Fantáziaregény Száldoboson

A tizenhat éves székelyszáldobosi Benkő Gabriella csodálatos dolognak tartja az írást, mert úgy véli, abban nem korlátozhatja senki és semmi, ott igazán szabadjára engedheti fantáziáját. És ezt meg is tette. Még csak tizennégy éves volt, amikor megírta élete első könyvét, a Szembájolók trilógia első részét, a Végből nyíló kezdet című regényt, mely nemrég jelent meg a baróti Tortoma kiadónál. A fiatal írót a könyvről, életéről és terveiről kérdeztük.

– Mit kell tudni elöljáróban a könyvedről?

– Nem a környezetem ihlette, a fantasy világban játszódó ifjúsági regényemben a főszereplő, Szívszemű Amélia szemszögéből olvasható a cselekmények sorozata. Végigkövethetjük, ahogy keresi helyét a világban, próbál rájönni másságának okára. Ám amikor hosszú évek után választ kap erre a kérdésre, helyébe számtalan másik kerül, amiknek a súlya alatt teljességgel összeroppanna útja során szerzett barátai nélkül. Legfőbb célom a könyvemmel az volt, hogy kedvelhető szereplőkbe kódolva megmutassam, a másság nem elítélendő, illetve nem vesz el semmit az illető értékéből. Tehát meg kell tanulnunk a külső réteg alá nézni.

– És miben különbözik a többi embertől regényed főhőse, Szívszemű Amélia?

– Szívszemű Améliának fekete írisze és piros, szív alakú pupillája van, emiatt kezdetben minden ember fél tőle, így azt sem tudja megtapasztalni, mit jelent a barátság.

– Miért választottad a fantázia világát regényed cselekményének helyszínéül?

– Erre igen egyszerű a válasz: a kedvenc műfajom a fantasy. Számomra ez a műfaj visszaadta az évek során elveszett gyerekkori naivságom, miszerint hittem, hogy léteznek boszorkányok, tündérek és egyéb misztikus varázslények. Bár most már tudom, hogy nem igazak, mégis a szívem újra gyereknek érzi magát. Annak a gyereknek, aki a varázslat létezésének biztos tudatában élt, és eszébe sem jutott, hogy a világ igazából nagyon szürke és egyhangú hely tud lenni. Az egyik legszebb ajándék, amit egy könyv nyújthat nekünk, az az, hogy elutazhatunk helyekre, ahová a való életben képtelenség, olyan cselekménysorozatnak lehetünk a részesei, amit egyébként soha nem élhetnénk át.

– A most megjelent könyved egy trilógia első része. Mire számítsunk a folytatásban?

– Ebben a részben a főszereplő, Amélia élete került veszélybe, őt kellett megmenteni, ellenben a második részben a főszerep másra száll, a fenyegetés pedig a képzelt világukat fogja érni. Azt már elárulhatom, hogy míg a trilógia első részében az elfogadás volt a központi téma, a másodikban a barátságokra, kapcsolatokra, illetve az érzelmekre kerül a hangsúly.

– Kiknek ajánlod elsősorban a könyvet? És miért?

– A könyvet tizennégy évesen írtam, tehát valószínűleg a fiatal korosztály figyelmét fogja elsősorban felkelteni, viszont azzal a céllal született meg a regény, hogy ne csak a fiatalokban ültesse el az elfogadás magját, hanem az idősekben is, mivel úgy gondolom, sosem késő, hogy az emberek megértsék, mennyire fontos ez. Nyilvánvalóan jobb, ha ezt már egészen fiatal korban megtanulják, de kár lenne lemondani azokról, akik képesek a változásra, csupán egy kis löket kell ehhez nekik. Én ezt próbáltam megadni számukra. Az egész könyvet igyekeztem úgy felépíteni, hogy kortól és nemtől függetlenül egyaránt érthető és élvezhető legyen.

– Egy tizenhat éves, falun élő lány élete hogyan egyeztethető össze a regényírással? Hogyan képzeled el a jövődet?

– Az írásban az a legcsodálatosabb, hogy nem korlátoz senki benne. Mindegy, hogy ki vagy, milyen körülmények között élsz, a gondolataid, érzelmeid mondatokba szövését szabadon megteheted. Ötödikes korom óta életem szerves részét képezi az írás, és szeretném, ha ez így is maradna. Mindenképp fogok a jövőben is írni, elsősorban ezt a trilógiát óhajtom befejezni, utána pedig új ötleteket kibontakoztatni. Az írás egy biztos pont az életemben, így semmiképp sem szeretném elengedni.