Hazudnak-e a politikusok?

Félő volt, hogy egy határozott bólintásban ki is merül a fenti címmel meghirdetett előadás, ám dr. Bakk Miklós politológus azért némiképp árnyalta a képet az Ezüst Akadémia csütörtökön megtartott előadásán a kézdivásárhelyi Vigadóban.

A címben idézett kérdésre a közvélekedés szerint a válasz nyilvánvaló és egyértelmű, amit célirányos közvélemény-kutatás híján leginkább a mindenkori vicckultúrából mérhetünk le – vezette fel mondanivalóját Bakk Miklós, aki elmondása szerint Kézdivásárhely szülötteként örömmel érkezett ide előadni. Mindig hazugokat választanak meg, hogy közösségeiket vezessék? – tette fel a kérdést. Valószínűbb, hogy a politika maga olyan természetű, hogy az elhangzottaknak előbb-utóbb hazugságszaga lesz. Ugyanakkor a politikusokat eleve egy rossz megítélés kíséri, illetve ezt a negatív képet folyamatosan visszaigazolják, megerősítik – messze nem csupán Romániában, hanem például az USÁ-ban is.

Mi lehet ennek az oka? A politika meghatározó jellemzője, hogy olyan kompromisszumokat valósít meg az élhetőség biztosítása érdekében, amelyek valamilyen etikai vagy morális szempontból mindig támadhatóak – vezette le az előadó az apartheid felszámolását követő számonkérést idézve példaként. És mert jó dologgal is lehet rosszat cselekedni, illetve rosszal is jót, a politika mindig megtalálja azt az etikai elvet, amellyel igazolhatja saját döntéseit.

Annak vizsgálatára, hogy mi az, amivel visszaigazolják a mindennapokban az eleve rossz megítélést, külön tudományág is létezik, nevezetesen a hazugságkutatás, amit magyarországi származású társadalomkutatónak köszönhetünk. A hazugság a mindennapi élet velejárója, amit kivétel nélkül mindenki alkalmaz, egy brit tanulmány szerint naponta 150-200-szor hazudik az átlagember, a füllentés a valóság elleni védekezés eszköze, amely a beszélőt és társát egyaránt „óvja, kíméli”. Kultúránként is eltérő, hogy mennyire tekintik súlyos hibának, nálunk morálisan elítélendő, a latin kultúrákban már lazábban kezelik (és amint az Ezüst Akadémia egy korábbi előadásán elhangzott, az arab világban az élet természetes velejárója).

A hazugság fogalmát ezért érdemes árnyaltan megítélni, a kérdés nem írható le a fehér-fekete végletei mentén. A különbség a hétköznapi és politikai hazugság között, hogy utóbbinak állandó, folyamatos célja a meggyőzés, amit az észigazságokkal szemben (2×2=4), tényigazságokkal igyekeznek érvényesíteni. Például: ténykényt jelentik ki, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve stb. Ezek tapasztalatilag leellenőrizhető, sok embert érintő megállapítások, amelyek ugyanakkor egy teljes társadalomra vonatkoztatva folyamatosan vitathatók. Elindul tehát a statisztikai verseny, a grafikonok harca, a tényigazságok újradefiniálása, cáfolata, véleményként való feltüntetése.

A szavaknak a politikában óriási hatalmuk van, az igazság elvitatása a politika általános jellemzője, ahogyan a konfliktus, a vita is szükségszerű velejárója, a lényegéhez tartozik. Mindezek, valamint az, hogy a politikusok időkeretbe tervezett, előre megírt panel-beszédekkel állnak az emberek elé, amelyek nem mindig találkoznak a valós élethelyzettel, hozzájárulnak ahhoz, hogy a politikusok szavainak hazugságszaga legyen – ugyanakkor nem vegytiszta hazudás, amit tapasztalunk, vonta le a következtetést az előadó.