Ez a nap ritkán jó

Régen erre a napra várták az első gólyák megérkezését, ám idén már jó pár nappal korábban feltűntek Székelyföldön. Pedig érdemes lett volna megfigyelni őket, mert a hagyomány szerint aki szárnyalva látja, annak szerencsés lesz az esztendő, ha ki pedig ülve, akkor szerencsétlen. De emellett más kuriózumok is kötődnek Gergely napjához.

A katolikus egyház többek között az iskolák patrónusaként tarja számon Nagy Szent Gergely pápát (540 k.–604), akinek nevéhez az egyházi ének klasszikus rendszerezése, a gregorián is fűződik. Ezt a legenda szerint a Szentlélek sugallatának köszönhette – a pannonhalmi Boldogasszony-kápolna mellékoltárán álló szobrán ezért ül galamb a bal vállán.

Ő volt az első szerzetes a pápai trónon. Kockáztatva a BLM-mozgalom híveinek szörnyülködését megjegyezzük, hogy bizony rabszolgákat is vásárolt, hogy aztán Jézus hitére térítse őket, sőt erre biztatta püspökeit is, viszont az is igaz, hogy tiltotta a zsidók üldözését, zsinagógáikat elkobozását, ami abban az időben a vallástolerancia újszerű megnyilvánulásának számított.

Gergelyezés lakomával

Napjának megünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, és a középkorban főként a gergelyjárás vagy gergelyezés révén épült be a köztudatban. Régen ugyanis az iskolákban ekkor kezdődött a tavaszi félév, a diákok felvonulással, köszöntőkkel, kis jelenetek előadásával toboroztak osztálytársakat, gyűjtöttek adományokat az alma maternek, amely akkor kizárólag maga gondoskodott a fenntartásáról. Ez szokás a Kárpát-medencében a 17. század közepétől kezdett elterjedni, néhol Balázs napjára (február 3.) időzítve.

A sok esetben a tanító díjlevelében is rögzített adománygyűjtéssel függhet össze, hogy például a Maros megyei Gegesen régebben „nemcsak a Gergely nevű ünnepelt háza táján sütöttek, főztek ünnepi módon, hanem minden családnál. Azt tartották: ha Gergely napján nem éhezik senki, akkor gazdag termés várható” – írja Székely Ferenc.

Csíkszentmártonban, de máshol is a múlt század elején a gyerekek tanítójuknak tojást, kendermagot, mákot, fuszulykát vittek. „Csíkszentmihályon a gyermekek lakodalmat rendeztek, ami abban áll, hogy fiúcskát és leánykát felöltöztettek vőlegénynek, menyasszonynak, és a falun végighordozták, a gazdagabb helyeken megvendégelték őket” – olvashatjuk Székely László Ünneplő székelyek című dolgozatában (1944).

Általában megrázza a szakállát

Székelyföldön is úgy tartották, ezen a napon még havazhat. „Megrázza még Gergely a szakállát” – jegyezték meg a márciusi hóesésre utalva. Vagy: „Gergely napja ritkán jó, sokszor van hideg szél és hó.” Például 1763-ban ezen a napon – korábbi felmelegedést követően – olyan borzasztó hideg köszöntött be, hogy „minden víz befagyott, sok ember és a jószág megfagyott”, ami aztán egészen április végéig kitartott. Nem hiába mondogatták a régiek: „Gergő-napi szél Szent György-napig él, tudván, hogy „a Gergő-napi zivatar rossz időt mutat”.

Az a mondás is közismert, miszerint „ha Gergely megrázza a szakállát, Józsefnek megfagyasztja háromszáz bárányát”. Ilyen esetben Korondon az a szólás járta, „Gergely pápa fehér lóval érkezett.” A székelyvarságiak is számon tartották, hogy a lakhelyükhöz közeli havasokban ilyenkor még hideg, szeles idők jártak. „Gergely pápa beléfagyaná a bornyút az anyjába, ha Sándor s József nem sütnék az oldalát a tehénnek” – mondogatták az öregek.

Szárad a hagyma Alsósófalván

Jó nap a vetésre

A moldvai Klézsén úgy tartották, „Szent Gergelytől aztán nincs olyan ereje idefelé a hidegnek, mint addig elé”, tehát már lehet vetni a búzát, rozst, hüvelyeseket és a palántának valót. Többek között a Sóvidéken is az első jó veteményező napnak tudták „Gergő pápa” napját, különösen hagyma és fokhagyma tekintetében. Atyhán, ha hó borított az ágyást, két-három nappal előtte leseperték róla, hogy a föld száradhasson. Korondon is igyekeztek elültetni a hagyma- és káposztamagot, hogy idejében legyen palántájuk, de paradicsommagot egyelőre bent a házban, virágcserépben vagy faládában ápolták.

A kibédiek is február és Gergely-nap között szokták a hagymamagot elvetni. Csíkcsicsóban a tavaszbúzába és káposztamagba földet tettek, hogy a moly ne egye meg. A háromszéki Dálnokon a hagyma-, murok- és salátamagot vetették el a jó termés reményében, Zabolán a hagymát. Néhol – bár ez Székelyföldön nem volt jellemző –, ha jó idő volt, a lent, „mer’ akko szép lett, nagyra nőtt.”

Feltehetőleg hajdani elődeink vitték magukkal a délvidéki Székelykevére azt a hiedelmet, miszerint a földeken dolgozó embernek még kint ki kell ráznia bocskorából a földet, mert ha hazaviszi, nem lesz jó termése. Ezenkívül arra is vigyáznia kellett a gazdának, hogy a vetés előtti éjjel ne aludjon a feleségével, másként búzája üszkösödését kockáztatta. Némely családoknál aztán előszeretettel hivatkoztak eme a regulára, máshol zúgolódáshoz vezetett – és ilyen tekintetben teremtése óta bizony semmit sem változott a világ!

Címlapfotó: kibédi hagymaárus

Fotók: Balázs Ödön