Háromszék visszatért

Az I. világháborút lezáró és 1920. június 4-én Trianonban meghozott békediktátum következtében Magyarország a területének és népességének kétharmadát elveszítette. A vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó vezette állam azonban nem törődött bele a példátlan megcsonkításba, és a két világháború között legfőbb célját az elszakított területek visszaszerzése képezte.

Törekvéseit siker koronázta, ugyanis az I. bécsi döntés (1938. november 2.) Csehszlovákiától 12.000 km²-t, a II. bécsi döntés (1940. augusztus 30.) Romániától 43.104 km²-t juttatott vissza.

A döntőbíráskodásra – Erdély esetében is – felkért olasz és német külügyminiszter határozata következtében a magyar csapatok 1940. szeptember 5-én reggel 7 órakor lépték át a trianoni határt, Háromszékre pedig szeptember 13-án vonultak be. Az észak-erdélyi magyarok által felszabadulásként megért esemény főbb mozzanatait a sepsiszentgyörgyi Székely Nép és a kézdivásárhelyi Székely Újság hasábjain, valamint József Álmos Bevonulás Háromszékre 1940 című könyvében megjelentek alapján idézzük fel.

A megyénket újra magyar közigazgatás alá helyező magyar 1. hadsereg parancsnoka a Parajdon született nagybaczoni Nagy Vilmos (1884–1976) gyalogsági tábornok volt. A rossz útviszonyok miatt veszélybe került ütemterv betartása érdekében a szintén székely származású dálnoki Miklós Béla (1890–1948) tábornok irányítása alatt álló gyorshadtestet küldte előre. A kötelékébe tartozó 1. gépkocsizó-dandár, valamint a lovasság egy része Major Jenő tábornok és Zsombolyai Béla ezredes vezetésével szeptember 12-én lépett be Oklánd irányából Vargyasra. Innen a Barót–Nagybacon–Málnásfürdő–Málnás vonalon haladva szeptember 13-án vonulnak be Sepsiszentgyörgyre, ahol szétválnak. Egyik szárnya Illyefalva, Kökös és Uzon érintésével Bikfalváig, a másik szintén – kétfelé oszolva – Rétyen és Nagyborosnyón keresztül Zágonig, illetve Rétyen, Barátoson, Kovásznán át Kommandóig halad.

A Heszlényi József tábornok parancsnoksága alá tartozó 2. gépkocsizó-dandár egyik része szeptember 13-án a Kézdiszárazpatak–Kézdiszentlélek, míg a másik a Sepsibükszád–Torja útvonalon éri el Kézdivásárhelyt. Itt újból egyesülve, Nyujtód, Lemhény, Bereck és Ojtoz érintésével vonulnak a Sózmezőnél húzódó ezeréves határra, és fejezik be Észak-Erdély visszafoglalását.

A gyorsalakulatok sebtében haladtak át a számukra kijelölt útvonalon lévő településeken, így rendezvényekkel egybekötött ünnepélyes fogadtatásukra csak a városokban kerülhetett sor. Az Erdélybe bevonuló honvédsereg zömét képező VII. hadtest szeptember 20-21-én Háromszékre érkező, és itt helyőrségeket létrehozó alakulatai azonban már minden településen ebben a megtisztelésben részesültek. Sepsiszentgyörgyre az egri magyar királyi Dobó István 14. honvéd gyalogezred vonult be szeptember 21-én a sepsibesenyői születésű szotyori Nagy Gyula (1887–1945) altábornagy vezetésével. Kézdivásárhelyre az egri 20. gyalogdandár törzse és a 44. gyalogezred érkezett meg szeptember 21-én vitéz nemes Domaniczky Ödön tábornokkal az élen.

A magyar hadsereg alakulatainak ünnepélyes fogadása, amint azt József Álmos már említett könyvéből megtudhatjuk, minden helységben azonos forgatókönyv szerint történt. „Székely, vagy magyaros népviseletbe, díszmagyarba öltözve virággal, kürtőskaláccsal, általában a település bejáratánál épített díszkapunál fogadták az érkezőket, köszöntő beszédek, zeneszó, emelték az esemény ünnepélyességét.”

