Húsvét, az élet győzelme!

Az imádság az Istenben bízó ember lélegzetvétele, ami által magához veszi az isteni, lelki értelemben éltető „levegőt”, de nemcsak önmagáért, hanem a mellette élő embertársáért is imádkoznia kell. Így tehát szolgálat is a másokért mondott ima, mert nem lehetünk közömbösek, hogy ez a világ rohan a pusztulása felé. Szakadék szélén állunk, de az imára képes, erős lelkek életmentőek lehetnek.

Ez esztendő húsvétjának ez a legnagyobb üzenete. Nem járhatunk, gondolkodhatunk úgy, hogy Istent kizárjuk a világból. Igazolni kell minden nap, hogy Istenben élünk, mozgunk és vagyunk. Kétezer év alatt a keresztény ember egy mesterséges világot hozott létre maga körül, elbizakodott tudásában, de hitében nem nőtt naggyá. A nagypéntekek gyászát nem lehet kizárni életünkből, de minden megnyilvánulásunkkal jelét kell adnunk, hogy a bennünk élő isteni lélekkel erőt adunk, fényre, győzelemre, életre tudunk jutni. „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok… mert én élek, ti is élni fogtok!” (Jn 14,18–19).

Ez esztendő húsvéti üzenete a jó reménységre, bizakodásra való felhívás. Mindig adódtak és adódnak súlyos gondok, kritikus helyzetek, veszedelmek. Ezekkel a veszélyes helyzetekkel kapcsolatban hangzik a fölhívás, biztatás. Húsvét ünnepén ma így szól a jézusi tanítás: bízzatok, legyetek jó reménységgel, ne csüggedjetek, amikor a világ nyomorúság-hullámai magasra csapnak! Ennek a derűs, bizakodó magatartásnak a legmélyebb okát is megmondja: azért bízhattok minden körülmények között, mert én legyőztem a világot!

Gabriel García Márquez egyik írásában így vall: „A rajtunk most átvonuló zivatar annak előjele, hogy egünk nemsokára kiderül, s jobb napokat fogunk látni, mert lehetetlen, hogy akár a baj, akár a jó örökké tartson, s ebből az következik, hogy mivel a baj már soká tart, a jónak közel kell lennie.” (Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak). Húsvét ennek az Istentől kiáradó jóság győzelmének az ünnepe.