A toll végén: Józsa Attila

1962-ben születtem Brassóban, 2002 óta Sepsiszentgyörgyön élek, úgy érzem, itt gyökeret eresztettem. Családom, két szép gyermekem van. Az írás már hosszú ideje nem egyszerű időtöltés a számomra, vagy pótcselekedet, hanem hivatás. Hiszem, hogy sok ajándékozni valóm van a világ számára. Kihívás volt számomra több irodalmi műfajban is kipróbálni a hangomat, de ha költői hitvallásomat egy mondatban kellene megfogalmaznom, akkor Kovács István unitárius tiszteletes úr szavaival élve: „Mosolyra próbálnám igazítani a világ arcát…”

Földöntúli üzenet

Két-három hónapja jelent meg a gyilkos járvány, azóta rendre szedi áldozatait a föld minden sarkában. Fokozódtak az óvintézkedések, megtanultunk átértékelni nagyon rövid idő alatt mindent. Mintha valaki letépett volna egy hályogot a szemünkről, és a helye még vérzik, sajog. De belső látásra kényszerít. Talán nem is olyan rossz dolog ez, talán megváltás lehet a számunkra… Olyan méreteket öltött a gonoszság a földön, mint az özönvíz előtt, amikor lesújtott Isten haragja. A belső látás megmenthet minket az utolsó percben. Kiszakíthat a virtuális világból, melyet homokra építettünk, észrevétlenül, sok éven keresztül. Megtaníthat arra, több minőségi időt töltsünk a szeretteinkkel. Gyakrabban fejezzük ki érzelmeinket. Többet beszélgessünk, játszunk, nevessünk együtt.  Többet imádkozzunk…

Napról napra szigorúbbak lettek a tilalmak. A minap számlát fizettem, aznap éjjel és egész nap erős szél fújt, szinte felröpített a levegőbe. Mintha égi jel lett volna. Néptelen járdán araszoltam előre, csak lassan tudtam, süvített a szél a nyakamba. Adott pillanatban földbe gyökerezett a lábam. Mozdulni se bírtam, kiesett a könny a szememből. Egy közepes nagyságú madár teteme hevert a fűben, csóka vagy szarka lehetett. Valaki pálcikát szúrt melléje a földbe, egy toll volt hozzá kötözve s két szál ibolya. Sohasem volt részem madártemetésben, megkövülten álltam ott. Az ibolyák nem voltak elhervadva, nem sok idővel azelőtt kötözhette valaki a pálcikához, melyet beleszúrt a földbe, mint egy keresztet. Arra gondoltam, csak gyerek lehetett. Nem tudom miért, nem éreztem képesnek egy felnőttet ilyen cselekedetre. Talán a vírus végzett a madárral, bár lehetet egy macska is. Ki tudja? Néhány percig némán hódoltam a gyásznak, tisztelettel. Gondolatban átöleltem a „keresztállító” vállát.

Este még egyszer végigpörgettem magamban a furcsa esetet. Tudatosult bennem sokadszorra, hogy minden kapott nap a Jóisten ajándéka. Hogy rövid és keskeny az ösvény, mely az élettől a halálhoz vezet, s nem mindegy, hogyan megyünk át rajta…

Másnap egy jó barátom nyitott be hozzám, pár hónapos unokája mosolygós fényképét mutatta. Öröme átvilágította lelkemet…

RIADÓ

A Semmilyen Évszak emberei már

rozsdás vasakat húznak egy szekéren,

kiszáradt kutakkal érkezik a nyár,

s ők fej lesütve jönnek falfehéren –

mások rollerrel száguldanak végig

káprázatoktól csillogó aszfalton,

csak izzadtságuk száll már fel az égig

– csónak vár rájuk egy távoli parton…

Szembe megyek velük, s szinte ordítok,

segélykiáltásra fülük rég süket,

s útszéli, poros csipkebogyóbokrok

fogadják csupán a köszönésüket

– teherautókkal páncélt küldenek

a Semmilyen Évszak embereinek !

Nichita Stănescu: Dal

Ez egy történése belső világomnak,

s akkor a boldogság, mely lényemben honos,

erősebb nálam is, bár csontjaim nyomnak

te összeroppantod őket egy ölelésben,

s ez fájdalmas néha, de mindig csodálatos.

Hát most beszélgessünk, mondjunk szavakat egymásnak,

üvegesen hulljanak, mint a véső, hosszan,

mely határt szab a folyón a deltának,

s nappalt választ el az éjtől sorozatosan.

Röpíts fel, boldogság, és verd bele

a csillagokba halántékomat,

míg öntudatlan világom kiszélesedik,

gerinc lesz belőle, vagy valami más,

magas és hosszú, mint egy folyamat.

De jó hogy létezel, mily csoda, hogy vagyok!

Két különböző dal, mely ütközéskor összekeveredik,

két szín, mely lényegében sose folyt még egybe,

egy nagyon lentről, a föld felé hajolva,

egy nagyon fentről, szinte szétbomolva

a lélekfagyasztó, páratlan harca során:

hogy létezésed csoda – én szerencsés vagyok.

(Fordította: Józsa Attila)