Gidófalvi élettörténetek

Tóth Lajos 1951. február 24-én született Gidófalván, munkáscsalád gyermekeként. Édesapja, Sándor asztalosmester, míg édesanyja, Anna varrónő volt, de a helyi termelőszövetkezetben is dolgozott. Két testvére, Lajos és Sándor korán elhunytak. Két leánygyermek, Margó és Anna Zsuzsanna édesapja. Öt unokája van.

Iskolai tanulmányait szülőfalujában, Gidófalván kezdte. Nagy szeretettel emlékezett vissza az akkori tanáraira, Varga Mihályra és Simon Józsefre, akik hozzájárultak ahhoz, hogy majd idővel ő is a tanári pályát válassza, majd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahol 1970-ben érettségizett. Egy sikertelen kolozsvári német–magyar szakos felvételi után a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolára iratkozott be román–magyar szakra, amit sikeresen elvégzett. 1974-ben kezdte meg tanári munkáját a gidófalvi iskolában, a rendszerváltás után magyar nyelvet és irodalmat tanított. Pedagógusi pályájának kezdetén községi kultúrigazgató és mint könyvtáros tevékenykedett.

Meghatódva emlékszik vissza a Székely Mikó Kollégiumban eltöltött diákéveire, évfolyamtársaira, az iskola táncegyüttesére, melynek sokáig volt a tagja, a tanáraira: Albert Ernőre, Berde Zoltánra, Para Lajosra, Fekete Gyulára, Csiki Sándorra, Péter Albertre, Péter Sándorra és Dancs Árpádra, akik alázatra, szülőföld- és hazaszeretetre, kitartásra, hittre, becsületre nevelték őket.

Tóth Lajos 41 évig tanította szülőfaluja iskolájában a magyar nyelvet és irodalmat. De annál többet is tett. Egy élő, helyi pedagóguslegenda, aki nejével, Tóth Mária Magdolnával, aki ugyancsak a gidófalvi iskolában volt tanítónő, évtizedeken át diákjaik magyarságtudatát formálta, megismertette velük az anyanyelv szépségét, értékét, és annyira szerette tanítványait, hogy az órákon való együttlét nem volt elég, hanem azokon túl is foglalkozott velük, iskolai tánccsoportot alakított, mely évtizedekig sikeresen működött. Diákszíndarabok sokaságait rendezte meg nejével, mint az Uzonka legendáját, mely nagy sikert aratott. Kulturális kirándulásokat szervezett, magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyekre készítette fel jobb képességű tanítványait, részt vettek éveken keresztül az Uzonban megszervezett Arany Penna irodalmi diákvetélkedőn, az iskola tánccsoporttal kiszállásokra mentek, országos és megyék közti versenyeken vettek részt.

– 1972-ben Gidófalván szerveztük meg az Olt menti falvak iskolai néptánccsoportok vetélkedőjét, mely vetélkedő zsűrielnöke az író, költő, publicista Magyari Lajos barátom volt – emlékezik Tóth Lajos. – A zsúfolásig megtelt kultúrház színpadára kértem fel őt az előadás végén, hogy mondjon pár szót az eseményről. Fel is jött a színpadra szigorú arccal, hüvelykujját arra mutatva ahol a Megéneklünk, Románia betűi voltak papírból kivágva és fel voltak ragasztva egy kartonra, amit kötelező módon fel kellett tüntetni minden egyes kulturális eseményen, szóval odamutatva annyit mondott: „Minket nem kell énekeltessen senki, mi tudunk énekelni magunktól is, minket nem kell táncoltasson senki, mi tudunk táncolni magunktól is.”

1974-ben, a Brăilán szervezett diák néptáncvetélkedőn országos harmadik díjat nyertek a Halálra táncoltatott lány népballada feldolgozásával, ami az akkori körülményekhez képest, nem volt kicsi dolog.
1989-ben részese annak a helyi pedagóguscsapatnak, melynek kezdeményezésére a gidófalvi iskola felveszi a Czetz János szabadságharcos tábornokunk nevét.

All-focus

Mint önkormányzati tanácsos és községi RMDSZ-elnök egyik kezdeményezője volt a községcímer elkészítésének, és jelen volt annak megvédésében is. Támogatója volt a Czetz-dombormű, Erdély címerének, a második világháborúban elesett gidófalvi hősök örök emlékezetére állított márványtábla alkotásának is.

Nejével Kaláris néven ifjúsági egyesületet alapítottak, melyet évekig igazgattak. Többször szerepeltek Magyarországon, Gidófalva testvérfalujában, Nagyvázsonyban az egyesület fiatal tagjaival, és ezen kívül számos kulturális rendezvényt szerveztek a szülőfaluban.

Tóth Lajos 65 évesen jött nyugdíjba 41 évig tartó pedagógusi pálya után. Volt diákjai ma is tisztelik és szeretik. Ez érthető is, hisz azokra úgy tekintett, mintha saját gyerekei lettek volna. Nemcsak betűvetésre, népünk történelmére tanította őket, hanem arra is, hogy életük során hogyan kell majd erőt meríteni őseik cselekedeteiből, ha tudatosan, rosszindulatúan bántják őket anyanyelvük miatt.

Ez év májusában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének háromszéki szervezete életműdíjjal jutalmazta Tóth Lajost, mely díj azokat illeti meg, akik „sikeresen munkálkodtak a közösségi érzés és együvé tartozás erősítésében” – olvasható a méltatásban.

A sepsiszéki Vitézi Rend tagja, a Gidófalvi Református Egyház keretén belül működő dalárda tagja és tiszteletbeli elnöke, ugyanott presbiter.

A volt diákjai által szeretett, a szülőfalu közössége által tisztelt, s az immár életműdíjas, nyugdíjas tanár családi otthonában, unokái között székely kapukat és kopjafákat farag. Megfaragta a Czetz János Általános Iskola és otthonának székely kapuját. Kopjafái megtalálhatók Bözöd­újfaluban, a Nyergestetőn, amit diákjai kérésére alkotott, a gidófalvi Czetz János-iskola udvarán, amit a tábornok emlékére faragott, az Úzvölgyében és a helyi református templom kertjében, amit Gidófalvi Jancsó Pál emlékére készített.
Tóth Lajos megtette azt, amit kellett, legtöbbször úgy, hogy az első látszatra lehetetlennek tűnt.

G. Szabó Ferenc