztotta meg lapunkkal Daczó Zádor.

A Macskakőben eltöltött két év olyannyira hatással volt pályaválasztására, hogy rendezőként diplomázott. „Diákszínjátszóként megtanultam közösségben, kreatívan dolgozni, alkotni, figyelni másokra. Korábban kosárlabdáztam, picit arra hasonlított, mégis a színháztól valami plusz izgalmat kaptam a sporthoz viszonyítva. Felvételiztem a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendezői szakára, amit román tagozaton el is végeztem.” Ezt követően visszatért szülővárosába, ahol a hamarosan névváltoztatásra készülő Városi Színház munkatársaként előadásokat rendez, alkalmanként színészként játszik, irodalmi titkárként tevékenykedik, emellett 2017 októberétől Kolcsár József rábízta a Macskakő vezetését. „Valami hasonlót szeretnék nyújtani a helyi fiataloknak, mint amiben nekem is részem volt diákszínjátszóként”, hangsúlyozta.

Hirdetés
Hirdetés

A Macskakő minden évadban egy nagyelőadást mutat be. Ezúttal, mivel a csoport tagjai jórészt végzős líceumisták, akik számára a tanulás élvez prioritást, a csapatban vérfrissítésre van szükség. „Szükségünk van új diákszínjátszókra, hiszen többen úgy döntöttek, az érettségi vizsgára összpontosítanak, emellett a Cinóber hadművelet című (Kárpáti Péter drámája E. T. A. Hoffmann Kis Zaches című regénye alapján – szerk.), terveink szerint a Wegener-parkban bemutatandó produkciónk több színészt igényel.” Most készülő „toborzó előadásukat” líceumi osztályokban mutatnák be. „A performanszot kedvcsinálónak szánjuk a diákok részére, általa rávilágítunk picit mindennapi gondjaikra, és megoldásokat is keresünk ezekre”. Hozzátette, eddig egyetlen évben, 2014-ben hirdettek meg felvételit 5–8. osztályosok számára is, és ismét tervben van, hogy kis- és nagydiák-színjátszókat egyaránt foglalkoztatnának.

– Fontos, hogy a Macskakő nem színészképző műhely. Elsődleges célunk nem az, hogy színészeket neveljünk, hanem kipróbálni magunkat olyan helyzetekben, amelyekre otthon vagy az iskolában nincs lehetőség. Emellett nemcsak színházi közegben fontos a beszédmodor, az egészséges önbizalom, gondolataink felvállalása, továbbá annak felismerése, mikor kell egyénként, illetve egy csapat tagjaként bizonyítani – érvelt. A Macskakő diákszínjátszó csoportba október végén hirdetnek felvételit.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások