VERSEK
Czegő Zoltán Sápkórból Páskándi Géza emlékére Mondja más is nem csak é...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mi van a fejedben, kérdezi naponta udvariasan FB barátom. Érdekes, senki mást nem érdekel a téma. Hova mész, hogy vagy – kérdezik, és már tovább is rohantak. Ezért én válaszolok. De nem mi, hanem ki van a fejemben?
Nos, Boldizsár (vagy Bendegúz, soha nem volt jó a névmemóriám). Vagy Zsiga, a csoda tudja. Hogy kicsoda B. B. Zsiga? Hát valami manó, csak nem az, bár pontosan olyan, csak másféle. És egy karabélya van, mint a kuruc-labanc háborúban. Virgonc ez a Boldizsár, szökdös, ugrál, mint egy kecskebéka, teleportálódik a tarkómból a jobb halántékomig, homlokfertálytól a bal fültövemig, és ott bumm!, víjjjjpkk, zgrfpuff!, hrrhrrhrrpakk! Van úgy, hogy elsötétül a nagyvilág, hogy a lábikrám is beleremeg, de karabélyának nagyobb a hangja és füstje, mint golyói, mert íme, még itt vagyok.
Legelőször négyéves koromban vittek el apukámék a doktorhoz, hogy a manót nyakon csípje. Jóságos, türelmes, szemüveges bácsika volt, nagyítóval bámult a szemembe, hümmögve nézte, amint fél lábon állva mérleget csinálok – én lökhajtásos repülőnek neveztem, de mit értette azt a maradi dokibácsi–, majd kalapáccsal ütögette a térdemet, az tényleg muris volt, csak azért érdemes volt elmenni. Aztán azzal summázta tudományát, engedjék a gyereket sokat a friss levegőre, esetleg az erdőbe, és ne gondolkozzon annyit.
Azóta mintegy tízévenként megismételtettem a vizsgálatot, – ne kérdezzék, hányszor, nem ildomos –, de a lökhajtásos produkcióm elmaradt. Ahogy haladtunk a korral leröntgenezték a fejemet, bedugták egy alagútba, és CD-t készítettek a belsejéről, és nem találtak semmit. A butuskák, azt gondolták, Zsigának annyi esze van, hogy hagyja magát filmre meg merevlemezre felpingáltatni? Úgy elbújócskázik, hogy végítéletig kereshetik! És bármilyen szinten volt a tudomány, a végköveztetés ugyanaz maradt: menj, menjen, tessék menni, legyen szíves méltóztatni menni sétálni, erdőre is, nuku gondolkodás.
Mi a tények mai állása? Boldizsár–Bendegúz–Zsiga köszöni szépen, jól van, ő nem öregszik, durrogtat kitartóan. Többet nem viszem lefényképezni, nyakon csípetni, egészen összebarátkoztunk, mint kutya a bolhával. Csak azt nem értem, annyit kóválygok, mint az örök zsidó, erdőket jártam meg, hol tévedek mégis?