Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vallomás Zsigáról

Mi van a fejedben, kérdezi naponta udvariasan FB barátom. Érdekes, senki mást nem érdekel a téma. Hova mész, hogy vagy – kérdezik, és már tovább is rohantak. Ezért én válaszolok. De nem mi, hanem ki van a fejemben?

Nos, Boldizsár (vagy Bendegúz, soha nem volt jó a névmemóriám). Vagy Zsiga, a csoda tudja. Hogy kicsoda B. B. Zsiga? Hát valami manó, csak nem az, bár pontosan olyan, csak másféle. És egy karabélya van, mint a kuruc-labanc háborúban. Virgonc ez a Boldizsár, szökdös, ugrál, mint egy kecskebéka, teleportálódik a tarkómból a jobb halántékomig, homlokfertálytól a bal fültövemig, és ott bumm!, víjjjjpkk, zgrfpuff!, hrrhrrhrrpakk! Van úgy, hogy elsötétül a nagyvilág, hogy a lábikrám is beleremeg, de karabélyának nagyobb a hangja és füstje, mint golyói, mert íme, még itt vagyok.

Legelőször négyéves koromban vittek el apukámék a doktorhoz, hogy a manót nyakon csípje. Jóságos, türelmes, szemüveges bácsika volt, nagyítóval bámult a szemembe, hümmögve nézte, amint fél lábon állva mérleget csinálok – én lökhajtásos repülőnek neveztem, de mit értette azt a maradi dokibácsi–, majd kalapáccsal ütögette a térdemet, az tényleg muris volt, csak azért érdemes volt elmenni. Aztán azzal summázta tudományát, engedjék a gyereket sokat a friss levegőre, esetleg az erdőbe, és ne gondolkozzon annyit.

Azóta mintegy tízévenként megismételtettem a vizsgálatot, – ne kérdezzék, hányszor, nem ildomos –, de a lökhajtásos produkcióm elmaradt. Ahogy haladtunk a korral leröntgenezték a fejemet, bedugták egy alagútba, és CD-t készítettek a belsejéről, és nem találtak semmit. A butuskák, azt gondolták, Zsigának annyi esze van, hogy hagyja magát filmre meg merevlemezre felpingáltatni? Úgy elbújócskázik, hogy végítéletig kereshetik! És bármilyen szinten volt a tudomány, a végköveztetés ugyanaz maradt: menj, menjen, tessék menni, legyen szíves méltóztatni menni sétálni, erdőre is, nuku gondolkodás.

Mi a tények mai állása? Boldizsár–Bendegúz–Zsiga köszöni szépen, jól van, ő nem öregszik, durrogtat kitartóan. Többet nem viszem lefényképezni, nyakon csípetni, egészen összebarátkoztunk, mint kutya a bolhával. Csak azt nem értem, annyit kóválygok, mint az örök zsidó, erdőket jártam meg, hol tévedek mégis?

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás