Hogyan tovább Székely Nemzeti Múzeum?

Ma más helyszínen és megváltozott körülmények közepette, de újranyitja kapuit Háromszék kulturális életének egyik fellegvára, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Ez alkalomból, no meg a múzeumi világnap apropóján a jelenlegi állapotról és tervekről faggattuk a messze földön jó hírnek örvendő intézmény vezetőjét, Vargha Mihályt.

– Hogyan vészelték át a múzeum alkalmazottjai az elmúlt két hónapot?

– Kétheti kényszerszabadsággal, majd otthoni, szellemi munkával, sokak számára fájdalmas, húszszázalékos fizetéscsökkenéssel. Teljes munkaidőben az adminisztratív személyzet, az éjjeliőrök, a régészek és a kisegítő személyzet egy része dolgozott.

– Folyt-e valamilyen tevékenység ez idő alatt?

– A régészek jártak terepre felügyelni, a muzeológusok évkönyvet szerkesztettek, tanulmányokat írtak, leltári könyvet másoltak, és online szakmai értekezleteken vettek részt. A mozgásművészektől eltérően a muzeológusok tudtak dolgozni, a járvány kicsit gátolta, de nem akadályozta meg megszokott napi tevékenységünket.

– Az év elején folytatott beszélgetésünk alkalmából örömmel osztotta meg az Ön által vezetett intézmény felújítására vonatkozó terveket. Hátráltatja-e a járvány ezek megvalósítását?

– Szerencsére nem. A költözéssel jól állunk, gyakorlatilag kiürítettük a főépületet. A tervezők dolgoznak a különböző jóváhagyások megszerzésén, utána kezdődhet a nagy munka a legsebezhetőbb pontokon, mint például a tetőzet és a tornyok.

– Május 15-től a múzeumok ismét kitárhatják kapuikat a látogatók előtt. Az érdeklődők mire számíthatnak?

– A megye és a város elöljárói jóvoltából a Lábasházba költözünk át, az ottani kiállítótérben fogunk időszakos kiállításokat szervezni. Meg szeretnénk tartani a törzsközönségünket, a „célcsoportjainkat”, és ebben a munkában igen nagy szerep hárul majd a múzeumpedagógusokra és a közönségszervezőkre. Tehát „kicsiben” dolgozunk tovább, élénkíteni szeretnénk a város egyik legpatinásabb épületének, a Lábasháznak a forgalmát. Fontolgatjuk, hogy újraindítjuk az annak idején nagy sikernek örvendő Hónap műtárgya sorozatot. Ötleteket gyűjtünk a tevékenységünk megszervezésére vonatkozóan. Ezek egyikeként fogalmazódott meg a szabad tereken való megjelenés, például pannókiállításokkal. A járvány hullámai között igyekszünk úgy lavírozni, hogy az emberek lelki-szellemi feltöltődését szolgáljuk, amint eddig is szándékunkban állt.

– Az emberekben általában az a képzet él, hogy a múzeumi munka kizárólag a kiállítások szervezéséből és értékesítéséből áll.

– Ebben sajnos a média is ludas, mert arra kíváncsi, hogy hányan látták a kiállításokat, mennyi volt a bevétel. Valóságos számháború zajlik, és úgy tűnik, csak ez a fontos, semmi más. Beismerem, fontosak a számok is, de mi kezdetektől fogva figyeltünk a tárgyakra, a nyilvántartásra, az állagmegőrzésre, mert egy múzeumot alapvetően a gyűjteménye határoz meg. Éppen ezért az elkövetkező években még több gondot fordítunk ezekre a háttérmunkákra, miközben kiállításokat is szervezünk. Ne feledjük el, hogy Gábor Áron ágyúját Budapest után az idén Szegeden is bemutatjuk, majd Veszprémbe megyünk egy értékes régészeti anyaggal. Idehaza egy viselettörténeti kiállítást szeretnénk bemutatni ősszel a saját anyagunkból, ha ezt a konjunktúra is lehetővé teszi. És dolgozunk a megújult múzeum állandó kiállításainak forgatókönyvein, és megvalósításuk módozatain. Összességében az elkövetkező években főként olyan munkát fogunk végezni, amelynek eredményei a közönség számára csak évek múlva mutatkoznak majd meg.