Hihetetlen történetek közeli helyekről

Pénteken került ki a nyomdából Dancs Árpád nyugalmazott pedagógus, zeneszerző, lemezkiadó harmadik könyve, Közeli helyeken címmel. A szerző egy nagy visszaemlékezős sétára hívja az olvasókat, és közben olyan lebilincselő történeteket mesél el, melyek mostanáig sehol sem jelentek meg.

– Honnan jött az ihlet a könyv megírásához?

– Ebéd után a Templom utcában szoktam sétálgatni. Benézve a különböző udvarokra mindig előjönnek a régi emlékek, hogy gyerekkoromban itt a teheneket fejték, ott volt egy nagy-nagy csűr, ahol csépeltek, a harmadik helyről pedig azt állították, hogy ott lakik a Szabad Európa Rádió egyik munkatársának családja egy pajtában, ahová kitelepítették. Egyrészt innen jött az ötlet. Másrészt, amikor eléri az ember a hatvan-hetven éves kort, akkor döbben rá arra, hogy élete során annyi minden történt vele, és szinte nincs is, akinek elmesélje. A fiatalokat nem nagyon érdekli. Őszintén bevallom, annak idején engem sem érdekelt, amikor édesapám a fogságról mesélt, illetve arról, hogy hogyan bujkált a földvári vár pincéjében a sok német hulla között azért, hogy ne találják meg. Egyszerűen nem érdekelt, most meg nem tudom, mit adnék annak, aki ezt a sztorit kifejtené, de sajnos nincs, aki.

– A könyv borítója egy sakktáblára hasonlít. Van ennek jelentősége?

– Természetesen a címlap nem véletlenül hasonlít egy sakktáblára. Ezzel próbáltam kifejezni, hogy egy mozaikkönyvről van szó, amely nemcsak egy témáról, hanem sok minden másról is szól: közeli helyekről, ismert vagy kevésbé ismert emberekről, a hetvenes és nyolcvanas években rendkívül népszerű diszkó-klubról, a rendszerváltás helyi történéseiről, a Református Vártemplom felújításáról, de nem hiányzik belőle családom története, vagy Annamari lányom életútja sem.  A bemutatott helyszínekben és történetekben az a közös, hogy mindegyikük Sepsiszentgyörgyhöz fűződik.  

– Elöljáróban tudna említeni pár helyszínt és történetet?

– A közeli helyek azok a helyek, ahol én gyermekeskedtem, vagy életem során megfordultam. A felsorolást kezdeném a Csíki utca végén, a Nemes-sarkon található házzal, évekkel ezelőtt a Csacsa bár működött benne, amely régen zsidó nemzetiségű kereskedők tulajdona volt. Az auschwitzi koncentrációs táborból történő visszatérésük után a testvérpár egyikének felesége soha nem rejtette el azt az alkarján látható sebet, melyet a kegyetlenségéről híres Mengele doktor ejtett. Több történet a Templom utcához kötődik. Az egyik szomszédomról senki sem tudta, hogy igazából egy náci pilóta, akinek gépét Erdővidék felett lőtték le a háború végén. Elmesélem a házunkkal átellenben lakó másik szomszédom történetét is. Koréh Ferenc a Székely Nép című újság egyik alapítója volt, később a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja bemondójaként és szerkesztőjeként dolgozott. Rezsimellenessége miatt Ceaușescu még Amerikában is üldöztette, autójába bombát szereltetett, így próbálta meg eltenni láb alól. Persze, nem maradtak ki a Székely Mikó Kollégiumhoz kapcsolódó történetek sem. Bemutatok egykori kedvenc tanárokat, de egy ellentmondásos tanügyi kádert is, Mircse Margit igazgatót, aki a tantestület réme volt, aki például karácsonykor felkereste a tanárokat, és ahol karácsonyfát talált, összetaposta. Figyelmükbe ajánlom a volt Tavirózsa fesztivál eddig még nem rendszerezett 20 éves történetét, „sztárjainak”, előadóinak viselt dolgaival.

– A kötet rendkívül gazdag képanyagban. Nehéz volt ezeket a fotókat összegyűjteni?

– Nehéz volt összeszedni a képanyagot, nagyon sokat kínlódtam vele. Vannak olyan képek, amelyeket három évig kerestem. Végül több mint 1000 fotó került be a kötetbe. Sok akkor és most típusú fénykép is látható, ezek egyrészt ábrázolják a különböző épületeknek és magának a városnak a régi arculatát, másrészt megmutatják ugyanazoknak a helyeknek a jelenlegi kinézetét.

– Várható-e egy újabb könyv?

– A tavaly év végén jelent meg Az én színházam című könyvem, amely a sepsiszentgyörgyi színház első harminc évét mutatja be. Jelenleg ennek a folytatásán dolgozom.

Gocz Tibor