Vásárfia

Piacozni készül Béla bá, a falu legfösvényebb embere. Azt tartják róla, hogy annyira fukar, hogy amikor a patak kiöntött, még az iszapot is sajnálta a többiektől. Szigorú parancsot kapott az asszonytól: menj, vegyél ecetet, lisztet, olajat, s egyebet, ami a konyhára kellhet. De nem innen a faluból, a városban vedd meg, mert olcsóbb. Az utasítással feltarisznyálva indul Béla bá a városba.

Vasútnál dolgozott, ingyen utazhat. Zörgeti magával az üvegkorsókat az olajnak s az ecetnek, kenderzsákot visz a lisztnek s a cukornak. Jófajta üvegkorsói vannak, s azokba meg is bízik, azt szokták teletölteni falun is, belemegy öt liter…

Megveszi a lisztet, a cukrot, belemerik a zsákba. Kezdik mérni az olajat, de Béla bá korsói, amit még a nagyapjától örökölt ugyancsak furcsák, mert az öt liter olaj nem tölti meg az ötliteres korsót. Kérdőre is vonja az eladót, hogy miféle mércével dolgozik, aki mentségül visszatölti az olajat, és elkezdi újra kimérni, de másodszorra is ugyanaddig telik a korsó. Hű, de felmérgelődik Béla bá, hogy őt ne nézzék hülyének, imígy visszatölti az olajat a boltos hordójába, s csattogtatva kimegy az üzletből. Átmegy a következő boltba. Ott is kimérik az olajat, de ott is csak addig telik a korsó. Hej, nem jó ez így! Ha az asszony meglátja, hogy nincs tele a korsó, lesz nemulass. Gondol egyet Béla bá, s feltölteti a korsót vízzel.

Előkerül a másik korsó is. Abba ecetet töltenek. Szép kézműves korsó mindkettő, de baj van velük… nem egyformára sikeredtek, mert ebbe az ötliteres korsóba meg az Istennek se akar beleférni az öt liter ecet. Két deci benne maradt a mérőkannában. Tanácstalanul néznek egymásra. A litert márpedig ki kell fizetni, ha belefér, ha nem. Béla bá gondolkodik: ő biza, ott nem hagyja azt a két deci ecetet annak a szeplősképű boltosnak, ő azt kifizette, az az övé. Döntésre jut: egy hajtásra megissza mind a két deci ecetet. Fancsali arccal távozik az üzletből, elmegy az állomásra, épp hogy eléri a vonatot. Ősz van, kint hűvös a levegő, de Béla bá mintha kemencébe lenne, izzad, gyomra összeszorul, s a hányinger kerülgeti. A sok ecet igencsak marja a gyomrát. Már kezd elsötétülni a világ, már nem bírja tovább. Ott lesz rosszul a vonaton. Rátalál a kalauz, pofozza, amíg magához tér, majd megitat vele egy pohár vizet, mire az ecet szépen kikívánkozott a kalauzra, a cukorra meg a lisztre. Béla bá már jobban lett, de a cukor meg a liszt kárba ment.

Nagy nehezen hazaszédeleg az állomásról. Az asszony fánkot süt. Béla bá be se lép az ajtón, juj, de jókor jöttél, pont most fogyott el az olaj, add ide gyorsan a korsót, öntsek a lábosba. Elkapja az asszony a korsót, önti az olajat, igen ám, de a korsó aljára szállt víz, nem keveredve az olajjal, hamarabb utat tör magának, egyenest a forró olajba. Pattogás, sercegés, spriccel a forró olaj mindenfelé: az asszony elégeti a kezét, leejti a korsót úgy, hogy ripityára szakad, s az olaj szétfolyik a padlón.

Béla bá hogy mentse a bőrét, húzná ki a csíkot, míg a liszt s a cukor előkerül a tarisznyából, de sarkon fordulva elcsúszik az olajos padlón, s akkorát esik, mint egy nagykabát. Felkászálódik, ragacsos mindene. Az asszony sápít, s a laskaserítővel fenyegeti, hogy most aztán móresre tanítja. Abba hiba nem is lenne, hiszen nagydarab fehérnép, de Béla bá se rest, felkapja az ecetes korsót, s pajzsként maga elé tartja. Azaz tartaná… mert a keze olajas, s ahogy felkapja a korsót az asztalról, azonmód kicsúszik a kezei közül. Szétmegy az ecetes korsó is. A ház padlóján most már ecet is folyik. Az asszony szólni se tud, csak áll megdermedve, Béla bát pedig újból a rosszullét kerülgeti az ecetszag miatt.

Pár perc után lecsendesednek a dolgok, az olaj a kályhán kipattogja magát, nagy bűz kering a konyhában, az asszony lehajtott laskaserítővel s csak annyit bír kinyögni: legalább a cukor s a liszt megmaradt…

Bartha Lóránt