Az idegen uralom alól felszabadulás eufórikus hangulatát és az újraéledt reménységet jól érzékelteti dr. Dávid Istvánnak a kézdivásárhelyi Székely Újság szeptember 13-án megjelent számában olvasható vezércikke, amelyben a szerző többek között így fogalmaz: „Ne félj, kiéhezett, rongyossá üldözött székely nép! Munkabírásodnak, szorgalmadnak ezentúl meglesz a gyümölcse. Nem leszel többé idegenek rabszolgája. Lesz kenyered, amit adj éhes gyermekeidnek, lábbelid, ruhád, amivel betakard rongyossá adóztatott családodat. Leányaid nem mennek majd idegen földre szolgálni. Lesz itthon munkája mindenkinek. Lesz hivatalod, bírád, aki tud beszélni édes anyanyelveden. Szép lesz élni a hazában, és nem leszel hontalan saját földeden, nem leszel megrugdalt kutyája minden senkinek.”

Majdnem napra pontosan négy évvel később az Árpád-vonalat védő magyar alakulatok kénytelenek meghátrálni a Vörös Hadsereg elől, és feladják Háromszéket.

Jönnek!

A sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet kültéri kiállítást szervez Kézdivásárhely főterén a második bécsi döntés nyomán visszacsatolt Észak-Erdély és az azt követő, 1940. szeptember 13-i kézdivásárhelyi bevonulás 80. évfordulója alkalmából. A kiállítást Tamás Sándor megyetanácselnök nyitja meg vasárnap délben 12.15-kor, köszöntőt mond Bokor Tibor polgármester és Szebeni Zsuzsanna, a kulturális intézet vezetője. Kurátor: Nagy Zoltán történész. Várnak minden, szívesen emlékező érdeklődőt! Előtte ildomos (újra) fellapozni a 2020-as Székely Kalendárium Visszatérés című összeállítását!

Kézdivásárhelyen

Ragyogó napsütésben vonultak be a magyar csapatok Kézdivásárhelyre. Hatalmas tömeg szorongott a város nagy főterén, amelynek környező házait mindenütt magyar nemzetiszínű lobogók díszítették. Virágeső és dörgő éljenzés fogadta a bevonulás megszemlélésére érkező vezénylő tábornokot. Elsőnek a kézdivásárhelyi polgárőrség parancsnoka jelentkezett, majd Bálint István alpolgármester üdvözölte megindult hangon a bevonuló magyar csapatok parancsnokát. A város katolikus plébánosa, majd a református lelkész megrázó színekkel ecsetelte az elnyomatás alatt elszenvedett fájdalmas sérelmeket. Az ünnepség a Szózat eléneklésével érti véget. Azután megkezdődött a magyar csapatok díszmenete.

(Nemzeti Újság, 1940. szept. 17.)

Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy a mai nap visszatért – visszatért, s zászlóinkat, melyeket 1916. augusztus 28-kának rettentő éjjelén sem hagytuk hűtlenül cserben, s amelyeket a román impérium alatt minden veszedelemmel dacolva dugdostunk és rejtegettünk, ma újra kibontottuk, és elhoztuk ide, hogy meghajtsuk a magyar uralmat képviselő vitéz tábornok úr s drága honvédeink előtt, s itt a Kőrösi Csorna Sándorok, zágoni Mikes Kelemenek, felsőcsernátoni Bod Péterek s hídvégi Mikó Imrék hazájában boldog örömujjongással kiáltsuk: éljen főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, éljenek a mi hős honvédeink, és éljen, örökké éljen a megújhodás útjára került drága magyar haza.

(Részlet Demeter Béla kollégiumi igazgató üdvözlő beszédéből – Székely Nép, 1940. szept. 16.)