Gergely Istvánra emlékezett az EMŰK

Komplex, a teljes életműre rálátást nyújtó kiállítással mutatja be az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) Gergely István szobrászművészt. A pénteki megnyitón emberi és alkotói megformálását szavakban kísérelte meg a műkritikus Deák Ferenc, a művésztársak és barátok, Bocskay Vince és Márton István, valamint egykori tanítványa, Vargha Mihály múzeumigazgató.

A számos érdeklődő mellett Gergely István ((Csíkkozmás, 1939. aug. 14. – Kolozsvár, 2008. márc. 13.) több családtagja is jelen volt a verniszázson, többek között felesége, Tőkés Gergely Erzsébet, az unokaöcs Gergely Zoltán szobrászművész, aki Bordás Beáta, az EMŰK igazgatója mellett kurátora is volt a kiállításnak. Bordás Beáta a vendégek köszöntése után átadta a szót a Gergely István-katalógus előszavát is jegyző Deák Ferencnek, aki személyes emlékekhez is visszanyúlt: a Bod Péter-szoborhoz vagy a Végh Antal-mellszoborhoz, amelyek által többször is megérintődött Gergely István szellemisége által, bár ennek jelentőségét csak később tudatosította.

A szobrász művészetének bemutatáskor kiemelte, milyen formai fegyelem jellemzi Gergely István Panteon-sorozatát, az erdélyi szellemi kiválóságokat bemutató plaketteket, amelyek szintén láthatóak az EMŰK-ben. „Arcképei szemben állnak a kommunizmus sematikus emberképével…, alakjaiban a szigorú formai fegyelem nem jellemvonásokat emel ki, hanem a személyiség teljességéről ad jellemzést, a történelmi távlatot stilizációkkal nem részletezi” – mondta, és felhívta a figyelmet a míves betűmetsző Gergely Istvánra is. A tömörség, fegyelem köztéri szobrait is jellemzi, ugyanakkor vannak absztrakt, elvonatkoztató jelképrendszerrel dolgozó plakettjei is.

Márton Árpád festőművész kollégája és jó barátja volt Gergelynek, ez alkalomra írott szavait Gergely Zoltán, a szobrász-unokaöcs olvasta fel. A tömörséget Márton Árpád is fontosnak találta kiemelni: „igényes és csiszolt szellemiség, nem cseveg, a lényegre törekszik, kerüli az olcsó, látványos megoldásokat. Szobrászata különálló világot teremtett a formai-tartalmi megoldásokban.”

Bocskay Vince Gergely Istvánhoz fűződő több évtizedes barátságának pillanatképeit elevenítette fel, amelyekből visszafogott, finom humorú, velősen fogalmazó emberként jelent meg előttünk a betegségben idejekorán elhunyt alkotó, akire a rokonszenves, egyszerű, meleg lelkű, közvetlen, segítőkész, egyenes gerincű jelzők mind ráillettek. Szerette a szimfonikus zenét, érzéke volt a monumentalitáshoz, és Kós Károlyt olvasni nem unta meg soha, a Varjúnemzetséget legalább százszor elolvasta, tanúskodott jelenlévő felesége, Gergely Erzsébet. „Mindent összevetve, szakmai és emberi tekintetben sokat gazdagodtam általa” – foglalta össze az elmondottakat Bocskay Vince.

Vargha Mihály szobrászművész tanítványként erősítette meg ugyanezt. Kegyelem volt, mondta, hogy egyetemi évei előtt néhány hónapig látogathatta Gergely István szabadiskoláját. „Itt olyan útravaló kaptam, amelyből egész életemben merítkeztem” – fogalmazott. Fontos lenne ezt a kiállítást a Székelyföldön továbbvinni, de Bécsig meg sem kellene állni, mert nem ismerik eléggé az életművet – tette hozzá.

A kiállítás július 2-ig látogatható.