Gondolkodjunk, s aztán írjunk!

Tisztelt Préda Barna úr, olvasván a Hintaszék korábbi (febr. 21-i) számában megjelent cikkét, nagyon meghatott, megbántó érzés fogott el.

Már a cikk címét is becstelenek tartom, annak ellenére, hogy egy csomó dicsérő idézetet sorolt fel a néhai Izsák Imréről, Zalánpatak volt falubírájáról. Leültem Imre bácsi édeslánya, Blanka mellé, aki 92. életévét tapossa, és neki is felolvastam, majd a végén könnyes szemmel mondta: „az én apám nem volt hazug ember!”

Nagyon ismerem Zalánpatakot, hiszen ott töltöttem fiatalságom sok évét, nagyon szerettem nagyszüleimet. Mindig is tiszteltem, napjainkban is az ottani embereket, hiszen fél lábbal mindig zalánpatakinak éreztem magamat. Hadd térjek én is egy pillanatra az akkori Zalánpatak zenevilágára. Ahogy leírja, igaz, hogy Izsák Imre nagy zeneszerető, mulató ember volt, mulattatott mást is, hiszen cimbalmos volt. Apró gyerek lévén nem emlékszem Imre bácsi zenei múltjára, de az őt követőkre igen, akikkel én is szórakoztam. (…) A lakodalmamban is szépen zenéltek.

Visszatérve, Izsák volt az a „bíró bácsi”, ahogyan sokáig szólították Zalánpatakon, akinek mindig nyitva állt az ajtója minden ember előtt, lehetőség szerint sok falusfelén segített is. Zalánpatak eldugott, kicsi falu, valaha keveset lehetett hallani róla, mostanra már híresebbé vált a világ előtt, s ebben úgy érzem, s boldogan, hogy Izsák Imre múltja is benne van, hiszen az ő 100 hektáros örökségét, vagyonát vásárolta meg az angol herceg.

Ön azt állítja egy bekezdésében, hogy Izsák Imre „hazudós, füllentős ember” volt, de én ezt a kijelentését azonnal megcáfolnám. Kérdezem Önt, Préda úr, ismer bárkit a világon, aki annyira igazságos lenne, hogy soha nem hazudott? Nem!

Végezetül arra kérem Önt, hogy álljon meg egy pillanatra, és gondolatban kérjen bocsánatot azoktól, akiket megsértett meggondolatlan írásával. Ha megtette… köszönöm!

Izsák Imre unokája, Kicsi Zoltán

Nem akartam senkit megbántani

Első könyvemben Zalánpatakot, mint települést mutattam be, komoly levéltári kutatásokat alapul véve. De hivatásomnak érzem, hogy ne csupán Zalánpatakot, mint eldugott, a történelem folyamán mindig is elhanyagolt települést mutassam be, hanem azokról a kis és nagy emberekről is írjak, akik minden nehézség ellenére itt élték a mindennapjaikat. Ezeknek az embereknek szerettem volna emléket állítani a vitát kiváltó második könyvemmel, amelyben a közszájon fennmaradt, idős emberektől összegyűjtött humoros történetekkel, anekdotákkal többek között azt próbáltam megmutatni, hogy ezek a havasi, erdőlakó emberek, az elzártság ellenére, mennyire leleményesek, furfangosok és bölcsek voltak.

Ilyen bölcs ember volt Izsák Imre bíró is, akire a mai napig a legnagyobb tisztelettel gondolnak a zalánpataki emberek, hiszen mindkét román világban (1919 és 1944 után) mint bíró mindig arra törekedett, hogy megkönnyebbítse a zalánpataki emberek sorsát, vállalta a veszélyt, kijátszva az aktuális törvényeket.

A neheztelt történetben nem volt szándékom hazugnak bélyegezni ezt a nagyszerű embert, ellenkezőleg, a bölcsességét próbáltam bemutatni, azt, ahogyan vélekedik a hazugságról, ezért is adtam a történetnek azt a címet, hogy Izsák Imre a hazugságról. Ebben a történetben a füllentés, a másik ember tréfából történő megvezetése volt a cél, amely egyik legfőbb szórakozást jelentette abban az időben.

Könyveimben a legnagyobb tisztelettel írtam minden emberről, a legkisebbtől a legnagyobbig, és ezekre az emberekre én mérhetetlenül büszke vagyok. Ha mégis megsértettem volna valakit az utókornak átmentett ártatlan történetekkel, azért ezennel őszintén elnézést kérek!

Préda Barna