„Fontos, hogy egy városnak legyen színháza”

Kézdivásárhelyen született, így „haza jön” játszani Keresztes Ágnes, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja. Az Anconai szerelmesek című darab az Udvartér Színház 2023/2024-es bérletrendszerének része, március 26-án 19 órától Brassóban az ikerbérletes nézőket, március 27-én 19 órától a Kosztándi Jenő-, 28-án a Boér Géza bérleteseket várjuk, az előadásokra szabadjegyek is kaphatók.

– Kézdivásárhelyen születtél, hogyan emlékszel vissza, mikor, mi volt az első színházi élményed itthon?

– Az első színházi élményem a Vigadóhoz köthető, nagyon kicsik voltunk, és egy bábszínházi előadásra vittek bennünket. Az óvodából, iskolából szervezetten mentünk általában, és kisgyerekként a legjobb az volt benne, ahogy hangosan dobogtatva bevonultunk, alig vártuk ezt, az előadások nem különösebben érdekeltek, különösen a túl „buta” bábszínház.

– Voltak-e olyan meghatározó személyek, tanárok a diákéveidben, akik a színészi pályára tereltek?

– A színház akkor fogott meg, amikor színjátszó csoportba kezdtem járni. Kilencedik osztályos koromban indult az a csoport, amelyet Ferencz Attila, Fradi alapított és Kolcsár Jocó vezetett. Fradit külön kiemelném, mert neki nagyon sokat köszönhetek a pályámon, neki tulajdoníthatóan akkor lett színház Kézdin, amikor én épp egy olyan korba értem, hogy ez már tudott érdekelni, megpezsdült a kulturális élet, éreztem, hogy otthonra találtam ebben. Ő is és a felesége, Ferencz Éva is nagyon sokat támogatott, magyartanáraimnak: Deák Ferencnek, Nagy Tamásnak is nagyon sokat köszönhetek, Bakk-Dávid Enikőnek, aki szintén tartott egy színjátszókört, Fórika Balázsnak, aki felkészített, és természetesen Kolcsár Józsefnek, aki szintén nagyon sokat segített nekem a felvételiben. Azt gondolom, elképesztően fontos, hogy egy városnak legyen színháza, és büszke vagyok, hogy Kézdinek van saját társulata.

– Milyen érzés számodra itthon, szülővárosodban játszani, különbözik-e bármely más helyszíntől?

– Amióta hivatásos színész vagyok, egyetlen alkalommal játsztam otthon, úgyhogy izgulok. A szüleim eljönnek és megnéznek Szatmáron is, de itthon nagyon sok az ismerős, a kollégáim már cukkolnak is ezzel.

– Mit jelent számodra a szakmád? Hogy értékeled, jól döntöttél, valóban a színészet a te utad, azt kaptad tőle, amire számítottál?

– Azt gondolom, hogy az életemben kevés dologgal kapcsolatban hoztam jó döntést, de a pályaválasztásom ezek egyike. Nagy szabadságot kaptam a színháztól, nagyfokú önismeretet, empátiát, a világ egy másfajta megismerését és önbizalmat. Szerencsésen alakult számomra, hiszen sok osztálytársam nem tudott elhelyezkedni ezen a pályán. Sokszor állok a színpadon, fáradt vagyok, ideges, hálátlan, és akkor eszembe jut, hogy mennyi ember bolyong ebben a világban, akik ugyanezt a szakmát tanulták, de nem sikerült elhelyezkedniük, és mit meg nem adnának, hogy a helyemben legyenek. Ilyenkor kiráz a hideg, hogy néha az ember mennyire nem tudja értékelni, amije van: én tudatosan értékelem és nagyon hálás vagyok, hogy ide kerülhettem.

– Közel áll-e hozzád az Anconai szerelmesek című előadás, milyen volt a próbafolyamat, a benne való munka?

