Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fotóstand, jazzkoncert és jóga

Fotóstand, jazzkoncert és jóga Kultúra

Mától 10 napon keresztül csodálhatják meg a Hold fényinstallációt mindazok, akik ellátogatnak a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkba.

Hirdetés
Hirdetés

A különleges kiállítás alkalmával Sepsiszentgyörgy Önkormányzata nem csak pihenőhelyekkel, hanem számos programmal készül: ingyenes fotóstand, közös jógafoglalkozások, jazzkoncert és csillagászati bemutató is lesz.

Akárcsak a tavaly, amikor a Gaia nevű alkotást tekinthették meg az érdeklődők, idén is ingyenes fotóstandnál lesz lehetőség közös fotót készíteni a Holddal, a helyben kinyomtatott fénykép pedig méltó emléke lehet az eseménynek. A fotóstand 23-án, 24-én, 29-én és 30-án 17 és 21 óra között várja a látogatókat az Erzsébet parkban.

Két alkalommal jógafoglalkozásokon vehetnek majd részt gyakorlottak és kezdők egyaránt, akik szívesen kipróbálnák ezt a mozgásformát Gabi Chirilă jógaoktatóval. Az ingyenes, egyórás közös foglalkozásra a tó melletti zöldövezetben kerül sor szombaton, július 23-án 10 órától és szerdán, július 27-én 19 órától.
Szintén a helyszínen Csere Mihály, a Vega Csillagvizsgáló munkatársa csillagászati bemutatót tart szombaton, július 30-án 19 órától, mely során a Holdra vonatkozó kevésbé ismert információkat oszt meg, kérdésekre válaszol. Teleszkóppal azt a helyet is megnézhetik majd az érdeklődők, ahol a Holdra szállás történt.

Vasárnap, július 31-én, a Kónya Ádám Művelődési Ház közreműködésének köszönhetően, jazzkoncerttel köszönünk el a Holdtól, 18 órától ugyanis a Jazzpar Trio formáció koncertjét hallhatják majd a látogatók a tó partján. Az együttes a 30-as évek párizsi hangulatát idézi fel zenéjével.

A programok mellett Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Lights On România további meglepetéssel is készül majd a helyszínre érkezőknek.

A Museum of the Moon elnevezésű, 7 méteres átmérőjű alkotás Luke Jerram munkája, mely a Holdnak NASA-fotók alapján készített hű mását mutatja be. A megvilágított gömb felülete megközelítőleg 1:500 000 méretarányos, így minden centimétere 5 kilométert mutat be a Hold felszínéről.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás