Fél évszázad alatt kórusnagyhatalom

Számos érdeklődő, volt tagok jelenlétében került sor tegnap a Vox Humana kórus jubileumi rendezvényeinek első mozzanataira, az Árkosi Kulturális Központban tartott kiállításmegnyitóra, és könyvbemutatóra, amelyet kopjafaavató követett a református vártemplom sírkertjében. Pezsgés és vidámság jellemezte a kiállításmegnyitót, a találkozót, amihez az elmúlt évek közösen átélt tapasztalatai teremtették meg az alapot.

A megjelenteket Szilágyi Herbert Zsolt karnagy köszöntötte,  aki édesapja kényszerű visszavonulása után, 2012-ben vette át a kórus vezetését, s amiben ugyanolyan odaadásról és szakértelemről tesz tanúságot. Ám nem hiányozhatott az ünnepről Szilágyi Zsolt sem, aki több évtizedig vezette az énekkart, mely Európa számos színpadán is helytállt. Neki ez alkalommal nyilvánosan is köszönetet mondott fia azért, „hogy ránk hagyott egy olyan művet, amelyet érdemes folytatni.” Nem tagadta, hogy olykor rögös az út, de a pofonoktól csak megerősödve mennek tovább – állította, de persze megemlítette a nagy sikereket is: a Carmina Buranát, illetve az István, a király nagyprodukcióban való részvételt is.

Az évforduló megünneplésének és a kiállításnak lelkes támogatója, a Liszt Intézet vezetője, Szebeni Zsuzsa elmondta, rengeteg nyersanyagból állt össze a „kórusnagyhatalom” Vox Humana 50 éves történetét bemutató kiállítás, amely Szebeni Szabó Róbertnek köszönheti arculatát, grafikai kivitelezését. A  fotók válogatásában és a bejátszott videofilmek szerkesztésében Langer Csaba vett részt. Szebeni Zsuzsa dióhéjban visszatekintett a kórus 1972-es alapítására és az azt követő diadalmenetre, a mához visszacsatolva pedig érdekes adatokat osztott meg az európai, magyarországi és szentgyörgyi kórusmozgalomról.

Amit ma elvégzünk, az holnap történelem – idézte Ferencz Csaba újságíró Szilágyi Zsolt egykori biztatását. Csinta Samu újságíró kollégájával együtt a Vox Humana történetét bemutató, Az emberi hang fél évszázada című igen igényes könyv szerkesztéséről beszélt. Mindketten több évtizedes kórustagok lévén, kívülről-belülről ismerik a történeteket, a könyvben helyet kapó újságcikkeknek, turnébeszámolóknak, interjúknak sok esetben szerzői, vagyis maguk is gyarapították azt az óriási archívumot, amelyből ki kellett válogatni a kiállítás és a könyv tartalmát. Ennek az munkának az oroszlánrészét internetes források alapján Szilágyi Charlotte végezte, aki szintén tagja volt egykor a kórusnak.

A könyvbemutatót ugyan lekésték, de a budapesti Stella testvérkórus még idejében érkezett ahhoz, hogy a kórustagokkal együtt a városi kisvonaton – ott is énekelve – felvonuljon a református templom temetőjébe, ahol a Balázs Antal által faragott kopjafát kellett felavatni.

Kivételesen nem a holtaknak, hanem az élőknek állíttatott emlékjel, értékelte Dénes Előd lelkipásztor az avatón, ahol a Vadrózsa és Romániai Magyar Dalosszövetség elhunyt tagjainak emlékére készült kopjafák közé került a Vox Humanáé. Rajta kis tábla a pápa apostoli áldásával, amelyet 1982-ben kapott meg a kórus, a továbbiakban megszenvedve ennek következményeit, mert a rendszerváltásig nem mehetett külföldre.

A könyvbemutatón és a templom sírkertjében természetesen felcsendült a „vox humana” is.