– Nagyon vidám, vicces, zenés előadás, s bár nem a kedvenc műfajom, közel áll hozzám. A szatmári közönség nagyon szereti, és számunkra örömjáték, amikor a nézők ennyire nevetnek és tapsolnak. A próbafolyamat nagyon jó élmény volt, nagyon szeretek Lendvai Zoltánnal dolgozni, a kollégáimmal szintén. Ez egy közönségbarát színdarab, azt gondolom, hogy a brassói és a kézdivásárhelyi nézők számára is kikapcsolódást nyújt majd.

– Kiknek ajánlod az Anconai szerelmesek című darabot?

– Azoknak ajánlom, akik szívesen kacagnak, akik jól akarják érezni magukat. Akik az utóbbi időben kicsit elfáradtak, és megpihennének, kikapcsolódnának. Önfeledt szórakozásra hívjuk a nézőket: kevésszer tudom ezt garantálni, de ebben az esetben igen! Azoknak, akik szeretik a régi olasz slágereket, amiket a társulatunk nagyon szépen ad elő. Akik kíváncsiak egy olasz kisvároska életére, és arra, hogy a véletlen hogyan alakítja a sorsot.

„A valóság nem más, mint egy nagy mese” – ezekkel a szavakkal foglalja össze az anconai polgár a fordulatos komédia eszmei mondanivalóját az Anconai szerelmesek című előadásban. Talán sokan hajlamosak lesznek hinni neki, főleg, ha andalító olasz zenét is találnak hozzá! A szatmárnémeti társulat előadása a fenti biztos recept alapján készül, egy igazi olasz zenés komédiát kínál. Kicsit nosztalgikus, kicsit ironikus ez a mediterrán szerelmi bonyodalom. Az előadásban megtalálunk mindent, ami a hamisítatlan olasz hangulatot jellemzi: tengerparti üdülőhelyet, kávézót, pizzát, összegabalyodott szerelmi szálakat és fülbemászó dallamokat. A 70-es évek népszerű olasz slágerei hangzanak el: Ciao Bambina, Volare, Felicita, L’italiano, szóval sok-sok slágeren keresztül kell túljutniuk az anconai szerelmeseknek, amíg elérnek a happy endhez.

 

Valló Péter ötletéből írta Vajda Katalin.

A magyar dalszövegeket írta Fábri Péter.

 

Tomao Nicomaco, anconai polgár – RAPPERT-VENCZ GÁBOR

Lucia, a leánya – BUDIZSA EVELYN

Luigi del Soro, vándormuzsikus – POSZET NÁNDOR

Drusilla, római lány – KOVÁCS NIKOLETT

Lucrezio, egyetemi hallgató – SZABÓ JÁNOS SZILÁRD

Viktória, magyar lány – BÁNDI JOHANNA

Giovanni, a cukrász– ORBÁN ZSOLT

Dorina, Tomao házvezetőnője – KERESZTES ÁGNES

Agnese, panziótulajdonos – GÁL ÁGNES

Táncos – MAJOR VIVIEN, POP DÁNIEL, SIKE ZSUZSANNA, SZILÁGYI JANKA, VONHÁZ INGRID, VONHÁZ ANDREAS ERIK

A tánckart válogatta: Szabó Franciska

Rendező: LENDVAI ZOLTÁN m.v.

Díszlettervező: TÚRI ERZSÉBET m.v.

Jelmeztervező: SZABÓ ANNA

Dalszöveg: FÁBRI PÉTER

Zenei vezető: MANFRÉDI ANNAMÁRIA

Koreográfus: BÓBIS LÁSZLÓ m.v.

Díszlettervező asszisztens: SZABÓ ANNA

Koreográfusasszisztens: GABRIELA TĂNASE

Súgó: VARGA KATALIN

Ügyelő: VARGA KATALIN

Jegyek válthatók a Vigadó Művelődési Központ jegypénztárában minden hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 10 és 16 óra között, minden pénteken 10 és 14 között, valamint előadások előtt egy órával. Információk és helyfoglalás a 0730 600 279-es telefonszámon.